2019-ben a Juhari Zsuzsanna-díj különdíjában, 2020-ban, 2021-ben és 2023-ban oklevéllel jutalmazott tudományos és fantasztikus podcast multiverzum

Látványos csillaghullás várható a jövő héten

Akár két- vagy háromszázat is láthatunk, ami a nyári Perseidák gyakoriságának a kétszerese

2022. november 09. - emTV.hu

Jövő héten péntekről szombatra virradóra, azaz a novemberben 19-én hajnalban várhatóan egy látványos kitörést produkál a Leonidák meteorraj, amelynek eredményeként akár óránként száznál is több hullócsillagot figyelhetünk meg a hajnali égbolton – közölte a Svábhegyi Csillagvizsgáló.

meteor-6133007_1280.jpg

Bővebben

Elsőként kaptak emberek mesterségesen előállított vért

A kísérlet alapját a mesterségesen, őssejtek segítségével előállított vörösvérsejtek adják

A világon először kaptak mesterségesen előállított vért egy brit klinikai kísérlet résztvevői, az eljárás könnyebbé teheti a rendszeresen transzfúzióra szorulók és a ritka vércsoporttal rendelkezők életét – írja a BBC.com alapján az MTI. A kísérletben azt vizsgálják, hogy a kis – néhány evőkanálnyi mennyiségű – mesterséges vér milyen hatásokat vált ki az emberi szervezetben.

blood-732298_1280.jpg

Bővebben

Sci-fi-e a Star Wars?

SzubZsáner #9

A Szubzsáner novemberi adásának témája már régóta váratott magára, bár legalább annyira rendhagyó is. Vajon sci-finek minősül-e a Star Wars és ha igen, miért nem… vagy esetleg fordítva? Az adás aktualitását a folyamatosan megjelenő Star Wars tartalmak adják, mint az Andor és a Tales of the Jedi sorozatok, de regények, képregények is állandóan jelennek meg. A műsor vendége Kő Gergely szinkronrendező, a White Sam podcast egyik műsorvezetője.

szubzsaner_ep9_cover.png

Bővebben

A kék bálnák a legnagyobb mikroműanyag-fogyasztók a világon

Az elfogyasztott műanyag tömege 230 kilogrammtól négy tonnáig terjedhet

Naponta mintegy tízmillió mikroműanyag-részecske kerül a kék bálnák emésztőrendszerébe egy új tanulmány szerint, és ezzel a hatalmas tengeri emlősök a legnagyobb műanyagszemét-fogyasztók a világon – írta honlapján a The Guardian című brit napilap amit az MTI szemlézett.

plastic-bottles-115071_1280.jpg

Bővebben

Leszállás a Vénuszra!

Sokolébresztő #144

Ezúttal a Vénusz pokoli világába látogatunk el: miközben a marsszondák évekig, sőt, akár évtizednyi ideig üzemelnek a vörös bolygón, a Föld ikertestvérének is nevezett Vénuszon a legszovjetebb berendezések is elhallgattak egy-két órányi felszíni munka után. De miért? Mitől vált a Vénusz ilyenné? És lehetett-e rajta élet azelőtt? Erről szól a Sokolébresztő legújabb adása!

sokol_ep144_cover.png

Bővebben

Csütörtökön kezdődik a Magyar Tudomány Ünnepe

Az előadásokat élőben közvetítik az MTA YouTube-csatornáján

A háborúval, az energiaválsággal és a klímavészhelyzettel foglalkoznak egyebek mellett az előadók a Magyar Tudomány Ünnepe elnevezésű rendezvénysorozaton, amely csütörtökön kezdődik és november végéig számos ismeretterjesztő előadással várja az érdeklődőket a Magyar Tudományos Akadémián (MTA).

mtu.jpg

Bővebben

Ember a Holdon

Parallaxis Élőben #1

Ha minden a tervek szerint halad, még idén, vagyis fél évszázaddal az Apollo-program utolsó holdexpedíciója után ismét ember szállítására alkalmas űrhajó indul égi kísérőnkhöz – igaz egyelőre utasok nélkül. De mi keresnivalója van a 21. század emberének a Holdon? Valósággá válhat-e a sci-fi filmekben és regényekben vázolt jövőkép holdi bázisokkal, városokkal, nyersanyagkitermeléssel? És mi az egésznek az értelme? Ezt bogozgattuk élő beszélgetésünkben.

ytlive_ep1_cover.png

Bővebben

Átadták az idei Szaturnusz-díjakat

Tévén a legjobb sci-fi a Superman & Lois, streamingen a Star Trek: Különös új világok

Kedden negyvenhetedik alkalommal osztották ki a Science-fiction, Fantasy és Horror Filmek Akadémiája által legjobbnak ítélt, ezen műfaji fikcióhoz tartozó alkotások legjobbjait. Ami a Szaturnusz-díj jelöltjeit illeti, a streaming esetében a Disney+ kapta a legtöbb, huszonhat jelölést: tízet a Star Wars univerzumért és tizenhatot a MCU-ért. Aztán a Netflix következett, míg kábeles kategóriában az AMC dominált. A filmes nomináltak sorát tizenkét jelöléssel a Batman vezette fel, köztük a legjobb szuperhősfilm és négy színészi jelölés, majd ezt követte a Rémálmok sikátora tízzel és a Pókember: Nincs hazaút kilenccel. Nézzük mindebből mennyit tudtak győzelemre váltani:

saturn22-snwwin-head-777x437.jpg

Bővebben

Kék a szeme, de arca nem derű

Parallaxis #75

Tudományos és fantasztikus utazásunk dátuma ezúttal 2139, helyszíne pedig egy disztópikus jövőbeli metropolisz. Főhősünk az egy személyben rendőri, bírói és ítéletvégrehajtói jogkörrel rendelkező Dredd bíró. Dredd, akit olyan magával ragadó, sodró alakítással személyesít meg a finom játékáról híres Michael Sylvester Gardenzio Stallone nem az a kifejezetten érzelgős karakter, szinte már-már robotnak tűnik. Mint kiderül, egy kicsit tényleg az. De mit keresett Dredd járgánya a József körúton 1995-ben?

parapod_ep75_cover.png

Bővebben

Vegyél részt egy valódi űrprojektben!

Október végéig még lehet jelentkezni az ESA műholdépítő versenyére

Október végéig várják a szervezők a középiskolás diákok jelentkezését a CanSat műholdépítő verseny magyar fordulójára, amelyen a csapatoknak egy üditőitalos-doboz méretű műholdutánzatot kell elkészíteniük. A CanSat célja a fiatalok érdeklődésének felkeltése az űrkutatás és az űripar iránt. A versenyt az Európai Űrügynökség (ESA) azzal a céllal hirdeti meg minden évben, hogy a diákok megtapasztalhassák, milyen részt venni egy valódi űrprojektben.

cansat23.jpg

Bővebben

Elborzasztó kísérletek (2019)

Parallaxis Reload #8

Halloween közeledtével összeszedtünk néhány elborzasztó, a tudományosság kritériumainak nem megfelelő kísérletet az emberiség történelméből. A stanfordi börtönkísérlettől az ember és csimpánz keresztezésén át a levágott fejjel élő kutyákig sorakoznak a borzalmak. 2019-ben készült adásunk felújított változatából az is kiderül, hogy megszólal-e egy, a külvilágtól elzárt gyermek az angyalok nyelvén.

re_parapod_ep8_cover.png

Bővebben

Gene Roddenberry – a Star Trek legendás atyja

Önmaga akadálya és a haladó gondolatok embere

Gene Roddenberry nélkül nem csak egy páratlanul optimista jövőképpel lennénk szegényebbek, de számos televíziós történelmi pillanat is jóval később történt volna meg, ha nincs Star Trek. Emellett fizikusokat, mérnököket is megihletett a sorozat, ami végül praktikus műszaki megoldások elterjedésében nyilvánult meg. Ugyanakkor számos történetet ismerünk a múltból, ami alapján egyértelműen kijelenthető: Roddenberry néha ugyanolyan mértékű akadályt jelentett a Star Trek kiteljesedésében, mint amennyire úttörő volt annak megalkotásában.

gene_roddenberry.jpg

Bővebben

Voyager: "nagy utazás" a Naprendszer határain túl

Sokolébresztő #143

A Sokolébresztő témája ezúttal a negyvenöt éve startolt Voyager-űrszondák máig tartó küldetése volt: a Voyagerek a hatalmas gázbolygókat végiglátogatva jelenleg már a csillagközi térben repülnek és néha zavarbaejtő adatokat küldenek haza. Hogyan kezdődött az utazás, ki volt az a zseni, aki észrevette, hogy 175 évente egyszer "egy csapásra" meg lehet ejteni ezt a hatalmas kirándulást, és mit is jelent pontosan az, hogy a Voyagerek "átlépték a heliopauzát"? Ilyesmikről szólt a legújabb Sokolébresztő.

sokol_ep143_cover.png

Bővebben
süti beállítások módosítása