A Sokolébresztő aktuális adásában Pál András elmesélte, hogy mi történt az elmúlt jó fél évben kedvenc asztrofizikai kisműholdunkkal, a gammafelvillanásokat kutató GRBAlphával odafönt, hogy milyen mérnöki-informatikai problémákkal néz szembe nap mint nap egy kis kutatóműholdat üzemeltető csapat, és elspoilerezett ezt-azt a jövőbeli űrcsillagászati terveikről is.
Mindig élmény Pál Andrással beszélgetni, mert ő tényleg az az ember, aki végig tud vinni egy műholdfejlesztést az ötlet kitalálásától kezdve a tudományos pályázat megírásán, az alkatrészek beszerzésén és az áramkörök megtervezésén át egészen a konkrét repülő hardver összeszereléséig és a fedélzeti szoftver megírásáig, sőt a műholdak földi követéséig. Persze, nem egyedül dolgozik, de ha egy sosemvolt MacGyver-epizódhoz hasonló szituációban Andris egy lakatlan szigetre sodródna egy konténernyi alapanyaggal és azzal a feladattal, hogy építsen belőle egy értelmes asztrofizikai kisműholdat, akkor az immár nyolcmilliárd homo sapiens közül ő egyike lenne annak a szerintem tucatnyi reneszánsz embernek, akinek ez sikerülhetne is.
Ez azért is nagy szó, mert az űrkutatás, még a tudomány más területeinél is sokkal inkább óriási csapatmunka. A NASA nem azért jutott el a Holdra fél évszázada, mert kéznél volt náluk egy-két magányos zseni (hiszen ilyesmikből a szovjetek is elég jól álltak), hanem szerény véleményem szerint azért, mert végre tudták hajtani azt a példátlan menedzsment-bravúrt, amely a program csúcspontján háromszázezer ember közös munkájának lekoordinálását jelentette. Vagyis a látványos űrbéli sikerek Gagarintól a James Webb Űrtávcsőig legalább annyira szólnak a nagy pontossággal megszervezett, tökélyre vitt csapatmunkáról, mint a kutatói-tervezői-mérnöki kiválóságról és a pénzről.
S bár mindez igaz — amint azt a várva-várt Artemis I misszió szerdai startja is fényesen bizonyítja — mégis van helyük az űr-ökoszisztémában a Pál András-féle univerzális szakembereknek is, főleg a nano- és pikoműholdak világában. Műsorunkban elmondta, hogy milyen tapasztalatokkal gazdagodott ő, és a kedvenc műholdunkat, a GRBAlphát üzemeltető kis nemzetközi csapat a pályára állás óta eltelt több, mint hatszáz napban. A szokottnál is "kockább" adásunkban a figyelmes hallgatók igazi belsős titkokat tudhatnak meg, olyasmiket is, amelyek megszerzéséért amúgy máshol többezer eurós műholdépítéstani továbbképző kurzusokat végeznek el az űrmérnöki cégek dolgozói. Vagyis már csak ezért is érdemes meghallgatni az adást, melyből az is kiderül, hogy mi tette lehetővé, hogy az elmúlt másfél hónapban brutálisan megugorjon a GRBAlpha által észlelt kozmikus gammafelvillanások (az univerzum legnagyobb robbanásai a Big Bang óta) száma, s lesz-e valaha GRBBeta, -Gamma, stb. is? Hallgassátok szeretettel!
emTV.hu // Parallaxis // cikk: Vincze Miklós // borítókép: Vincze Miklós festménye // Fotók: GRBAlpha Team
