2019-ben a Juhari Zsuzsanna-díj különdíjában, 2020-ban, 2021-ben és 2023-ban oklevéllel jutalmazott tudományos és fantasztikus podcast multiverzum

A méhlepényig eljuthat a várandós nők által belélegzett szennyezett levegő

2019. szeptember 18. - emTV.hu

Egészen a magzatot védő méhlepényig eljuthat a várandós nők által belélegzett szennyezett levegő – derült ki egy új tanulmányból. Az autókból, gyárkéményekből és egyéb forrásokból származó apró részecskékkel teli szennyezett levegő minden ember egészségére veszélyt jelent, a várandós nők esetében pedig a koraszüléssel és az alacsony születési súllyal is összefüggésben áll.

Bővebben

Megszünteti a PET-palackos italok beszerzését a Pécsi Tudományegyetem

Megszünteti a műanyag, PET-palackos vizek, illetve italok beszerzését a Pécsi Tudományegyetem (PTE) – közölte az intézmény hétfőn az MTI-vel. Azt írták, a PTE vezetése, a magyarországi felsőoktatási intézmények között elsőként úgy döntött, hogy október 1-jétől a PET-palackos víz, üdítő helyett újrahasznosítható, üveges kiszerelésű termékeket vásárol a rendezvényekre, konferenciákra, emellett a karokon hetven ingyenes víztöltő állomást helyeznek ki.

Bővebben

Először rendezik meg az Erőművek éjszakáját

Első alkalommal rendezik meg az Erőművek éjszakáját, a program keretében a szervezők országszerte több mint negyven helyszínen szakvezetéssel várják az érdeklődőket október 11-én. A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) és a csatlakozó erőművek által szervezett Erőművek éjszakáján délután kettő és este tíz óra között országszerte negyvenkét villamosenergiát termelő erőmű és távhőt előállító fűtőmű, illetve tematikus látogatóközpont nyitja meg kapuit a nagyközönség előtt – olvasható a MEKH hétfői közleményében.

eromuvek_ejszakaja.jpg

Bővebben

Először találtak vizet egy távoli csillag bolygójának légkörében

Először talált vizet egy csillagászcsoport egy távoli csillag potenciálisan lakható övezetében keringő bolygó légkörében – számolt be róla a BBC hírportálja. A felfedezés alapján a K2-18b jelű planéta a Földön kívüli élet utáni kutatás célpontja lehet.

Bővebben

Valószínűleg a Naprendszeren kívülről érkezett üstököst fedeztek fel

Egy feltehetőleg a Naprendszerünkön kívülről érkezett üstököst fedezett fel egy amatőr csillagász – jelentette be a Harvard Egyetem Kisbolygó-kutató központja (MPC), megjegyezve, hogy a 2017-ben azonosított Oumuamua után ez lehet a második észlelt objektum, amely a csillagközi tér mélyéből érkezett.

Bővebben

Méhkaptárak és szemétszedés a Rómain

Mit tesz a környezetért a National Geographic?

A National Geographic százharmincegy éve kutatja és óvja bolygónkat, és célja a magas színvonalú ismeretterjesztés minden platformon – a magazinban, a könyvkiadványokban, a tévéműsorokban és az online felületeken egyaránt. Hisznek abban, hogy ha az emberek jobban megismerik és megértik világunkat, akkor nagyobb törődéssel és felelősséggel viseltetnek iránta. Szép gondolat, de a szavakon túl vajon mennyire környezettudatosak a NatGeo magyarországi munkatársai, illetve milyen kampányokat folytat itthon és világszerte a több mint százhetven országában jelen lévő médiatársaság, hogy ösztönözze az embereket a Föld természeti és kulturális értékeinek megóvására?

natgeo_szemetszedes_romai.JPG

Bővebben

Bűntények és a Nap leleplezése a világűrben

Sokolébresztő #62

Kedd reggel Werner Norbert barátommal újra megfejtettük a Világegyetemet a Tilos rádióban. Terítékre kerültek például a Nap és Föld közé beállítandó "terítők", melyekkel talán megállítható a globális felmelegedés (vagy nem). Szót ejtettünk továbbá az éppen a mai napon - azaz magyar idő szerint péntek éjszaka - a Holdra leszállni készülő indiai holdszondáról, melynek leszállása élőben emitt lesz követhető az Indiai Űrügynökség (ISRO) jóvoltából. Emellett megemlékeztünk Anna M. kozmikus bűncselekményéről és Fjodor, az esetenként lövöldöző szovjet orosz humanoid robot űrbéli kalandjairól is. Hallgasd vissza nálunk az adást!

nap.jpg

Bővebben

Kétdimenziós áramlás

Parallaxis Labor #4

A Parallaxis Labor negyedik, és egyben utolsó részében a nagyon magas légkör fizikája szempontjából egy igen tanulságos kísérletet mutatott nekünk a Kármán Laboratóriumban állandó fizikusunk, Miklós. Hogy mi köze mindennek a sarki fényekhez? Kiderül videósorozatunk befejező epizódjából!

paralab4cover.jpg

Bővebben

Hugh Jackman a társadalom érzékenyítéséért kampányol

Világsztárok hívják fel a figyelmet a globális problémákra a NatGeo új sorozatában

Milyen eszközökkel lehet segíteni a nélkülözőkön? Hogyan lehetne megoldani Földünk környezeti és társadalmi problémáit? Miként teheti jobbá a világot egy aktivista, és egy sokmilliós rajongótáborral rendelkező celeb? A NatGeo Activate: Tégy a világért! című sorozatának célja a társadalom érzékenyítése világunk problémái iránt. A műsorban olyan hírességek is megszólalnak, mint Hugh Jackman, Pharrell Williams, Usher vagy Darren Criss.

hugh_jackman.jpg

Bővebben

Az amerikai kormány szankciókat hozott az iráni Űrhajózási Hivatal ellen

Az amerikai kormány szankciókat hozott az iráni Űrhajózási Hivatal ellen – jelentette be keddi közleményében az amerikai külügyminisztérium. A tárca közleménye – amelyet Mike Pompeo, az amerikai diplomácia vezetője írt alá – azt állítja, hogy az iráni űrprogram Teherán ballisztikusrakéta-programjának leplezésére szolgál.

Bővebben

Az előre jelzettnél gyorsabban melegszik Európa

Az előre jelzettnél gyorsabban melegszik Európa, ahol a klímaváltozás növeli a szélsőségesen meleg és csökkenti a szélsőségesen hideg napok számát – írták a Zürichi Műszaki Egyetem kutatói az amerikai geofizikai társság folyóiratában, a Geophysical Research Lettersben megjelent tanulmányukban.

hell.jpg

Bővebben
süti beállítások módosítása