2019-ben a Juhari Zsuzsanna-díj különdíjával, 2020-ban, 2021-ben és 2023-ban oklevéllel jutalmazott tudományos és kulturális podcast multiverzum


Megállapították a Stonehenge köveinek korát és pontos származási helyét

2019. február 23. - emTV.hu

Brit tudósoknak sikerült megállapítaniuk a Stonehenge köveinek korát és pontos származási helyét. Eredményeik alapján megkérdőjeleződik az a korábbi feltételezés, hogy a köveket hajón szállították Walesből az angliai síkságra.

Bővebben

Parallaxis a Delta kvadránsban

A Star Trek: Voyager 'Parallaxis' című részének tudománya(?)

A USS Voyager fedélzetén lassan kezd kialakulni a rend, már ami a Maquis, és a Csillagflotta legénységének együttműködését illeti. Persze vannak problémák, például belefutnak egy fekete lyukba, ami csapdába ejtett egy ismeretlen csillaghajót. Ez alkalommal a Star Trek: Voyager 'Parallaxis' című…

Bővebben

Véget ért az Opportunity marsjáró küldetése

A NASA az egyik legsikeresebb és legtartósabb bolygóközi kutatásnak minősítette az Opportunity küldetését, kiemelve, hogy csaknem tizenöt éven keresztül kutatta a Mars felszínét és alapvető fontosságú munkát végezve hozzájárult ahhoz, hogy az amerikai űrkutatási hivatal…

Bővebben

Könyvajánló – Robert Kurson: Rakétaemberek

Az Apollo-8 merész küldetése és az űrhajósok, akik először utaztak a Holdhoz

Úgy gondolom, hogy az Apollo-8 legénységének ötven évvel ezelőtti őrült útjával vált az Emberiség igazi űrutazó civilizációvá. Persze eszem ágában sincsen kisebbíteni az őket megelőző űrhajósok és az egy szem űrhajósnő (no meg persze az őket feljuttató mérnökök és munkások tízezreinek) múlhatatlan…

Bővebben

Szétesett csillagközi üstökös hulladékfelhőjének maradványa lehet az Oumuamua

Számtalan elmélet látott már napvilágot az Oumuamua, a Naprendszer első csillagközi bevándorlója eredetét és származását illetően. Egy új elmélet szerint a különleges formájú égitest egy szétesett csillagközi üstökös hulladékfelhőjének maradványa lehet.

Bővebben

Az Antarktiszról leszakadt jégtömbhöz indul tudományos expedíció

A világ egyik legnagyobb jéghegyéhez, az Antarktiszról 2017-ben leszakadt A68 jégtömbhöz indul tudományos expedíció a héten – írta a BBC hírportálja. Az ötezer-nyolcszáz négyzetkilométeres tábla letörése a Larsen-selfjégről és elsodródása szabaddá tette a legalább…

Bővebben

Holdszondák, az 51-es körzet és a mérgező gömbhal

Kedd reggel a Sokolébresztőben a Tilos rádióban a Parallaxis állandó fizikusa, Vincze Miklós, valamint Füleki András Miles faggatta a Japánból minap hazatért, a műsor kvázi-állandó szakértőit, Pál Andrást és Werner Norbertet a távol-keleti kisműholdas fejleményeiről. Ráadásul exkluzív interjút is…

Bővebben

Az űrhajósokat terhelő sugrázást mérik a magyar műszerek az Orion űrprogram MARE kísérletében

A NASA új Orion űrhajója, első, egyelőre emberek nélkül végzett Hold körüli próbarepülésére a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Energiatudományi Kutatóközpontjának (EK) passzív detektorait is magával viszi, ezek segítenek majd felmérni, hogy mekkora és milyen sugárzás éri…

Bővebben

Megkezdte második körét a Nap körül a Parker amerikai űrszonda

A NASA hétfőn jelentette be, hogy a Parker január 19-én, fellövése után százhatvanegy nappal befejezte első körét a Nap körül, elérte az apheliont, vagyis a pálya csillagtól legtávolabbi pontját. Második perihelionjára, azaz pályája Naphoz legközelebbi pontjára április 4-én…

Bővebben

Más csillagok koronakidobódásait vizsgálták magyar kutatók

A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont (CSFK) Konkoly-Thege Miklós Csillagászati Intézet munkatársai csaknem négyszáz csillag spektrumadatait vizsgálva statisztikai adatokat gyűjtöttek a Napon egyébként jól ismert jelenségről, a…

Bővebben

A nyolcvanas évek egyik népszerű videójátékáról neveztek el egy ősi cápafajt

Az 1980-as évek egyik népszerű videójátékáról neveztek el egy újonnan felfedezett ősi cápafajt. A Galagadon nordquistae az 1981-ben megjelent japán-amerikai játék, a Galaga után kapta a nevét, ugyanis az ősi ragadozó fogai a játékban szereplő űrhajókra emlékeztették a…

Bővebben

SpaceX, government shutdown és a Szojuz

Kedd reggel a Sokolébresztőben a Tilos rádióban a Parallaxis állandó fizikusa, Vincze Miklós, valamint Werner Norbert megszakértették a SpaceX-szel és a government shutdownnal kapcsolatos témákat, utána pedig megemlékeztek a Szojuz-4 és a Szojuz-5 fél évszázaddal ezelőtti, enyhén szólva is kalandos…

Bővebben

A Hold egy fraktál – videón a kínai leszállás a túloldalon

Ha valaki esetleg kételkedett volna abban, hogy a Hold egy fraktál, akkor tessék! A videó elején még majd' száz kilométeres, a végén deciméteres krátereket látunk. Mindeközben a látómezőben egy adott pillanatban észrevehető kráterek száma szinte mindvégig kábé ugyanannyi, bár a legvégét "szétfújja"…

Bővebben

Titokzatos rádiókitöréseket észleltek a mélyűrből

Egy távoli galaxisból érkező titokzatos rádiókitöréseket észleltek csillagászok egy kanadai teleszkóp segítségével, ám a rádióhullámok pontos természetét és eredetét egyelőre nem sikerült meghatározni – írja a BBC hírportálja. Az észlelt tizenhárom, úgynevezett gyors…

Bővebben
süti beállítások módosítása