2019-ben a Juhari Zsuzsanna-díj különdíjában, 2020-ban, 2021-ben és 2023-ban oklevéllel jutalmazott tudományos és fantasztikus podcast multiverzum


Scott Carpenter hajmeresztő kalandjai az űrben

Sokolébresztő #133

2022. június 02. - Sokolébresztő

A legfrissebb Sokolébresztőben folytattam azt a sporadikusan jelentkező sorozatot, amelyben a hatvan évvel ezelőtti történelemmel párhuzamosan haladva sorra vesszük az akkori aktuális űreseményeket. 1962. májusának végére már elmondhatta az Emberiség, hogy hat küldöttje járta meg a világűrt, két…

Bővebben

A neves fizikus szerint mi magunk vagyunk a marslakók

Brian Cox szerint a vörös bolygót leszámítva más planétákra valószínűleg soha nem jutunk majd el

Az egykori zenész és korábbi televíziós műsorvezető angol fizikus, Brian Cox a BBC vasárnap reggeli műsorában elmondta, hogy még mindig sok az ismeretlen, és felvetette, hogy a földi élet máshonnan származhat – vette észre a hvg.hu. A részecskefizika és a tudományos társadalmi szerepvállalás…

Bővebben

Űrcsillagászat: a James Webb és asztrofizikai kisműholdak

Sokolébresztő #132

A legújabb Sokolébresztőben szinte már-már állandónak tekinthető és valóban állandó szakértő vendégeinkkel, vagyis a heildelbergi Max Planck Csillagászati Intézetben dolgozó Detre Örs Hunorral és a Konkoly Obszervatóriumban termelő Pál Andrással tárgyaltuk ki az űrcsillagászat fejleményeit. Mi…

Bővebben

Leánykérés a sztratoszférában

34 ezer méterre reptették az eljegyzési gyűrűt

Újabb sikeres felbocsátáson van túl az UPRA (Universal Platform for Robotics and Aerospace) csoport! Ráadásul egy nagyon különleges hasznos teher is helyet kapott a modulon, egy eljegyzési gyűrű! Egybekelni készül ugyanis a csapat két tagja, Bodó Zsófia és Góczán Bence, így a csapat ezzel a nem…

Bővebben

Hadi űrfelderítés és kínai űrupdate

Sokolébresztő #131

A legújabb Sokolébresztőben Szentpéteri László, az Űrvilág alapító-főszerkesztője vendégeskedett. Hozzá jellemzően akkor szoktunk fordulni, amikor a műholdas távérzékeléssel, katonai űrfelderítéssel illetve kelet-ázsiai űrtevékenységgel kapcsolatos témák válnak aktuálissá, s most sem volt ez…

Bővebben

Harmadik alkalommal emelkedik a magasba az Űrbatyu

A sztratoszférába utazik egy virtuális valóság kamera is!

Harmadik alkalommal emelkedik a magasba az Űrbatyu nevű szonda, mely ismét a közeli világűr tartományát vizsgálja majd kamerájával és műszereivel. Az Űrbatyu III szondán a sztratoszférába utazik egy Insta360 One R virtuális valóság kamera, hogy igazán egyedi felvételekkel örökítse meg az izgalmas…

Bővebben

Egy óriási hatszög a Szaturnuszon!

Sokolébresztő #130

Amikor a nyolcvanas években a Voyager-űrszondák először repültek el a Szaturnusz közelében úgy, hogy rálássanak annak északi sarkvidékére (a korábbi Pioneer-11 küldetésen erre nem nyílt lehetőség) valami döbbenetest vettek észre: egy teljesen szabályosnak tűnő, a környezetétől színében is markánsan…

Bővebben

Putyin: újraindul az orosz Hold-program

Oroszország 46 év kihagyás után indít újra missziót a Holdra

Oroszország újraindítja Hold-programját – jelentette be Vlagyimir Putyin orosz elnök a távol-keleti Vosztocsnij űrrepülőtéren kedden, az űrhajózás napja alkalmából megtartott kitüntetési ünnepségen, Jurij Gagarin repülésének hatvanegyedik évfordulóján.

Bővebben

Negyedszázados a Mars Pathfinder!

Sokolébresztő #129

Három hónap múlva lesz negyedszázada, hogy sokunknak kitörölhetetlen generációs élményt okozva, a maga kissé talán őrült, de mindenképpen vagány és formabontó leszállási technikájával lehuppant a vörös bolygóra a Mars Pathfinder űrszonda, elindítva azt a korszakot, amelyben azóta szinte minden…

Bővebben

Magyarországról is megfigyelhető üstökös tűnik majd fel

Május elején szabad szemmel is látható lesz, majd kis távcsövekkel egész nyáron át megfigyelhető

Az áprilisi napközelsége után májusban földközelbe kerülő C/2021 O3 (PANSTARRS) nevű üstökös az előrejelzések szerint május elején szabad szemmel is látható lesz, majd kis távcsövekkel egész nyáron át megfigyelhető lesz az északi égbolt csillagképei között – írta Tóth Imre, az Csillagászati és…

Bővebben

Csillagközi űrszonda (Interstellar probe)

Sokolébresztő #128

A múlt héten kigördítették a NASA Kennedy Űrközpontjának történelmi 39B indítóállására a Space Launch System (SLS) nevű hatalmas rakétát, tetején az Orion űrhajóval. Ez az űrkomplexum legkorábban júniusban indul majd el az ember nélküli Artemis I tesztküldetésre a Hold körüli pálya felé. (Ha valaki…

Bővebben

Nem indul el idén az Európai Űrügynökség marsszondája

Az orosz űrhivatallal közös Mars-missziója nem indul el idén az ukrajnai háború miatt

Az Európai Űrügynökség (ESA) csütörtökön úgy döntött, hogy az orosz űrhivatallal közös Mars-missziója nem indul el idén az ukrajnai háború miatt Az ESA tagállamai hivatalosan csütörtökön szavazták meg, hogy felfüggesztik az Oroszországgal közös ExoMars missziót – írta a BBC hírportálja, amit az MTI…

Bővebben

Az űrszektorhoz köthető szakirányú továbbképzés indul itthon

Tizenhat egyetem vállalta az együttműködést

Az űrszektorhoz, az űrkutatáshoz köthető szakirányú továbbképzés indul 2022 őszén az UniSpace konzorciumnak köszönhetően, amelyben tizenhat egyetem vállalta az együttműködést. A konzorciumot bejelentő szerdai, budapesti sajtótájékoztatón Sztáray Péter, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM)…

Bővebben
süti beállítások módosítása