"Ezermillió tévéképernyőn jelent meg egy parányi, jellegtelen henger, s növekedett másodpercről másodpercre. Mire méretei megkétszereződtek, már senki sem gondolhatta, hogy a Ráma természeti tárgy." A Randevú a Rámával című klasszikusában Arthur C. Clarke leír egy rejtélyes égitestet, amiről nagy sebessége folytán bebizonyosodik, hogy nem lehet naprendszerbeli eredetű. A Rámának keresztelt objektumot a regényben egy automatikus távcsőrendszer pillantja meg, melyet egyébként elsősorban "űrvédelmi" célból, veszélyes kisbolygók felderítésére üzemeltetnek. A 2130. évben történő felfedezést követően aztán sebtiben oda is küldenek hozzá egy fényképező űrszondát, s ekkor derül ki minden kétséget kizáróan, hogy a Ráma nem más, mint egy kihalt földönkívüli civilizáció hatalmas szellem-űrhajója. Mivel Clarke regényei már több ízben bizonyultak profetikusnak, sokan nem tudtunk nem a Rámára gondolni, amikor aztán 2017 októberében egy űrvédelmi célból üzemeltetetett automatikus távcsőrendszer valóban megpillantott egy rejtélyes égitestet, melyről – a történelemben első ízben – a sebessége alapján csakugyan kiderült, hogy nem lehet naprendszerbeli eredetű.
Ráadásul az a kevés dolog, amit az alakjáról és mozgásáról sejteni lehetetett kellőképpen gyanússá tette az objektumot, amely a hawai'i nyelven cserkészt, felderítőt jelentő 'Oumuamua nevet kapta. Lényeges és sajnálatos különbség azonban a könyvbeli huszonkettedik század és a valódi huszonegyedik között, hogy az 'Oumuamuát, mely felfedezésekor már nagyjából 50 km/s-es sebességgel rongyolt kifelé a Naprednszerből, nem volt lehetőségünk valamiféle "gyors reagálású" űrszondával megközelíteni, s már ahhoz is túlságosan távol volt, hogy a távcsövek felvételein többnek látsszon, mint egyetlen, felbonthatlan égi pont. Ez pedig tág teret adott a legvadabb találgatásoknak is arról, hogy miféle szerzet is lehet az 'Oumuamua. Az objektum furcsának tűnő fényességváltozásai és a tiszta szabadesési pályagörbéről való szisztematikusnak tűnő letérése (no meg a Ráma mint olvasmányélmény) miatt tehát többekben is megfogalmazódott a mesterséges eredet lehetősége. Az "unortodox" felvetés legnagyobb hangú pártfogója Avi Loeb lett, a Harvard Egyetem asztrofizikai tanszékének vezetője, a fekete lyukak és a korai univerzum elismert kutatója, akit a legújabb Parallaxis podcastben lehetőségünk nyílt személyesen is kifaggatni.
A csodagyerekként számon tartott izraeli születésű Loeb huszonnégy évesen már doktorátust szerzett fizikából, tíz évvel később (vagyis a mai világban szinte elképzelhetetlenül fiatalon) pedig már véglegesített pozíciót tudhatott magáénak a Harvardon. A szűkebb szakmai körökön kívül is ismertséget szerzett, például a 2015-ben alapult Breakthrough Starshot kezdeményezésben való tanácsadói részvételével olyan "tudományos celebek" mellett, mint például Stephen Hawking. A Jurij Milner nevű izraeli-orosz milliárdos üzletember által pénzelt programban nem kevesebbet tűztek ki távlati célul, mint apró, mikrocsipnyi méretű űreszközök megalkotását, melyeket nagy felületű de pihekönnyű fényvitorlákkal, lézertolással a fénysebesség 10-20 százalékára lehetne felgyorsítani, s célbavenni velük a legközelebbi csillagokat. Loeb már akkoriban, 2015-ben felvetette egy kollégájával az Astrophysical Journal szaklapban, hogy érdemes lenne más technikai civilizációk hasonló vitorlásait, pontosabban a tolásukhoz szükséges lézerimpulzusok jeleit keresni a csilagközi térben a "hagyományos" rádió-alapú keresőprogramok mellett. Nem is véletlen hát, hogy amikor 2017-ben aztán felbukkant az 'Oumuamua az említett furcsaságaival, Loebnek erről is a fényvitorlák jutottak eszébe. Ha ugyanis az 'Oumuamua egy ilyen könnyű, fényes és lapos valami lenne, azzal több megfigyelt vonása (nagy fényváltozásai, a szabadesésitől eltérő pályája) egyből magyarázatot nyerne – érvelt a fizikus.
Természetesen, ahogy várható volt, Avi Loeb bombasztikusnak ható kijelentései, ötletei felpezsdítették a szakmai és közéleti diskurzust a témában, s ennek most újabb lökést adott Loeb Földönkívüli című könyvének megjelenése, mely immár magyar nyelven is elérhető az Agave kiadó gondozásában. A könyv egy érdekes, gondolatébresztő, provokatív mű, melyből szépen felépítve megérthetjük a felfedezés Loeb-féle narratíváját és messzire vezető következményeit. Azonban érdemes hozzánézni mindehhez például a szakmai közvélemény álláspontját jobban bemutató Élő csillagászat Kiss Lászlóval című ismeretterjesztő webcast legfrissebb adását, melyben a címszereplő csillagász akadémikus közérthetően és naprakészen áttekinti az "unalmasabb" – valójában persze iszonyúan érdekes – egyéb lehetőségeket is az 'Oumuamua eredetére vonatkozóan.
De mit is gondol valójában Avi Loeb minderről és miért tartja olyan fontosnak, hogy ilyen vehemensen síkra szálljon egy milliárd dolláros programért, ami az 'Oumuamua-szerű objektumok helyszíni, mikroűrszondás vizsgálatait is lehetővé tenné? Ezt is elmesélte nekünk a harvardi professzor maga, aki örömmel állt rendelkezésünkre beszélgetni az 'Oumuamuáról, földönkívüli technikákról és persze a sokat emlegetett Sagan-standardről, mely szerint "rendkívüli állítások rendkívüli bizonyítékokat igényelnek". Mindez és még sok más is kiderül a legfrissebb Parallaxis Podcastből Ádámmal, Nándival, Miklóssal és Avi Loebbel. Hallgassátok szeretettel! (Magát a Loebbel folytatott 25 perces beszélgetést pedig külön, video formátumban is megtekinthetitek: angolul magyar felirattal itt, magyar narrációval pedig emitt.)
Ide kattintva különböző platformokon érhető el, és akár le is tölthető a Parallaxis aktuális epizódja!
emTV.hu // Avi Loeb fotója: Lotem Loeb, egyéb fotók: Agave kiadó, Breathtrough Starshot, Wikipédia
