Az ősz idén is, mint minden évben Nobel-és IgNobel-szezon a tudomány világában. Az Oscar- és Arany Málna-díjak tudományos megfelelőinek odaitélése ekkortájt a figyelem középpontjába helyez olyan témákat, melyekkel amúgy hétköznapjainkban csak kevéssé foglalkozunk. Ezúttal a Svéd Tudományos Akadémia arra adott nekünk remek lehetőséget, hogy elmerengjünk az Einstein által "kísérteties távolbahatásként" emlegetett kvantum-összefonódás őrjítő furcsaságain, vagy épp azon, hogy hogyan keverdhettek a modern ember génállományába neandervölgyiektől származó szakaszok. Az IgNobel-bizottság pedig gondoskodott arról, hogy megtudjuk, hogyan érdemes pletykákat terjeszteni, mi történik a skorpiók szexuális életével ha székrekedésük van és hogy miért festettek a maják beöntést végző embereket agyagedényekre. Mi is igyekeztünk felvenni a fonalat és alaposan átbeszélni ezeket a rendkívül izgalmas témákat legújabb epizódunkban.
Habár a dinamit feltalálásából szépen meggazdagodott Alfred Nobel eredeti végrendelete szerint minden évben a friss tudományos áttöréseket kellene díjaznia a svéd Királyi Tudományos Akadémiának, a bizottság az 1901-es első díjátadó után néhány évvel rájött, hogy ez nem igazán célszerű eljárás, a tudomány malmai ugyanis lassan őrölnek. A kutatás világában rengeteg szenzációs felfedezésről derül ki évekkel, évtizedekkel később, hogy mérési vagy módszertani hibákon, esetenként ne adj' Isten, csalásokon alapultak. Ezért jó száz évvel ezelőtt a Nobel-bizottság már más stratégiát kezdett követni: szinte minden esetben évekkel, évtizedekkel a felfedezések után ítélik oda a díjakat, amikorra már megfelelő mennyiségű független adat gyűlt össze, igazolva az eredmények helyességét. A dolog hátulütője, hogy ebből sajnos az is következik, hogy a tudósok nem mindig élik meg munkájuk ilyen megdicsőülését, ráadásul a díj poszthumusz nem ítélhető oda. Hogy csak a legismertebb eseteket említsük, a DNS-spirál korán elhunyt társfelfedezőjétől, Rosalind Franklintől egészen az ősrobbanás és a fekete lyukak szingularitás-tételeiben a hetvenes években nagyot alkotó Stephen Hawkingig sajnos hosszú az olyan tudósok sora, akik már nem érhették meg, hogy eredményeiket díjazzák. A helyzet nem mindig ennyire súlyos, de mindenképpen általános a hosszú várakozási idő. Például a Parallaxisban korábban vendégeskedő Brain Schmidt, aki az Univerzum gyorsuló tágulására utaló eredményeit 1998-ban publikálta, 2011-ben rázhatta meg a svéd király kezét.
Az extrém későn érkező díjazás egy példája az idei fizika-díjazottak közül John Clauser kaliforniai kutató, aki kereken ötven évvel ezelőtti kísérletéért kapta meg a "tudományos Oscart" (kollégája, Stuart Freedman, akivel 1972-ben együtt dolgoztak, már sajnos elhunyt). Clausert fiatal korában sokat támadták, többek között főnöke, a szintén Nobel-díjas, legendás Richard Feynman, aki állítólag üvöltözve kergette ki az irodájából azzal a jótanáccsal, hogy Clauser ne fecsérelje az idejét triviális hülyeségekre, csináljon inkább igazi fizikát. Nos, a "triviális hülyeség" az Einstein által "kísérteties távolbahatásként" emlegetett kvantum-összefonódás első kísérleti igazolása volt, mely nélkül a mai kvantumszámítástechnikai és kvantumtitkosítási kutatások elképzelhetetlenek lennének.
A biológiai-orvostudományi Nobel-díjat némileg meglepő (bár a fentebb említett biztonsági játék szellemében nagyon is érthető) módon idén sem a Karikó Katalin neve által is fémjelzett mRNS-alapú gyógyszerészeti kutatásokért adták, hanem egyedüli díjazottként kapta meg a svéd genetikus Svante Pääbo, aki azzal szerzett elévülhetetlen érdemeket, hogy végrehajtotta, amit sokan lehetetlennek tartottak: kihalt ősi emberfajok, többek között a neandervölgyiek génkészletének teljes szekvenálását. Amúgy ezen a területen is gyümölcsöző volt a bizottság bölcs várakozása. Ugyanis maga Pääbo vonta vissza több korábbi publikációját évekkel ezelőtt, amikor kiderült, hogy a neandervölgyi csontokból vett DNS-minták modern emberi genetikai anyaggal szennyeződtek a múzeum raktárában, s ezért téves eredményre vezettek. A tudomány már csak ilyen. Ám a genetikusok fáradságos munkával megismételték a vizsgálatokat és ma már tényleg rendelkezésünkre áll a neandervölgyi ember teljes génkészlete. Ez pedig döbbenetes felfedezésekre vezetett: kiderült, hogy az európai felmenőkkel rendelkező ma élő emberek tekintélyes része hordoz magában neandervölgyi DNS-szakaszokat, bizonyítva, hogy Afrikából kivándorolt őseink az eurázsiai térségben találkoztak és kereszteződtek is a neandervölgyiekkel (a közép-afrikai és délebbi populációkban a "neandervölgyi gének" lényegében teljesen hiányoznak). Hasonló helyzet állhatott elő Kelet-Ázsiában, ahol a homo sapiens a gyeniszovai emberekkel találkozott.
Természetesen szót ejtettünk az IgNobel-díjakról is, amelyeket az "elsőre megnevettető, aztán elgondolkodtató" kutatásokért ad át minden évben a Journal of Improbable Research (Valószínűtlen kutatások folyóirata) című tudományos vicclap szerkesztősége. Az idei díjazottak között nem kis örömünkre újra találunk (a béke kategóriában) olyan cikket is, amelynek magyar szerzője is van, Számadó Szabolcs szociológus személyében. A kutatás az optimális pletykálási stratégiák játékelméleti jellegű vizsgálatával alkotott maradandót.
Klaudiától megtudtuk továbbá, hogy a szerelmespárok szívritmusának összehangolódása és a maja agyagedényeken ábrázolt beöntések tudományos vizsgálata is IgNobelt érdemelt idén, s az egyik díjazott munkából arra is fény derült, hogy a skorpiók libidóját hogyan befolyásolja az a körülmény, hogy szorulásuk lesz akkor, ha valaki lenyisszantja a méregtüskéjüket és végbélnyílásukat is tartalmazó farkincájukat. Világnézetformáló felfedezések ezek; hallgassátok szeretettel!
emTV.hu // Parallaxis // cikk: Vincze Miklós // borítókép: Adult Swim // képek: nobelprize.com, improbable.com
