"1957 őszén Washingtonban ült össze a Nemzetközi Geofizikai Kongresszus, amelyen a világ legkiválóbb tudósai vettek részt. Október 4-én este a szovjet tudósküldöttség fogadást adott a kongresszus résztvevőinek tiszteletére. A fehér asztal mellett a legkülönfélébb problémákról, tudományos kutatásokról, eredményekről beszélgettek: arról is szó esett, hogy vajon mikor sikerül az amerikaiaknak felbocsátaniuk az első mesterséges holdat. Este kilenc órára járt az idő (Európában már október 5-e volt), amikor Blagonravov professzort telefonhoz hívták. Néhány perc múlva a szovjet tudós visszatért a terembe, és nyugodt hangon közölte: Hölgyeim és uraim! A Szovjetunióban sikeresen felbocsátották a világ első mesterséges holdját. Valószínű, hogy a közeli években, évtizedekben és évszázadokban nagyon sok televízió- és filmforgatókönyvet írnak majd az űrhajózás hajnaláról. Azt hiszem, ezeknek a filmeknek egyik legnehezebben rendezhető tömegjelenete lesz az, ami e szavakra a teremben lejátszódott. Volt, akinek a szó szoros értelmében nyitva maradt a szája, volt, aki valósággal megdermedt. Több tekintélyes tudós az asztalra ugrott és hurrázni kezdett. Egyeseknek az arcát irigység torzította el. Másokéra kiült a hitetlenség. Sokan a szovjet delegáció tagjaihoz rohantak, hogy gratuláljanak nekik, megöleljék őket. Többen némán ültek, és azon gondolkoztak, hogy mit is jelent az emberiség számára a bejelentett hír..."

Hogy mennyire hiteles ez a beszámoló, amely Kulcsár István meglehetősen pártvonalas, de mégis élvezetesen megírt "A világűr meghódítói" című 1962-es könyvecskéjében jelent meg, és mennyiben duzzasztotta fel a politikailag motivált újságírói képzelet, azt valószínűleg sosem tudjuk már meg. De az biztos, hogy a Szovjetunió nagy tudományos-technikai diadala, az első Szputnyik elindítása olyan identitásformáló erővel bír arrafelé mindmáig, s oly mértékben vált a szovjet-orosz világelsőség szinonimájává, hogy nem véletlenül adták még a COVID-19 elleni vakcinájuknak is a Szputnyik-V nevet az ottani kutatók. Mint ahogy az sem vitatható, hogy a nyugatot valóban sokként érte, hogy nem az USA grapefruit-nagyságú agyonreklámozott kutatóholdjai (melyeket nagy magabiztossággal Vanguardnak, vagyis előörsnek neveztek el) érték el először a Föld körüli pályát, hanem egy technikai-gazdasági szempontból némileg lenézett félperifériai ország szerkezetei. A "Szputnyik sokk" amiatt alakulhatott ki, hogy Amerika huszadik századi történetében először úgy tűnt, valóban lemaradt egy stratégiai fontosságú technológiai ágazatban. A startot követő napokban egyre-másra jelentek meg a különböző kritikus hangú írások a napilapok hasábjain, melyek alaposan kielemezték, hogy a szovjet birodalomban hány mérnököt képeznek évente, s követelték az USA-beli természettudományos oktatás mindenre kiterjedő reformját. Sőt, még ennél többet is: a tandíjak eltörlését. "Ki tudja, vajon hány nagy tehetség veszett el az Egyesült Államokban azért, mert nem tanulhatott? Vajon hány olyan napszámos, segédmunkás és kistisztviselő él Amerikában, akiből, ha módja lett volna egyetemre járni, nagy tudós lehetett volna?" – kesergett például a Chicago Tribune.

Talán még magát Hruscsovot is meglepte a közvélemény és a média ilyen elementáris erejű reakciója, mely bőven túlmutatott azon, ami a "mutatvány" legfontosabb célja volt eredetileg: demonstrálni, hogy a szovjet rakéták elég erősek ahhoz, hogy nukleáris robbanófejet pottyanthassanak Amerika tetszőleges részére. Ám hirtelen az új űrverseny más dimenzióba lépett. Nem kevesebbé vált, mint két társadalmi rendszer, két világnézet grandiózus összecsapásává, s a propagandisták nem haboztak ezt kihangsúlyozni egyik oldalon sem. Az Egyesült Államok 1958. január 31-én szépített, amikor sikeresen felbocsátotta az Explorer-1-et, melynek másodpéldányát ezen a híres felvételen Bill Pickering, James Van Allen és Wernher von Braun tartják a magasba a start utáni sajtótájékoztatón. (A Föld körüli Van Allen sugárzási övezet, melyet éppen az első Explorer holdak adatai alapján fedeztek fel, nem véletlenül kapta tehát az Explorer-program vezető fizikusának a nevét.)

A sors furcsa fintora, hogy ma már tudjuk, minden adva volt ahhoz, hogy ezt a kísérletet von Braun és munkatársai akár egy évvel a Szputnyik-1 előtt végrehajtsák, de a hadsereg rövidlátó döntése akkor még nem adott nekik zöld utat ehhez a teszthez. Erről és még sok-sok más érdekességről beszélgettünk Schuminszky Nándorral a Sokolébresztő hétfői adásában, melyben ezúttal az első műholdak startjához vezető rögös utat vettük górcső alá. Hallgassátok szeretettel!