Űrös műsorunk, a Sokolébresztő legújabb adásában az űrmérnöki fejlesztőmunkák nehézségeit és kockázatait személyes tapasztalatai alapján is jól ismerő Várhegyi Zsolttal göngyölítettük fel a Vlagyimir Komarov űrhajós életét követelő Szojuz–1-baleset 55 évvel ezelőtti történetének részleteit. Törzshallgatóink észrevehették, hogy az elmúlt szárharminchét epizódunk közül eddig egy sem foglalkozott célzottan olyan űrrepülések történetével, amelyek tragédiába torkollottak. Ennek talán az is lehetett az oka, hogy a számunkra oly fontos történeti hitelesség elérését megnehezíti, hogy az űrbalesetek témakörében burjánzanak az összeesküvés-elméletek, vagy ami még rosszabb, az olyan mendemondák, amelyek akár igazak is lehetnének, mégsincs igazolható valóságmagjuk. Az 1967 áprilisában bekövetkezett Komarov-tragédiára különösen igaz ez: ahogy Zsolt is említette, az Interneten, de még a nyomtatott nyugati szakirodalomban is hemzsegnek a Szojuz–1-el kapcsolatos "népmesei" elemek, a repülés közben ordítva szentségelő pilótától a végső rádiós búcsúra az irányítóközpontba rendelt űrhajósfeleségig, melyek szinte bizonyosan nyugati újságírók agyszüleményei. Adásunkban megkíséreltünk rendet tenni ezekben a kérdésekben is és hitelesen felvázolni a valós eseményeket. 
A történeti kontextust röviden talán úgy vázolhatnánk fel, hogy Hruscsov pártfőtitkár 1964-es megpuccsolását, majd a zseniális Koroljov főkonstruktőr 1966-os váratlan halálát követően egyre inkább kirajzolódott egyfajta fókuszvesztés a szovjet űrprogramok területén. Ezt mutatja, hogy 1965 márciusát követően két évig egyáltalán nem is küldtek embert a világűrbe, miközben az Egyesült Államok tíz alkalommal bocsájtott fel űrhajósokat a Gemini-program keretében, komoly rutint szerezve a tervezett holdutazáshoz elengedhetetlenül szükséges műveletekben (űrrandevú, dokkolás, űrséta, 1-2 hetes űrbéli tartózkodás).
Mindezt a tetemesnek tűnő lemaradást egyben tervezték ledolgozni az új, Szojuz (7K-OK) típusú űrhajó legelső emberes útján, melynél nehezebben tervezhettek volna ambiciózusabb berepülést egy új rendszer számára. 1967 januárjában úgy tűnhetett, hogy a szovjetek némi extra versenyelőnyhöz is juthatnak lehetetlennel határos küldetésükhöz, hiszen az amerikai űrprogramot a Gemnini-sikereket követően váratlan tragédia sújtotta: az Apollo–1 kabinjában a Kennedy Űrközpont egyik indítóállásán egy rutinjellegű földi gyakorlat során tűz ütött ki, melyben három űrhajós életét vesztette.
Ám a szovjet előkészületek, ember nélküli próbautak sem voltak épp problémamentesek, ahogy ezt Zsolttal alaposan végigbeszéltük. Mindezek, sőt, több fejlesztőmérnök és űrhajós állítólagos tiltakozó levele ellenére az állami bizottság úgy döntött, hogy 1967 áprilisában megkísérlik a küldetést. A tervek szerit elsőként a tapasztalt űrveterán, Vlagyimir Mihajlovics Komarov egyedül állt volna pályára a Szojuz–1 űrhajón. Őt egy nappal később követte volna a Szojuz–2, fedélzetén három kozmonautával. A két űrhajó összekapcsolódott volna, majd a Szojuz–2 legénységének két tagja űrsétán keresztül átszállt volna Komarovhoz, végrehajtva a történelem első űrbéli átszállását. Ezt követően mindkét űrhajó visszatért volna a Földre. Így a szovjetek demonstrálhatták volna, hogy a hosszú kihagyás ellenére minden olyan szakmai tudás birtokában vannak ők is, amit az amerikaiak a Gemini-program során felhalmoztak.
De nem így kellett történnie. A problémák szinte azonnal a Szojuz–1 startja után jelentkeztek is. Komarov űrhajója rendben Föld körüli pályára állt, ám az ezt követő első kulcsfontosságú lépés, a napelemtáblák kinyitása már nem sikerült. A két panel közül csak egy nyílt ki, a beszorult másik panel viszont akadályozta az egyik antenna működését is. Csődött mondott továbbá az elsődleges, csillagérzékelőkön alapuló orientációs rendszer, illetve a korrekciós hajtóműfúvókákban is esni kezdett a nyomás. A Szojuz–2 másnapi startja gyorsan le is került a napirendről, a feladat innentől abban állt, hogy még az akkumulátorok lemerülése előtt megpróbálják hazakormányozni a több kritikus ponton is megsérült űrhajót. Minden nehézség ellenére úgy tűnt, hogy – köszönhetően Komarov fegyelmezettségének és szakértelmének – az űrhajó egy napnyi viszontagságos repülést követően visszatérhet. Adásunk során nem jutottunk el a történet tragikus végkifejletéig: erre a hallgatóinknak még két hetet várniuk kell.
Addig is, hadd ajánljak néhány megbízható forrásanyagot a témában. Magyar nyelven Szaniszló Zsolt munkáját a Repüléstudományi Közlemények folyóiratból, angolul pedig Asif Siddiqi kétrészes elemzését a "Space Review" hasábjain, illetve Anatolij Zak hiánypótló cikkét a Russian Space Web oldalán. S persze elsősorban a legújabb Sokolébresztőt. Hallgassátok szeretettel!
emTV.hu // Parallaxis // cikk: Vincze Miklós // borítókép: Sovfoto / UIG / Getty Images Hungary // Fotók: Roscosmos
