2019-ben a Juhari Zsuzsanna-díj különdíjával, 2020-ban, 2021-ben és 2023-ban oklevéllel jutalmazott tudományos és kulturális podcast multiverzum


Drónverseny és beszélő robotok vasárnap az Akváriumban

2018. szeptember 22. - emTV.hu

A tudományos előadások mellett több mint negyven kiállító várja a látogatókat vasárnap a Tudományok Fővárosa nevű rendezvényen Budapesten, az Akváriumban, ahol hazai vállalatok, startup cégek, fiatal kutatók, főiskolák és egyetemek mutatják be tevékenységüket.

Bővebben

A földtörténeti perm korszak végén mindössze harmincegyezer év alatt zajlott le a fajok tömeges kihalása

A Föld történetében a fajok legsúlyosabb tömeges kihalását szinte semmilyen figyelmeztetés nem előzte meg, az esemény harmincegyezer év alatt zajlott le – állítja egy új tanulmány, amelynek elkészítésében főleg amerikai és kínai tudósok vettek részt.

Bővebben

A tartós stresszhatásért felelős új agyi folyamatot azonosítottak a Semmelweis Egyetem kutatói

A késleltetett stresszreakcióért és a stressz hosszabb távú hatásaiért felelős új agyi folyamatot azonosítottak a Semmelweis Egyetem kutatói a Nemzeti Agykutatási Program (NAP) keretében. A kutatók eredményeit bemutató publikáció szerdán jelent meg az Európai Molekuláris…

Bővebben

A klímaváltozás miatt volt furcsán forró az idei nyár

A klímaváltozás miatt volt furcsán forró az idei nyár Európában – olvasható a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) csütörtöki közleményében. Magyarországon ugyan nem dőltek meg a hőmérsékleti rekordok, egyes alföldi tájakon azonban a megbízható meteorológiai adatgyűjtés kezdete óta sosem volt olyan…

Bővebben

A BME és az ELTE is tagja az EU mesterséges intelligencia pályázatát megnyerő konzorciumnak

Az Európai Unió mesterséges intelligenciával összefüggő kutatási és innovációs pályázatát hét pályázó közül az AI4EU konzorcium nyerte el, amelynek tagja a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem és az Eötvös Loránd Tudományegyetem is – tájékoztatta a BMI…

Bővebben

Magyar kutatók szerint fekete lyukakból álló korongok rejtőzhetnek a galaxisok közepén

Fekete lyukakból álló korongok rejtőzhetnek a galaxisok közepén az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) kutatóinak új tanulmánya szerint – közölte az intézmény az MTI-vel szerdán. Csillagászati megfigyelések szerint a legtöbb galaxis közepén egy szupernehéz fekete lyuk…

Bővebben

Mozgásba jött az Antarktiszról leszakadt hatalmas jéghegy

Tizenhárom hónapnyi veszteglés után a Larsen-C-ről leszakadt hatalmas jéghegy déli vége jelentősen elmozdult, a parttal eddig párhuzamos tömb most nagyjából derékszögnyit fordult el. Szakértők szerint a déli félteke közelgő nyara is segítheti az északi irányú sodródást.

Bővebben

Félelmetes napkitörést rögzítettek augusztusban

Lélegzetelállító felvételt rögzített augusztus 13-án az Amerikai Űrkutatási Hivatal Napdinamikai obszervatóriuma. Napunk változékonyságát egyszerre több elektromágneses hullámhosszon figyelő műhold extrém ultraviola fényben rögzített felvételén látható, a csillagunk…

Bővebben
süti beállítások módosítása