2019-ben a Juhari Zsuzsanna-díj különdíjában, 2020-ban, 2021-ben és 2023-ban oklevéllel jutalmazott tudományos és fantasztikus podcast multiverzum

Idén a kínai nagy falnál is nagyobb tömegű lesz az elektronikus hulladék

A világ elektronikus hulladékának értéke 19 ezer milliárd forint, több, mint számos ország GDP-je

2021. október 15. - emTV.hu

A kidobott elektronikus eszközök tömege idén meghaladja az 57 millió tonnát, ami több, mint a kínai nagy falé – írta a BBC hírportálja. A becslést a kidobott elektromos és elektronikus eszközök globális problémája ellen küzdő nemzetközi szakértői csoport (WEEE Forum) végezte. Rámutattak, hogy a leselejtezett holmi óriási értéket képvisel.

phone-3823126_1280.jpg

Bővebben

Bebikázni a Föld magját

Parallaxis Podcast #53

Bár elég erős a mezőny és nagy a tülekedés a Minden Idők Legagyatlanabb Ám Tudományosnak Látszani Akaró Filmje (MILÁTLAF) címért zajló versenyben, azt gondoljuk, hogy Jon Amiel rendező 2003-as klasszikusa, A mag (The Core) elég komoly eséllyel szállna ringbe a képzeletbeli elismerésért. Ha esetleg kimaradt volna: ez az a mozi, amiben a Föld magjában működő köráram egyszer csak megáll, s ezzel egyik napról a másikra összeomlik bolygónk mágneses tere. A pészmékeres emberek összeesnek, a Trafalgar téri galambok nekirepülnek a házaknak, az űrrepülőgép félrenavigálódik és hol máshol, mint Los Angeles belvárosában kénytelen leszállni. És mindez még csak a film első negyed órája volt. A későbbiekben a mű emeli a tétet, mi pedig egyre mélyebbre szállunk a tudományos színvonalban, meg sem állva a Föld középpontjáig. Viszont mindeközben remekül szórakozunk az önmaga paródiájának tekinthető alkotáson.

parapod_cover53.jpg

Bővebben

William Shatner a legidősebb ember, aki az űrben járt

Kirk eljutott oda, ahol még Shatner nem járt

A kilencvenéves William Shatner, aki az eredeti Star Trek sorozatban Kirk kapitány szerepében szerzett hírnevet, most felszállt egy szuborbitális űrhajó fedélzetére, amely a világűr peremét súrolta, mielőtt ejtőernyővel landolt volna, és ezzel Shatner lett a legidősebb ember, aki valaha is utazott az űrben – írja a CNN Business.

willshatner.jpg

Bővebben

Egy aszteroida holdjával fog ütközni a NASA DART nevű missziójának űrszondája

Ez lesz az első alkalom, hogy az ember mérhető módon változást okoz a Naprendszer egy égitestének dinamikájában

November végén útnak indítja az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) DART (Double Asteroid Redirection Test) nevű misszióját a SpaceX Falcon-9 rakétáján a kaliforniai Vandenberg űrbázisról. Az űrszonda 2022 szeptemberében szándékosan össze fog ütközni egy aszteroidával, hogy a szakértők az űrben tesztelhessék azt a bolygóvédelmi rendszert, amely aszteroidabecsapódásoktól hivatott oltalmazni a Földet.

didymos_and_didymoon_pillars.jpg

Bővebben

Kiderült, hogy a Jezero-kráter a Marson egykoron tó volt

Ezt a NASA marsjárója által készített felvételek erősítették meg

Az amerikai űrkutatási hivatal Perseverance marsjárója által a vörös bolygón készített felvételek első tudományos elemzése megerősítette, hogy a Jezero-kráter – amely ma száraz és szél által lekoptatott mélyedés – egykoron egy nyugodt tó volt, amelyet egy kicsiny folyó táplált mintegy 3,7 milliárd évvel ezelőtt.

mars_jezero.jpg

Bővebben

Hosszabb ideig volt a Hold vulkanikusan aktív, mint azt eddig vélték

Ausztrál kutatók a kínai Csang'o-5 űrszonda által begyűjtött kőzetek alapján jutottak erre az eredményre

A Csang'o-5 mintegy 1,7 kilogramm kőzetet gyűjtött a Holdon 2020 decemberében. Négy évtizede ez volt az első minta, amely az égitestről lejutott a Földre. A vizsgálatok szerint a minták, melyek bazaltok, vagyis a láva gyors lehűlésével formálódott vulkanikus kőzetek, nagyjából 2 milliárd évesek, tehát mintegy egymilliárd évvel fiatalabbak, mint a korábban talált minták – írja a The Guardian.

moon-1527501_1280_1.jpg

Bővebben

Egy Apollo-kabin szovjet "fogságban"

Sokolébresztő #116

Schuminszky Nándor "feneketlen" magán űrhajózási archívuma, mely lakásában, egy mátyásföldi társasház negyedik emeletén terpeszkedik, véleményem szerint egy valódi nemzeti kincs. Az űrkorszak kezdetétől napjainkig újságcikkek, nemzetközi folyóiratok, könyvek, relikviák, világűrt megjárt műszerek és alkatrészek, makettek, poszterek sokasága, meg persze a terabájtokban mérhető digitalizált anyag aligahnem a világon egyedülállóvá teszi ezt a gyűjteményt. Bizonyára léteznek nagyobbak is, ha máshol nem, hát az űrügynökségek meg a nagy múzeumok kezelésében, de olyan, ami egyforma részletességgel fedi le a korabeli amerikai és szovjet programokat is egy helyen, aligha. És éppen egy amerikai és szovjet vonatkozásokkal is bíró űrepizód okozott néhány éve alapos fejtörést a gyűjtőnek. Ugyanis az archívum rendezgetése során kezébe akadt egy fekete-fehér MTI-fotó 1970-ből, az alábbi hivatalos képaláírással: „Murmanszk. Átadták az Egyesült Államok képviselőjének az Apollo program keretében felbocsájtott kísérleti kapszulát, amelyet szovjet halászok fogtak ki a Biscayai-öbölben.” Sok mindenről hallhattunk már az emberes űrprogramok elmúlt hatvan évében, például az óceánban elsüllyedt űrkabinról, és persze történtek kényszerleszállások a Gemini és a Szojuz-programokban is. Nade olyanról, hogy egy amerikai Apollo-űrhajót szovjetek, nopláne "halászok" leltek volna meg, nemigen értesültünk. Mi állhat a rejtélyes és kirívóan aluldokumentált hidegháborús történet hátterében? Ennek eredtünk a nyomába magával Schuminszky Nándorral a legutóbbi Sokolébresztőben.

sokol_ep116.jpg

Bővebben

Ősi klímaváltozás a laborasztalon

Egy új, részben magyar kutatás elősegítheti a napjainkban zajló gyors klímaváltozás dinamikájának megértését is

A földtörténet egyik legmarkánsabb ugrásszerű éghajlatváltozását, az Antarktisz eljegesedésével járó ősi globális lehűlés dinamikáját modellezték újszerűmódon, laboratóriumi kísérletek és számítógépes szimulációk együttes alkalmazásával magyar fizikusok és geológusok. A tudományos csapat tagja Vincze Miklós, a Parallaxis Univerzum felelős szerkesztője is.

desert-4376898_1920.jpg

Bővebben

Mi történt a Kapcsolatfelvétel és a Broken Bow-i incidens között?

Parallaxis ÉLŐBEN a budapesti Friends of Star Trek rendezvényen október 17-én

Október 17-én, vasárnap délután szeretettel várunk a Tudományos Újságírók Klubja és a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat által 2019-ben a Juhari Zsuzsanna-díj különdíjában részesült, 2020-ban és 2021-ben magas színvonalú blogként elismerő oklevéllel jutalmazott Parallaxis Univerzum podcastjének élő kerekasztal-beszélgetésén!

friends_of_startrek.jpg

Bővebben

Először fedezhettek fel három csillag körül keringő bolygót

Eközben bukkantak egy jelentős, de titokzatos résre a hármas csillaglemezen

A Las Vegas-i Nevadai Egyetem (UNLV) tudósai a chilei Atacama sivatagban található ALMA obszervatórium segítségével vizsgálták a GW Orions csillagrendszert. Az ebben lévő három csillag körüli három porgyűrűt elemezték, amelyek kulcsfontosságúak a bolygóképződés szempontjából .

Bővebben

Először repült el a Merkúr mellett az európai-japán űrszonda

Európa első Merkúrt vizsgáló missziója ezzel megérkezik céljához

Először repül el a Merkúr mellett az Európai Űrügynökség (ESA) és a Japán Űrügynökség (JAXA) által közösen indított BepiColombo űrszonda szombatra virradó éjszaka. Az esemény greenwichi középidő (GMT) szerint 23 óra 34 perckor következik be a bolygó felszíne felett 200 kilométerre. Európa első Merkúrt vizsgáló missziója ezzel megérkezik céljához. Ez lesz ugyanakkor a legrövidebb látogatása. A BepiColombo túl gyorsan mozog ahhoz, hogy a bolygó körüli pályára álljon és egyenesen elrepül mellette.

Bővebben

Robotiskola and Friends címmel nyílt kiállítás a SZTAKI-ban

A különleges tárlat a munkamentes világgal és az automatizálás témájával foglalkozik

A munkamentes világgal és az automatizálás témájával foglalkozik Ottonie von Roeder német iparművész Robotiskola and Friends című kiállítása, amely csütörtöktől látható a Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézetben, azaz a SZTAKI-ban.

technology-2025795_1280.jpg

Bővebben
süti beállítások módosítása