Rezsabek Nándor alkalmazott környezetkutató, tudományos újságíró enyhén szólva sem ismeretlen a Parallaxis Univerzum hallgatótábora számára, hiszen a legutóbbi évadban nagyon jókat beszélgettünk vele mindenféléről, például a tudományos ismeretterjesztés buktatóiról, Kulin György munkásságáról, vagy éppen (a Harvard Avi Loebjével "súlyosbítva") a naprendszeren kívüli eredetű Oumuamua mibenlétéről, nem is említve a kitűnő tavalyi Planetocast című műsort. Mindennek fényében egészen meglepő, hogy több ismeretterjesztő és életrajzi könyvet, sőt még versesköteteket is szerzőként jegyző, mindenhez értő reneszánsz emberünket relatíve kevéssé beszéltettük egyik legnagyobb szerelméről: a meteoritikáról. Vagyis arról, hogy hogyan gyűjt, klasszifikáltat, vizsgál égi eredetű kő- és vasdarabokat egy földlakó. Honnan lehet megfejteni, hogy az Antarktisz jegén vagy épp a Szaharában begyűjtött darabkák a Naprendszer mely tájáról és mikor kerültek a Földre? Egyáltalán: hogy a viharba' tud kirepülni a Holdról, a Marsról vagy épp a Ceresről egy kövecske, s meddig kell annak bolyongania a világűrben, amíg véletlenül el nem találja ezt a nem is olyan nagy, Föld méretű céltáblát? Engem mindig is érdekelt a téma, de a végső lökést az adta, amikor egy szép napon Nándi elkezdte sorban a kezembe adni a fentebb említett bolygótestek egy-egy darabkáját budapesti lakásában. Ekkor született meg a 137. vagyis "jubileumi" Sokolébresztő témája.

Az ATOMKI kutatóinak közreműködésével egy nemzetközi kutatócsoport kimutatta a négy neutronból álló, proton nélküli atommag létezését. A Nature folyóiratban publikált eredmények segítenek jobban megérteni az atommagokat összetartó erős kölcsönhatást és a neutroncsillagokban működő erőket – közölte az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) szerdán az MTI-vel.

Él Budapesten egy fantasztikus figura, Schuminszky Nándor, aki olyan történeteket tud mesélni az űrhajózás hőskorának főszereplőiről, mint senki más. Személyes ismerősként tekinthet több legendás kozmonautára és asztronautára, akik nem egyszer mulattak otthonában, vagy utaztak hírhedt Trabantjában. (Álljon itt az utókor számára örökül: ez alighanem a történelem első olyan NDK papírjaguárja, amelybe amerikai űrhajósok merészkedtek.)  Szerencsére néhány ilyen kalandot le is írt letehetetlen könyvében, de sokkal több maradt ki, így aztán sztorizgatásait hallgatni minden alkalommal felettébb szórakoztató. 2019-ben a Parallaxis különkiadása keretében egy jó órát beszélgethetett vele állandó fizikusunk, Miklós, ennek felújított változatát hallhatjátok újratöltve. A kellemesen csapongó diskurzus kiindulópontja pedig egyik kedvenc űrhajósunk, a 2018-ban elhunyt Magyari Béla volt, akinek életútjáról a három évvel ezelőtti felvétel idején nyílt kiállítás szülővárosában, Kiskunfélegyházán.

Magyar kutatók is részt vettek annak a nemzetközi kutatócsoportnak a munkájában, amely a földi magnetoszféra Nap felőli oldalán megfigyelhető néhány perces robbanásszerű jelenségeket vizsgálta. A kutatók legfrissebb eredményei jelentősen hozzájárulnak az űridőjárás jelenségeinek pontosabb megismeréséhez és megértéséhez.

A rajzfilmsorozat, amihez kapcsolódott, nem volt látható magyar nyelven, így sok képregény és alakváltó játékfigura rajongó számára a mennyországot jelentette az idehaza 1990-ben a Televideó gondozásában megjelent Transformers rajzfilm. Az úgynevezett varangyos szinkronként elhíresült magyar változat dacára egy generáció számára kellemes emlék az Alakváltók, így aktuális nosztalgia adagunkat most ezzel a filmmel kapcsolatban szállítjuk.

2005-ben láttuk vendégül Vass Gábort, a tavaly januárban elhunyt legendát, aki a színházak és a tévéjátékok mellett megannyi külföldi színésznek kölcsönözte orgánumát. Talán nincs is olyan ember, aki ne ismerné, és ne szeretné hangját: a közvetlen beszélgetés során a szinkron mellett a kezdetektől a nyugdíjas éveken túlnyúlóan igyekeztünk betekintést nyújtani egy igazán kedves és humoros ember gondolataiba.

A Parallaxis évadzárójában vendégünk volt Dávid Gyula fizikus, a legkedveltebb hazai ismeretterjesztők egyike, akivel tovább folytattuk a Brian Schmidt amerikai-ausztrál csillagász és fizikus által elmondottakról, a táguló világegyetemről szóló beszélgetést, és természetesen új gondolatokat is hoztunk a diskurzusba.

A Sokolébresztő legújabb élő adásában ezúttal űrtörténeti témák felé fordultunk, annak apropóján, hogy idén hatvan éve elsőként indult el a Föld körüli pályáról egy űrszonda a Mars felé. Az 1962-es szovjet Marsz–1 ugyan neve ellenére nem a legelső űreszköz volt, amit a vörös bolygó felderítésére szántak, de a korai próbálkozások közül mégiscsak ez jutott a legtovább, amikor mintegy kétszázezer kilométerre zúgott el bolygószomszédunk mellett. Más kérdés, hogy ekkor sajnos már nem működött rendesen: a rádiókapcsolat jóval korábban megszakadt vele, így nem tudott adatokat küldeni a Földre. Ám az a tény, hogy 106 millió kilométerre az anyabolygótól még üzemelt, és rádiójeleit a földi antenákkal tudták venni, akkoriban már önmagában elképesztő technikai bravúrnak számított. Sajnos azonban a szovjet-orosz Mars-program a későbbiekben sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Annak ellenére, hogy 1971-ben szovjet leszállóegység érte el elsőként a bolygó felszínét és később is akadtak látványos részsikerek, sajnos a sorozat leginkább évtizedeken átívelő brutális pechszériaként jellemezhető. Rendetlenkedő gyorsítófokozatok, hibás földi parancsok, elmágneseződő magasságmérők, porviharok és az egész hátterében meghúzódó szovjet hiánygazdaság: ezeket a körülményeket vizsgálta az adás. 

Szegedi és szegedi kötődésű csillagászok is kutatási időt nyertek a NASA tízmilliárd dolláros James Webb űrteleszkópjára, amely tudományos ciklusát hétfőn kezdte meg. Az SZTE TTIK Fizikai Intézet Asztrofizikai Kutatócsoportjának munkatársai csillagrobbanások nyomait kutatják majd a régóta várt Webb-űrteleszkóp segítségével – tájékoztatta a felsőoktatási intézmény kedden az MTI-t.

A Parallaxis évadzárójában vendégünk volt Brian Schmidt amerikai-ausztrál csillagász és fizikus, akit a táguló világegyetemmel kapcsolatos kutatásai elismeréseként 2011-ben fizikai Nobel-díjjal tüntettek ki. Az beszélgetést Vincze Miklós, az MTA-ELTE Elméleti Fizikai Kutatócsoport tudományos főmunkatársa készítette, és a tudományos témák mellett a borászkodás és a svéd királynak adott üveg is szóba kerül.

A 2018 júniusában megjelent adásunkban a részecskefizika, a klímakutatás és a földönkívüli élet rejtelmeibe nyerünk betekintést, ennek érdekében pedig állandó fizikusunkat, Miklóst ostromoljuk a kérdéseinkkel. A szomszédos bolygók figyelése olyan tanulságokkal szolgálhat az emberiségnek, amik az idegen élet keresésénél, és a klímamodellek alkalmazásánál is hasznosulhatnak.

Argentin paleontológusok felfedeztek egy új dinoszauruszfajt, amelynek hatalmas feje és – a Tyrannosaurus rexhez hasonlóan – rövid mellső végtagjai voltak. A Trónok harca egyik sárkánya után Meraxes gigas névre keresztelt ragadozó őshüllő csontvázát a közelmúltban találták meg Patagónia északi részén. A carcharodontosauridák családjába tartozó óriási dinoszaurusz hossza 11 méteres, a koponyája 1,2 méter nagyságú volt, a mellső végtagjai viszont csak 60 centiméteresek voltak.

Az uborkaszezon tiszteletére annak jártunk utána egyszerű laborkísérletünkben, hogy be lehet-e csapdázni a fényt egy áramló vízsugárba. A válasz meglepő módon: igen, hála a teljes belső visszaverődés jelenségének. Ez teszi lehetővé, hogy optikai szálakon keresztül szinte veszteségmentesen továbbíthassunk információt, de még ahhoz is köze van, hogy a Baywatch-ban milyen útvonalon közelítette meg David Hasselhoff a fuldoklókat.

Ismét szalagot fűztünk a White Sam lejátszóiba, már csak azért is, mert a filmes kibeszélő új kiadása nosztalgikus klasszikusokat, gyerekkorunk mozis, tékás és tévés filmélményeit tárgyalja ki, a sci-fi, kaland és fantasztikum zsánerében, és a sort azonnal egy képernyőkről rég eltűnt, de kultikus címmel, az 1984-es Az utolsó csillagharcos (The Last Starfighter) kibeszélésével kezdjük.