Honnan tudjuk, hogy az Univerzum véges idővel ezelőtt, nagyjából 13,8 milliárd évvel ezelőtt egy forró "tűzgömbszerűségben" született? A válasz talán meglepőbb, mint gondolnánk, s az is kiderül, hogy űreszközök nélkül nem tudhatnánk ilyen bizonyossággal még azt sem, hogy egyáltalán megtörtént-e az Ősrobbanás.
Edwin Hubble, a nagy amerikai csillagász, akiről aztán az űrtávcsövet is elnevezték, 1929-ben publikálta azokat a történelmi jelentőségű mérési eredményeit, amelyek arra utaltak, hogy a galaxisok többsége távolodni látszik tőlünk, mégpedig jellemzően minél messzebb vannak, annál gyorsabban. Más szóval: az Univerzum tágul. Ez igencsak váratlanul érte a korabeli közgondolkodás szerint statikus, vagyis nagyléptékben állandó és mozdulatlan világegyetemet elképzelő tudósokat, többek között magát Einsteint is, aki ekkor már kidolgozta a tömeg, a tér és az idő együttes leírására alkalmas általános relativitáselméletét.
Georges Lemaitre, belga fizikus és katolikus pap viszont éppen Einstein elmélete alapján adott egy olyan megoldást, amely szerint az Univerzumnak pontosan úgy kellene viselkedni, mint ahogy azt Hubble észlelte, csak hát ebből egyúttal az is következett, hogy léteznie kellett a "Termetés" pillanatának, vagyis kevéssé magasztosan egy olyan véges idővel ezelőtti szingularitásnak, amikor az Univerzum története elindult.
Nem ez volt azonban az egyetlen lehetséges, és a Hubble-tágulással összeegyeztethető megfejtés. A nagy angol Fred Hoyle nevével fémjelzett állandó állapot kozmológia szerint tágulás úgy is történhet, hogy nincsen, nem volt időbeli kezdőpontja. Az emlegetett szingularitás nem véges, hanem végtelen idővel ezelőtt helyezkedik el ekkor, s a világegyetem folyamatosan tágulhat, anélkül, hogy valaha is egyetlen pontba sűrűsödött volna. Érdekes, hogy egy vita hevében éppen Hoyle adta, ironikus éllel, a konkurrens Gamow-Lemaitre-elméletnek a Big Bang, vagyis Nagy Bumm nevet.
De hogyan tudott a tudomány igazságot tenni a két elmélet között? Mi köze az egésznek a hatalmas, felfújható Echo távközlési holdakhoz, és miért kellett a New Jersey-i Bell Laboratórium antennájából alaposan kivakartatni a madárürüléket? Hogyan sikerült aztán a kilencvenes évekre minden idők egyik legfontosabb űrtudományi műholdjával, a COBE-vel Nobel-díjat érő bizonyossággal eldönteni a kérdést? Kiderül a legújabb Sokolébresztőből. Hallgassátok szeretettel!
emTV.hu // Parallaxis // cikk: Vincze Miklós // borítókép: NASA, kép: NASA
