2019-ben a Juhari Zsuzsanna-díj különdíjában, 2020-ban, 2021-ben és 2023-ban oklevéllel jutalmazott tudományos és fantasztikus podcast multiverzum

Az eddig azonosított legközelebbi fekete lyuk nem is létezik

A bináris rendszer egyik csillaga egy vámpír

2022. március 04. - emTV.hu

A Telescopium, azaz a Távcső csillagkép HR 6819 jelű rendszere 2020-ban került be a hírekbe, amikor a csillagászok bejelentették, hogy fekete lyuk található benne. A Földtől csak ezer fényévre lévő, tehát kozmikus mértékben igen közeli égitest volt az eddig azonosított fekete lyukak közül a legközelebbi. Ám azok a csillagászok, akik úgy vélték, felfedezték a legközelebbi fekete lyukat, most azt mondják, tévedtek: egy két csillagból álló rendszert találtak, a párosból az egyik egy csillagvámpír.

hr_6819.jpg

csik_patreon.jpg

A felfedezést tevő kutatócsoport akkor azt írta, a fekete lyuk léte szükséges volt, hogy értelme legyen a rendszer két csillaga mozgásának, ami arra utalt, hogy egymás körül kering a fekete lyuk és az egyik csillag, a másik csillag tágabb pályán mozog. Most azt írták, tévedtek, a fekete lyuk nem létezik.

Az Európai Déli Obszervatórium (ESO) csillagásza, Dietrich Baade, a tanulmány társszerzője azt mondta, korábban csak egy fényfoltot észleltek, amely két csillagra utaló jegyeket tartalmazott. Mivel mindkét csillag fényessége és kora hasonló, a tömegük is hasonló lenne és nagy sebességgel keringenének egymás körül.

"Mivel csak azt a csillagot láttuk, amely körül nagy sebességgel keringett valamilyen nagy tömegű égitest, amit nem láttunk, feltételeztük, hogy ez a láthatatlan óriás egy harmadik objektum, nevezetesen egy fekete lyuk"

– mondta Baade. Más kutatók azon a véleményen voltak, hogy a rendszerben csak két csillag van, egyikükből nemrégiben a másik kiszakított egy darabot, az ilyet néha csillagvámpírnak nevezik. A vámpír tömege ezután lényegesen megnőtt – írta a The Guardian online kiadása az Astronomy and Astrophysics című szaklap friss száma alapján, amit az MTI szemlézett.

Az új tanulmányban Baade és kutatótársai az ESO két teleszkópja, a VLT és a VLTI új adatait elemezték. Noha az eredmények alapján a fekete lyuk gondolatát elvetették, a kutatók bizakodnak.

"A lerabolt csillag még izgalmasabb, mint a fekete lyuk, mert olyan fázisban kapták el, ami a rendszer teljes élettartamának csak egy igen kis töredéke"

– fogalmazott Baade. A lecsupaszított csillag megmutathatja az égitest belső részeit, mert a vámpírcsillag harapása eltávolította róla a vastag külső rétegek átláthatatlan függönyét, így közelebbről nézhetjük meg, hogy hozza létre a csillag az energiát, amelyet kisugároz, és hol szintetizálja az új elemeket – tette hozzá. A kutató szerint amikor ilyen elemek lökődnek ki, a csillagpor nemcsak új csillagokat, hanem bolygókat és bolygólakókat is létrehozhat.

Címlapképünkön a HR 6819 hármas rendszerben lévő objektumok pályáját mutatja. Ez a rendszer egy belső kettőscsillagból (kék színű pálya) és egy újonnan felfedezett fekete lyukból (piros színű pálya), valamint egy harmadik objektumból, egy másik csillagból áll, amely szélesebb pályán kering (szintén kék színű).

emTV.hu // az MTI alapján // címlapkép: ESO.org

ban_premierelott.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://parallaxis.blog.hu/api/trackback/id/tr9717771504

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása