2019-ben a Juhari Zsuzsanna-díj különdíjában, 2020-ban, 2021-ben és 2023-ban oklevéllel jutalmazott tudományos és fantasztikus podcast multiverzum

Átadták az idei Juhari Zsuzsanna-díjat

A Parallaxis Univerzum csapatának munkáját is elismerték

2023. november 30. - emTV.hu

Szerda délelőtt a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Humán Tudományok Kutatóháza épületében a tudománykommunikációról szóló eseményen vehette át a Parallaxis Univerzum alapítója, főszerkesztője és kreatív producere, Horváth Ádám Tamás a Tudományos Újságírók Klubja által immáron harmadszor nekünk ítélt Juhari Zsuzsanna-díj kiemelkedő színvonalú tevékenységet elismerő oklevelét.

jzsd-eo-23.png

Bővebben

A nő, aki a halállal játszott

Csak még egy kérdés! – a Columbo podcast #7

Bryce Chadwick egy arrogáns és lehetetlen alak, aki mind a családját, mind pedig az alkalmazottjait rettegésben tartja. Leginkább azonban húga, Beth szenved tőle és attól, hogy a férfi folyton erőszakosan szól bele az életébe. Akkor telik be a pohár Beth-nél, amikor egy nap Bryce azzal áll elő, hogy nem mehet hozzá a szerelméhez, mert különben kirúgja és kitagadja őt. A Csak még egy kérdés! – a Columbo podcast aktuális részében A türelmetlen hölgy (1971) című részt vitattuk meg.

columbo_ep7_cover.png

Bővebben

5 év a Parallaxisban

Ünnepi visszaemlékezések Miklóssal és Ádámmal

Ebben a különleges podcast epizódban a Parallaxis Univerzum ötéves születésnapját, valamint a december 21-én megjelenő századik Parallaxis Podcastet ünnepeljük – vendégeink, Vincze Miklós és Horváth Ádám Tamás társaságában pedig felidézzük a régmúltat.

5ev_cover.png

Bővebben

In memoriam: Frank Borman

Sokolébresztő #171

Adásunkban a múlt héten elhunyt legendás Gemini- és Apollo-űrhajós, Frank Borman életéről és munkásságáról emlékezünk meg. Az emberről, aki ötéves kora óta szinte semmi mást nem akart csak repülni, de akinek mégis mindig a kötelesség volt az első. Az űrhajósról, aki elsőként bizonyította be, hogy lehetséges két hétig élni az űrben, aki először pillanthatta meg társaival a Hold túlsó oldalát, és aki végül meggyőzte a Kongresszust arról, hogy adjanak az űrprogramnak még egy esélyt.

sokol_ep171_cover.png

Bővebben

Attoszekundumig tartó fények az ánuszvécén ülve

Parallaxis #97

Adásunkban dagad a büszkeségtől magyar mellkasunk, miközben honfitársaink tudományos elismerésében osztozunk a díjazottakkal, aztán a humor és a tudomány találkozását kutatjuk az IgNobel-díjakon keresztül. Ismertetjük a legkülönösebb kutatásokat és felfedezéseket, amelyek idén ezen különleges elismerésben részesültek.

parapod_ep97_cover.png

Bővebben

Az emberi lélek mélyén

White Sam #19

Az idő urai egy lenyűgöző, részben magyar animációs film, amely mélyen elgondolkodtató sci-fi elemekkel teli. Ez a kultikus alkotás egy időutazós kalandot mutat be, miközben mélyebb üzeneteket hordoz a társadalomról és az emberi természetről. Fedezd fel velünk ezt a művészileg gazdag és gondolkodásra késztető animációs mesterművet a White Sam aktuális részében!

whitesam_ep19_cover.png

Bővebben

Labor Werk | Parallaxis Labor 2x6

Parallaxis Labor 2x6

Ebben a rövid werkvideóban megmutatjuk, milyen volt a hangulat a Parallaxis Labor második évadának forgatása során. Miklós megmutatta énektudását, valamint kiderül az is, hogy ki nem kapcsolata ki a mobilját a felvételek során. Aki dinó az most velünk tart!

labor2x6-cover.png

Bővebben

Nyomozás zsebredugott kézzel

Csak még egy kérdés! – a Columbo podcast #6

Dale Kingston művészetkritikus meggyilkolja a nagybátyját. A férfi ugyanis csak így tudja elérni, hogy ne változzon a nagybácsi végrendelete és ő legyen a férfi felbecsülhetetlen értékű festmény gyűjteményének tulajdonosa. Eközben Tracy, Dale felfedezettje segít neki az alibiben. Amikor azonban a család ügyvédje felolvassa a végrendeletet Dale-t nem kis meglepetés éri... A Csak még egy kérdés! – a Columbo podcast aktuális részében a Képek keret nélkül (1971) című részt vitattuk meg.

columbo_ep6_cover.png

Bővebben

Időjárás a vödörben | Parallaxis Labor 2x5

Parallaxis Labor 2x5

Áramlástani kísérletek Vincze Miklós fizikussal a Kármán Laboratóriumból a Parallaxis Univerzumban! Mitől van nehezen előrejelezhető időjárás bolygónkon? Lényegében két egyszerű körülmény összjátéka miatt: egyrészt tartós hőmérséklet-különbség áll fenn a sakvidékek és a trópusok között, másrészt a Föld forog. A hőkontraszt beindítja, a forgás pedig eltéríti az áramlást, mégpedig úgy, hogy bonyolult ciklonok és anticiklonok sokasága alakul ki a mérsékelt égövi légkörben. Mindkét hatás egyszerre modellezhető egy ügyes kísérletben, amely meglepően sokat tanított a kutatóknak a klímaváltozás lehetséges következményeiről is.

labor2x5-cover.png

Bővebben

Biomimetika: élőlények lekoppintása az űrkutatásban

Sokolébresztő #170

A legfrissebb Sokolébresztőben a témánk ezúttal a biomimetika, vagyis az a tervezési módszer, amelyben növényektől és állatoktól lesnek el műszaki megoldásokat a mérnökök és a kutatók. Szó esik többek között gekkótalpakat utánzó ragszalagról az űrállomáson, juharmag-szárnyprofilokról marsi drónokon, illetve bolygófelszíneken araszoló gépkígyókról is.

sokol_ep170_cover.png

Bővebben

Sarkifény-függönyök

Parallaxis Labor 2x4

Áramlástani kísérletek Vincze Miklós fizikussal a Kármán Laboratóriumból a Parallaxis Univerzumban! Tényleg megállapíthatjuk pusztán a lefolyó víz örvényének irányából, hogy bolygónk északi vagy déli féltekén vagyunk? És mitől néz ki úgy a sarki fény, mintha ragyogó függőleges függönyökből állna? A két kérdés összefügg, s a kapcsolat közöttük Földünk forgásában rejlik, amely olyan meglepő következményekre vezet, mint a szigetek fölötti "fantom-akadályokat" kerülgető felhőrendszerek megjelenése, vagy épp a csodálatos kétdimenziós jellegű, függönyszerű aurora. Szerencsére ez a jelenség is kitűnően modellezhető egy egyszerű forgókádas kísérletben.

labor2x4-cover.png

Bővebben

Tudomány és felelősség

Parallaxis #96

Egy izgalmas utazásra invitálunk titeket vissza, a nukleáris forradalom gyökereihez, az atombomba megszületéséhez. Sorsok, döntések és titkok, melyek életre hívták ezt az elképesztő és igen veszélyes történelmi korszakot. Az Oppenheimer (2023) című film a tudomány és az emberi felelősség bonyolult kérdéseit veti fel, a Parallaxis aktuális epizódjában pedig a film elemzése mellett egyúttal arra törekszünk, hogy jobban megértsük ezeket.

parapod_ep96_cover.png

Bővebben

Helen drámája és a bevetetlen ágy

Csak még egy kérdés! – a Columbo podcast #5

Helen Stewart szemtanúja egy gyilkosságnak, amit Martin Hollister, az Egyesült Államok hadseregének egyik hőse követ el. Bár Helen eleinte biztosan állítja mindazt, amit látott, amikor a nyugalmazott katona udvarolni kezd neki, hirtelen elkezd bizonytalanul fogalmazni az esettel kapcsolatban. Columbo nyomozását pedig nemcsak ez nehezíti, hanem az, hogy a rendőrség a gyilkos fegyvert és a holttestet sem találja.

columbo_ep5_cover.png

Bővebben
süti beállítások módosítása