2019-ben a Juhari Zsuzsanna-díj különdíjában, 2020-ban, 2021-ben és 2023-ban oklevéllel jutalmazott tudományos és fantasztikus podcast multiverzum

Szojuz-1: az első űrtragédia nyomában | 2. rész

Sokolébresztő #139

2022. augusztus 25. - Sokolébresztő

Űrös műsorunk, a Sokolébresztő legújabb adásában folytattuk Vlagyimir Mihailovics Komarov tragikus, ötvenöt évvel ezelőtti űrbéli kalandjának kitárgyalását Várhegyi Zsolttal, akivel eléggé kemény forráskritikának vettetük alá az Interneten burjánzó, vadhajtásokkal egyre gazdagodó Komarov-legendát. Előző adásunkban eljutottunk addig, hogy a félig nyitott napelempanelekkel és hibás helyzetmeghatározó rendszerrel bukdácsoló űrhajót, melyben a fedélzeti hőmérséklet az űrkezeslábasban nem éppen kellemesnek mondható 13°C-ra zuhant, a tapasztalt kozmonauta és a földi irányítás kreatív szakembergárdája szinte csodával határos módon rábírta arra, hogy visszainduljon a Föld felé. Ám a java még hátra volt.  

sokol_ep139_cover_good.png

csik_patreon.jpg

A visszatéréshez szükséges főhajtómű-fékezőgyújtás tökéletesen le is zajlott, vagyis úgy tűnik, ez a részrendszer egyike lett azon keveseknek, amelyek hibátlanul teljesítettek a próbarepülés során. A földi irányítás vészhelyzeti terveinek megfelelően a kabin olyan, ún. ballisztikus leszállási pályát követett innentől, mely nagyobb hőterhelésnek és gyorsulásnak tette ki az űreszközt és utasát, ráadásul a kazah sztyeppe helyett az Ural-hegység déli vége közelében fekvő Orenburgi területen lévő másodlagos leszállóhely felé vezetett. Mindez azonban meg sem kottyant volna Komarovnak, ha az ejtőernyőrendszer jól működik. De nem így kellett történnie: a kisebb nyitóernyők egyike, melynek a hatalmas, ezer négyzetméteres főernyőt kellett volna kihúznia a konténerből nem tudta ellátni feladatát, de nem is vált le. Így viszont összegubancolódott a másik, ekkor működésbe lépő tartalékernyővel, s így az sem tudott megtelni levegővel. A kabin tehát nem fékeződött le, s így Komarov lényegében lezuhant az űrből a Földre. Ráadásul a becsapódáskor a kabin aljára szerelt szilárd hajtóanyagú leérkezéstompító fékezőrakéták is detonáltak, így az ütközés pillanatában a Szojuz-1 még föl is robbant.  A hős pilóta életét vesztette.

recovery_1.jpg

Hogy mi következett ezután, hogy reagáltak a tragédiára szakmai és politikai vezetők, milyen következtetésekre jutott a vizsgálóbizottság és hogyan javították ki a módosításokkal máig megbízhatóan üzemelő Szojuz-űrhajót, az mind kiderül legfrissebb adásunkból. Ádám szakértelmének nehezen pótolható hiánya miatt (akinek ezúton is melőbbi gyors felépülést kívánunk) szokott platformjainkon csak némi késéssel hallgathatjátok az adást, viszont a Tilos Rádió archívumából azonnal hozzáférhettek. Hallgassátok szeretettel - és megértéssel!  

Podcastjeink korábbi epizódjai elérhetőek a Facebookon, Soundcloud- és YouTube-csatornánkon, valamint iTunes-on és Spotify-on is! Kattins és válassz platformot!

emTV.hu // Parallaxis // cikk: Vincze Miklós // borítókép: TASZSZ // fotó: Roscosmos

ban_premierelott.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://parallaxis.blog.hu/api/trackback/id/tr3517916143

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása