A téma ezúttal a földi eredetű értelmes élet nagyon hosszú távú lehetséges sorsa volt. Elborult elmélkedés a többgenerációs telepes-űrhajókról, hibernálásról, replikálódó Neumann-szondákról és hasonló távoli, de a természeti törvényekkel összeegyeztethető lehetőségekről, amelyekre egyszer talán majd hagyatkozhatunk, "ha meghal a Nap". A Sokolébresztő első adása a vadonatúj stúdióból, fűszerezve néhány apróbb technikai gikszerrel.
Ray Bradbury mondta Oriana Fallacinak: "Ne feledjük: a Föld meghalhat, felrobbanhat, a Nap kialudhat, ki is alszik majd. És ha a Nap meghal, ha a Föld meghal, ha a mi fajunk meghal a Földdel és a Nappal, akkor meghal abban a pillanatban mindaz, amit addig alkottunk". De csak akkor, ha nem tanulunk meg űrhajózni. Ha sikerül elsajátítanunk ezt a tudást, meglépni ezt a következő evolúciós lépcsőt, akkor távoli, talán már nem is emberszerű, talán nem is szénalapú örököseink számára az örökkévalóság juthat osztályrészül. Mit mond minderről a tudomány? Mennyire lehetne egyáltalán lehetséges egy hús-vér emberekből álló telepescsoportot elindítani egy többszáz éves utazásra egy másik csillagrendszer felé? Hogy lehet leküzdeni a súlytalanság miatti csontritkulást és izomsorvadást egy generáció esetében, amelyik egész életét az űrben éli le? Segíthet-e a mindezen a hibernáció? Vagy mégis inkább önreprodukcióra képes Neumann-szondák fogják továbbörökíteni a földi értelmet a Galaxisban? Ilyen kérdéseket jártam körbe az ezúttal egyszemélyes adásban, amelyben a Sokolébresztő történetében először hangzott el, hogy "mogyorós pele". Hallgassátok szeretettel!
emTV.hu // Parallaxis // cikk: Vincze Miklós // borítókép: Lockheed-Martin
