Bolygónkat napról-napra bombázzák kisebb-nagyobb meteoroidok. Már a földtörténet legkorábbi szakaszában is sortűzként lyuggatták felszínét, s ha ez nem lett volna elég, egy szétcsapós szombat estén egy Mars méretű bolygó is belénkjött. A szétspriccelő törmelékből alakult ki holdunk, mely aztán szépen lelassította a Föld forgását és stabilizálta tengelyének dölöngélését. Mindeközben a folyamatos üstökös-szőnyegbombázás vízzel töltötte fel az ősóceánt. Ebben a levesben fejlődtek ki bolygónk első lakói, hogy aztán százmillió évek alatt szárazföldi lényekké fejlődjenek, például a majd' kétszázmillió évig uralkodó dinókká. Kedvenc őshüllőink talán épp egy brutális becsapódásnak köszönhették gyors elterjedésüket, de végül hétvégi terveiket is egy égi találat vágta haza, átadva a színpadot mókuscickány őseinknek, hogy aztán a legújabb podcastünkben éppen erről a témáról beszélgethessünk. De az univerzum máig fitogtatja erejét, és néha bizony ízelítőt ad bolygónk akciódús múltjából.
Szerencsére ezúttal csatlakozott a Minden Eddigi Becsapódást Túlélt Cickányszármazékokból verbuvált csodacsapatunkhoz Rezsabek Nándor környezetkutató barátunk is, aki többek között épp egy meteoritkráter-expedíciót szervez a messzi Svédországba. Vele még a szokottnál is alaposabban kitárgyalhattunk néhány érdekesebb eseményt a nem kevesebb, mint 190 ismert földi becsapódásos kráter egyikét-másikát létrehozó kataklizmák közül.
Nem hagyhattuk szó nélkül természetesen a híres-hirhedt 1908-as tunguszkai robbanást sem, mely egészen furcsa módon, egy 70 km-es "szárnyfesztávolságú" pillangó alakú területen letarolta a szibériai tajgát, ám éppen a "pillangó" közepe táján, a mintázat centrumában a fák mégis állva maradtak, meteoritikus anyag pedig azóta sem került elő. A több mint egy évszázada tisztázatlan rejtély valószínű feloldása, hogy egy, a légkörbe belépett, de még a becsapódás előtt felrobbanó (vagy esetleg a légkörről lapos szögben, kacsázó kavicsként lepattanó), zömmel jégből álló üstökösmag okozta a nagyjából a hirosimai atombombáéval összemérhető detonációt. Nagy szerencse, hogy az eset a Föld egyik legritkábban lakott szárazföldi területén történt, de semmi nem garantálja, hogy egy hasonló meglepetés nem érheti az Emberiséget akár holnap. Ne feledjük: a Tunguszka-esemény nem évmilliókkal ezelőtt történt, hanem dédszüleink életében.
S ha még mindig csak legyintenénk a becsapódásveszélyre, vessünk egy pillantást az alábbi hátborzongató (mert igazi) infravörös képsorra, amely azt mutatja, hogy 1994 nyarán hogyan csapódott be a Shoemaker-Levy 9 üstökös egyik darabja a bolygók királyába, a Jupiterbe. A brutális tűzgömb méretét valamelyest kontextusba helyezhetjük, ha arra gondolunk, hogy a felvételen is jól kivehető Nagy Vörös Folt nagyobb, mint az egész Föld.
Nagy előnyünk a dinoszauruszokkal, vagy akár dédszüleinkkel szemben, hogy nekünk van űrprogramunk: az időben felfedezett kozmikus veszedelmeket elvileg el tudjuk téríteni, ahogy azt egy-két éven belül a NASA ki is fogja próbálni. Szóval ha valaki elkezd pattogni, hogy miért is költünk pénzt űrkutatásra, nyugodtan vissza lehet kérdezni, hogy az illető esetleg a T-Rex vagy a tunguszkai tajga sorsára kíván-e jutni.
Sőt, Nándi szerint a kevésbé drámai jövő-forgatókönyveinkben is fontos szerep juthat a földközeli térség kicsiny égitestjeinek, melyek olyan ritka és egyre inkább nélkülözhetetlenné váló fémeket rejthetnek, hogy néhány évtized múlva már megtérülő befektetés lehet odarepülni és bányákat nyitni. Egy biztos: ahogy üstökösvíz-alapú cickányszármazékokként múltunk is ezer szállal kötődik az üstökösökhöz és kisbolygókhoz, úgy hosszú távú jövőnket sem nagyon képzelhetjük el, ha nem foglalkozunk velünk. Hallgassátok meg hát legújabb epizódunkat!
Ide kattintva különböző platformokon érhető el, és akár le is tölthető a Parallaxis aktuális epizódja!
emTV.hu // fotók: Earth Impact Database, Max Planck Institut für Astronomie
