2019-ben a Juhari Zsuzsanna-díj különdíjában, 2020-ban, 2021-ben és 2023-ban oklevéllel jutalmazott tudományos és fantasztikus podcast multiverzum

Idén a kínai nagy falnál is nagyobb tömegű lesz az elektronikus hulladék

A világ elektronikus hulladékának értéke 19 ezer milliárd forint, több, mint számos ország GDP-je

2021. október 15. - emTV.hu

A kidobott elektronikus eszközök tömege idén meghaladja az 57 millió tonnát, ami több, mint a kínai nagy falé – írta a BBC hírportálja. A becslést a kidobott elektromos és elektronikus eszközök globális problémája ellen küzdő nemzetközi szakértői csoport (WEEE Forum) végezte. Rámutattak, hogy a…

Bővebben

Bebikázni a Föld magját

Parallaxis Podcast #53

Bár elég erős a mezőny és nagy a tülekedés a Minden Idők Legagyatlanabb Ám Tudományosnak Látszani Akaró Filmje (MILÁTLAF) címért zajló versenyben, azt gondoljuk, hogy Jon Amiel rendező 2003-as klasszikusa, A mag (The Core) elég komoly eséllyel szállna ringbe a képzeletbeli elismerésért. Ha esetleg…

Bővebben

William Shatner a legidősebb ember, aki az űrben járt

Kirk eljutott oda, ahol még Shatner nem járt

A kilencvenéves William Shatner, aki az eredeti Star Trek sorozatban Kirk kapitány szerepében szerzett hírnevet, most felszállt egy szuborbitális űrhajó fedélzetére, amely a világűr peremét súrolta, mielőtt ejtőernyővel landolt volna, és ezzel Shatner lett a legidősebb ember, aki valaha is utazott…

Bővebben

Egy aszteroida holdjával fog ütközni a NASA DART nevű missziójának űrszondája

Ez lesz az első alkalom, hogy az ember mérhető módon változást okoz a Naprendszer egy égitestének dinamikájában

November végén útnak indítja az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) DART (Double Asteroid Redirection Test) nevű misszióját a SpaceX Falcon-9 rakétáján a kaliforniai Vandenberg űrbázisról. Az űrszonda 2022 szeptemberében szándékosan össze fog ütközni egy aszteroidával, hogy a szakértők az űrben…

Bővebben

Kiderült, hogy a Jezero-kráter a Marson egykoron tó volt

Ezt a NASA marsjárója által készített felvételek erősítették meg

Az amerikai űrkutatási hivatal Perseverance marsjárója által a vörös bolygón készített felvételek első tudományos elemzése megerősítette, hogy a Jezero-kráter – amely ma száraz és szél által lekoptatott mélyedés – egykoron egy nyugodt tó volt, amelyet egy kicsiny folyó táplált mintegy 3,7 milliárd…

Bővebben

Hosszabb ideig volt a Hold vulkanikusan aktív, mint azt eddig vélték

Ausztrál kutatók a kínai Csang'o-5 űrszonda által begyűjtött kőzetek alapján jutottak erre az eredményre

A Csang'o-5 mintegy 1,7 kilogramm kőzetet gyűjtött a Holdon 2020 decemberében. Négy évtizede ez volt az első minta, amely az égitestről lejutott a Földre. A vizsgálatok szerint a minták, melyek bazaltok, vagyis a láva gyors lehűlésével formálódott vulkanikus kőzetek, nagyjából 2 milliárd évesek,…

Bővebben
süti beállítások módosítása