A hétfői Sokolébresztő a Holdat meghódító dicsőséges Apollo-program "farvizén" létrejött tudományos űrállomásról, az 1973-ban felbocsájtott Skylabről szólt. Armstrong "kis lépése", vagyis a Hold-kihívás váratlanul sikeres teljesítése után a NASA ott állt egy nagy adag, a gyártóktól plusszban berendelt hardverrel (Saturn-rakétákkal, Apollo-űrhajókkal és egyebekkel) no és egy osztagnyi viszketegen repülni vágyó, évekkel korábban verbuvált kutatóűrhajóssal (orvosokkal, fizikusokkal, csillagászokkal), akik a holdi repüléseken nem kaphattak szerepet. Megszületett hát a Skylab-űrállomás remek ötlete: nosza, alakítsunk lakó- és kutatóhellyé egy Saturn V-rakétafokozatot és küldjük föl Föld körüli páyára, aztán pedig repítsük utána a frusztrált kockákat, hadd kutakodjanak végre odafönt az Emberiség javára.

Nos, ismét nem bírtunk magunkkal. Bizonyára elevenen él lelkes hallgatóink emlékezetében a 2020-as évek első Parallaxis podcastje (de ha nem, erre tessék), amelyben "kedvenc" világvége-forgatókönyveinken és azok valóságtartalmán elmélkedtünk. Azóta ugyan eltelt negyed év, de maradt még ebben a témakörben muníció, gondoltuk, úgyhogy elhatároztuk, hogy új adásunkban a katasztrófafilmek világát vesszük górcső alá. Ezúttal kicsit alább adtuk, vagyis nem az Emberiség és/vagy a Föld elpusztulása került terítékre, hanem a "kisebb" és esetenként lokálisabb természeti katasztrófák, különös tekintettel ezek megjelenésére az A, B és Zs-kategóriás hollywoodi katasztrófafilmekben.

Állandó fizikusunk jelentette a héten zajló, az űrkutatás és űrtevékenység tudományos, technológiai és oktatási kérdéseivel foglalkozó nemzetközi H-Space 2020 konferenciáról, hogy Dr. Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztos megnyitóbeszédében egy érdekes félmondatos megjegyzést tett az öt év múlva esedékes magyar űrrepülésről, pontosabban honfitársunk anyabolygónkon kívül, az ISS fedélzetén töltött idejéről.

Idén fél évszázada állt Föld körüli pályára Japán és Kína első műholdja, 45 évvel ezelőtt pedig India is csatlakozott az önálló űreszközöket kifejlesztő nagyhatalmak elit klubjához. Azóta a három jubiláló kelet-ázsiai ország meglehetősen különböző utakat követett az űrben. Kína már kezdettől fogva nagy hangsúlyt fektetett a katonai célú alkalmazásokra, míg Japán az űrtevékenység ezen aspektusát gyakorlatilag a közelmúltig tabuként kezelte. A mélyszegénységgel küzdő India pedig érthető okok miatt a közvetlen gazdasági és társadalmi hasznot hajtó távközlési és földmegfigyelő programokra szorítkozott évtizedekig. A legutóbbi tizenegynéhány év azonban mindhárom ország űrkutatásában és űrhajózásában komoly változásokat hozott.

Az 1997-es Kapcsolat (Contact) című alapfilm beskatulyázhatatlanul egyedi, világnézetformáló és örök kedvencünk. Egyike annak a nagyon-nagyon kevés sci-fi mozinak, amiben a "sci" használata épp annyira indokolt, mint a "fi". A huszonhárom évvel ezelőtti nyitóhéten, a clintoni boldog békeidő kellős közepén és az X-akták-korszak csúcspontján a gyanútlan amerikai mozilátogatók tekintélyes része nyilván azért tódult a plázákba, hogy a gallonnyi jeges kóla meg az XXXL popcorn mellé valami kellemesen borzongós, mérsékelten agyatlan ufós filmecskén szellőztesse ki a fejét. Ehelyett súlyos világnézeti dilemmákat és (hollywoodi mércével mérve) sűrű tudományos információáradatot kapott az arcába, no és a szilárd meggyőződést, hogy az Univerzum még annál is sokkal-sokkal-sokkal nagyobb, mint ahogy valaha elképzelte.

Az uralkodó nézet szerint nagy erejű összeütközésekből alakult anyaghalmazok formálódtak a mai bolygókká. Az új eredmények viszont arra utalnak, hogy a folyamat kevésbé volt katasztrófajellegű, a bolygók anyaga ennél békésebben állt össze – írták a tudósok a Science tudományos lap új számában.

Az időjárási feljegyzések kezdete óta először mértek 20 Celsius-fok fölötti hőmérsékletet az Antarktiszon, a Seymour-szigeten jegyzett 20,75 Celsius-fokot a kutatók hihetetlennek és abnormálisnak nevezték. Brazil kutatók február 9-én mérték a rekordmagas hőmérséklete, amely egy Celsius-fokkal magasabb az előző, 19,8 Celsius-fokos rekordnál, amelyet 1982-ben mértek a Signy-szigeten – adta hírül a The Guardian honlapja.

A Science Advances tudományos folyóiratban megjelent elemzés szerint az ősi emberelődnek a neandervölgyiek, a gyeniszovaiak és a homo sapiens ősével lehetett közös felmenője.

Mindenki kedvenc megbuherált kémműholdjának, a közel harminc éve pályára állított és azóta is rendületlenül kutakodó Hubble Űrtávcsőnek a páratlan kozmikus felfedezésekig vezető útja nem volt éppen zökkenőmentes. Kezdődött rögtön azzal, hogy a Challanger-katasztrófa miatt jó néhány éves késéssel indulhatott csak el, s amikor végre a Discovery űrsikló 1990 áprilisában pályára állította, hamarosan sokan úgy gondolták, bár ne tette volna. A valaha épített legprecízebb, csak éppen elromlott ellenőrzőműszerekkel kicsiszolt 2,4 méter átmérőjű főtükör egy bődületes leképezési hibával startolt az űrbe. A csillagászok őrjöngtek, a Csupasz pisztoly 2 és 1/2-ben pedig a Hubble a nevezetes kudarcokat bemutató blueskocsma-háttérposzterek egyikeként szerepelt a Titanic, a Hindenburg-zeppelin vagy épp az európai békét 1938-ban "egy emberöltőre biztosító" Neville Chamberlain mellett. 

A Napot még soha nem látott közelségből és szögből vizsgáló Solar Orbiter műhold február 10-én indult hétéves útjára a floridai Kennedy Űrközpontból. A projekt résztvevője Erdélyi Róbert, a Sheffieldi Egyetem és az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) csillagászprofesszora.

Műsorunkban a kedvenc tudományos és fantasztikus kötődésű, illetve hangzású zenéinkkel foglalkozunk. A teljesség igénye nélkül összeállított listánkon egyaránt helyet kap a szó szerint laboratóriumi körülmények között, a Philips kutatóintézetének két munkatársa által létrehozott, de mindenki számára ismert futurisztikus hangzású zene, vagy olyan ikonikus mű, aminek 1902-es magyarországi bemutatóján még a fiatal Bartók Bélának is leesett az álla. A Deltától az Űrodüsszeián át az X-Aktákig a Parallaxis különleges generációs-élmény adásában!

Negyvenkilenc éve ezekben a napokban érkezett a Holdra az Apollo-14 Antares nevű holdkompja, s benne az ötödik és hatodik ember, akik égi kísérőnk felszínére léptek. A számomra talán legkedvesebb holdutazás kaput nyitott a leszállási hely környezetének részletesebb geológiai feltárása felé, s az Apollo-11 és -12 rövid és óvatos holdsétái után szépen demonstrálta, hogy micsoda lehetőségeket és nehézségeket tartogat a felfedezőknek egy dimbes-dombos holdbéli táj.

A hétfő reggeli Sokolébresztőben, a Tilos Rádióban kéthetente jelentkező állandó műsorunkban ezúttal a Marsról beszélgettünk a Japánból bejelentkező asztrofizikus barátommal, Werner Norberttel. Idén ugyanis már épp hatvan éve próbálkozik az Emberiség űrszondákat küldeni a Marshoz több-kevesebb (az amerikaiak jellemzően kicsit több, az oroszok kicsit kevesebb) sikerrel. De 2020 lehet végre a marskutatás nagy éve: idén rengeteg küldetés indul arrafelé, többek között egy kicsi helikopterrel meg izgalmas kísérletekkel felszerelkezve.