Úgy gondolom, hogy az Apollo-8 legénységének ötven évvel ezelőtti őrült útjával vált az Emberiség igazi űrutazó civilizációvá. Persze eszem ágában sincsen kisebbíteni az őket megelőző űrhajósok és az egy szem űrhajósnő (no meg persze az őket feljuttató mérnökök és munkások tízezreinek) múlhatatlan érdemeit. Ha valaki ugyan számolta még egyáltalán – az akkori lelkes űrmániás tinédzserek között minden bizonnyal voltak azért ilyenek – az Apollo-8 startja 1968. december 21-én történetesen a huszonnyolcadik alkalom volt, amikor embert szállító űrrakéta emelkedett föl a kazah sztyeppéről vagy a floridai tengerpartról. Mégis, a korábbi űrhajók inkább repültek "nagyon magasra", mint "nagyon messzire". Gagarin repülésének háromszázhuszonhét kilométeres csúcsmagassága kevesebb, mint mondjuk a Pécs-Debrecen távolság. Ez elég ahhoz, hogy az ember a saját szemével láthassa a Föld görbületét és ellásson akár ezernégyszáz kilométerre.