Isaac Newton korszakalkotó Philosophiae Naturalis Principia Mathematica (a természetfilozófia matematikai elvei) című művében már 1687-ben leírta az égi mechanika, a bolygómozgások összes fontosabb összefüggését. Azt is megmutatta, hogy – legalábbis elvileg – lehetséges akármilyen tárgyat a Holdéhoz hasonló Föld körüli röppályára juttatni. Tapasztalati tény, hogy minél gyorsabban dobunk el vízszintesen egy labdát (malomkövet, zongorát, műholdat) annál messzebb esik le. Ám mivel Földünk gömbölyű, léteznie kell egy olyan kezdősebességnek, amelynél leesés helyett az elhajított tárgy körberepüli bolygónkat, s esetleg fejbe talál minket. Ez a sebesség azonban nem kisebb, mint 8 km másodpercenként, ráadásul tovább nehezíti a helyzetet, hogy minél gyorsabban repül az objektum, annál jobban fékezi a légellenállás. Ezért 100 km-nél alacsonyabban – ott gyakorlatilag már vákuum van – nem is érdemes próbálkoznunk. Nem csoda hát, hogy évszázadokat kellett várni, hogy az elméletben végtelenül egyszerű ötlet megvalósuljon.