Hatvan évvel ezelőtt a kubai rakétaválságként elhíresült szovjet-amerikai konfliktusban a világ olyan közel sodródott egy nukleáris világháborúhoz, amennyire azelőtt és azóta egyszer sem. Kennedy és Hruscsov, vagyis a két szuperhatalom első emberei azonban a megfelelő vezetőknek bizonyultak a megfelelő helyeken és néhány feszült nap után a helyzet végül konszolidálódott, a világ visszatáncolt a szakadék pereméről. Talán sose volt olyan forró a hidegháború, mint éppen akkoriban. Az 1962-es esemény időben egybeesett a legelső emberes űrrepülésekkel mindkét oldalon, s persze az űrhajósokat pályára állító rakétarendszerekről mindenki teljes joggal asszociált arra, hogy ugyanezek az eszközök csekély módosításokkal tömegpusztító fegyverekként is bevethetők lennének. Az azóta eltelt több mint fél évszázadban elszokhattunk ettől a létérzéstől, viszont teljes természetességgel figyeltük az orosz űrhajókon repülő amerikai és európai asztronauták útjait, a közös fejlesztésű űrtávcsöveket, s elsősorban a futballpálya méretű Nemzetközi Űrállomást, melyek mindennél beszédesebben hirdették, hogy az őrült nukleáris elrettentés a múlté, a hatalmas rakéták pedig főként békés célokat szolgálnak. Egészen két héttel ezelőttig. Mi lesz mostantól mindezzel? Erről szólt a legújabb Sokolébresztő.
Állandó szakértőnkkel, Werner Norbival kerestük a megfelelő szavakat mindarra, ami történik, de nem mindig találtuk. Természetesen a jelenlegi háborús helyzetben, amikor civil lakosság ellen zajlanak támadások és egy 44 milliós ország infrastruktúráját bombázzák rommá, mi magunk is azon igyekszünk, hogy felajánlásokkal és adományokkal enyhítsük a humanitárius katasztrófát, s nyilván nem az első de nem is a második leglényegesebb dolog a nemzetközi űregyüttműködések sorsa. Mégis, már csak szimbolikus jelentőségük miatt is fontos megvizsgálnunk, hogy hogyan rendeződnek át a szemünk előtt pillanatok alatt az évtizedes távokon stabilnak gondolt kutatási-technológiai-üzleti jellegű nemzetközi űrösszefogások.
Megbeszéltük, hogy minden valószínűség szerint idén sem tud elstartolni a marsi élet keresésére tervezett európai-orosz ExoMars űrszonda és rovere a Rosalind Franklin. Kikapcsolták az orosz-német Szpektr-Röntgen-Gamma csillagászati műhold európai műszereit, az orosz űrügynökség nem működik együtt a részben brit tulajdonú OneWeb konzorciummal, mely mindeddig Szojuz hordozórakétákkal állította pályára internetszolgáltató műholdseregének tagjait. Kérdésessé vált az együttműködés a Nemzetközi Űrállomáson, az ESA kouroui űrközpontjában dolgozó orosz mérnökök pedig máris hazautaztak. Nem túl meglepő módon az a korszak is alighanem végleg elmúlt, amikor amerikai rakéták orosz hajtóművekkel felszerelve indulhattak útnak.
De mik a távlati következmények? Van-e innen visszaút? Mi lesz az amerikai űrhajóssal, aki március végén Szojuz-űrhajóval érkezne vissza az ISS-ről le két orosz társával? Tudnák-e a programot, vagy akár a hazatérést szabotálni a kozmonauták ha akarnák? Ezeket a kérdéseket is megvitattuk a legfrissenn Sokolban. Hallgassátok szeretettel!
emTV.hu // cikk: Vincze Miklós // borítókép: AFP // fotó: ESA
