2019-ben a Juhari Zsuzsanna-díj különdíjában, 2020-ban, 2021-ben és 2023-ban oklevéllel jutalmazott tudományos és fantasztikus podcast multiverzum


Új fúziós energia rekord született Oxfordban

Ez egy fontos lépés a fúziós energiatermelés megvalósítása felé

2022. február 15. - emTV.hu

Fenntarható fúziós körülményekkel 59 megajoule energiát sikerült felszabadítaniuk az ELKH Energiatudományi Kutatóközpont (EK) részvételével zajló EUROfusion konzorcium kutatóinak és mérnökeinek a világ egyik vezető fúziós berendezésében, a Joint European Torusban (JET) végzett kísérleteik során.…

Bővebben

Hangágyút fejlesztettek szmog ellen lengyel kutatók

Lengyelország az egyik legszennyezettebb levegőjű európai ország

A Lengyelországot sújtó állandó szmog elleni harc új eszközét, hangágyút teszteltek a kutatók: a hanghullámok a mérgező részecskéket magasabbra lökik a légkörben, hogy a lakosok fellélegezhessenek. A kísérleti eszköz egy fém konténerre állított fordított kúpból áll, amely hat másodpercenként ad ki…

Bővebben

Idén a kínai nagy falnál is nagyobb tömegű lesz az elektronikus hulladék

A világ elektronikus hulladékának értéke 19 ezer milliárd forint, több, mint számos ország GDP-je

A kidobott elektronikus eszközök tömege idén meghaladja az 57 millió tonnát, ami több, mint a kínai nagy falé – írta a BBC hírportálja. A becslést a kidobott elektromos és elektronikus eszközök globális problémája ellen küzdő nemzetközi szakértői csoport (WEEE Forum) végezte. Rámutattak, hogy a…

Bővebben

Vörös riadó! A klímakatasztrófa-vonaton nincsen fék?

Parallaxis Podcast #52

Az ENSZ által fenntartott kormányközi éghajlatváltozás-ügyi bizottság (Intergovernmental Panel on Climate Chnage) helyzetértékelő jelentései olyasvalamik, amiket nem árt komolyan venni. A természettudományos vonatkozások mellett a klímahelyzet gazdasági és társadalmi hatásait is vizsgáló testület…

Bővebben

Már működik Magyarország és Kelet-Európa első Integrált Geodinamikai Állomása

Célja a Kárpát-kanyarban zajló komplex geológiai folyamatok mélyebb megértése

Már működik Magyarország és Kelet-Európa első Integrált Geodinamikai Állomása. A Badacsonytördemicen található mérőállomás jelentős szerepet játszhat a földrengéseket megelőző földtani folyamatok azonosításában és a globális szén-dioxid-körforgás jobb megértésében.

Bővebben

A férfiak jobban károsítják az éghajlatot, mint a nők

Mindkét nemnél az ennivaló és a nyaralás teszi ki az összkibocsátás több mint felét

A férfiak kiadásai tizenhat százalékkal több éghajlatkárosító kibocsátással járnak együtt, mint a nőké, annak ellenére, hogy a két nem csaknem ugyanannyit költ – derült ki egy svéd tanulmányból. A szakemberek szerint a klímakárosító emisszió tekintetében eddig csupán kevés tanulmány foglalkozott a…

Bővebben

A milliárdosok űrversenye a légszennyezés növekedését hozhatja

Az űrhajók indításához óriási mennyiségű üzemanyag szükséges

A milliárdosok űrversenye a légszennyezés növekedését hozhatja: egy rakétaindítás akár 300 tonna szén-dioxid kibocsátásával jár az atmoszféra felső részébe, ahol évekig megmarad – olvasható a The Guardian brit napilap honlapja.

Bővebben

A felgyorsult erdőirtás példátlan szénkibocsátást eredményezett Délkelet-Ázsiában

A térségben évente mintegy 3,22 millió hektárnyi erdőt vágtak ki

Példátlanul nőtt a szénkibocsátás az egyre nagyobb mértékű erdőirtás miatt Délkelet-Ázsiában a Leedsi Egyetem kutatói szerint. A térségben évente mintegy 3,22 millió hektárnyi erdőt vágtak ki a mezőgazdaság intenzifikálására 2001-2019 között, ami miatt évente több mint 400 millió köbtonna szén…

Bővebben

Egyesíti erőit a NASA és az ESA

A klímaváltozás megértésén stratégiai partnerekként dolgozik együtt a NASA és az ESA

Stratégiai partnerként dolgozik együtt az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) és az európai űrügynökség (ESA) a klímaváltozás és a Föld működésének megértése érdekében – olvasható az ESA honlapján. Céljuk, hogy kialakítsák a klímaváltozásra adott globális válaszreakció módját a Föld és környezete…

Bővebben

Több mint száz éve nem mértek ilyen meleget Lappföldön

Még a Télapó is ledobta a textilt

A finnországi Lappföldön több mint száz éve nem mértek olyan meleget, mint vasárnap, az idei június pedig az eddigi legforróbb volt az országban. A skandináv országokban az elmúlt hétvégén szintén rekordközeli hőmérsékleteteket mértek, néhány helyen 34 fokot is – számolt be róla a The Guardian…

Bővebben

Több fa ültetése növelheti a csapadékot Európában

Az erdős területekre több eső hullik, mint a mezőgazdasági területekre

Mezőgazdasági területek erdősítése átlagosan 7,6 százalékkal növelhetné meg a nyári esőket Európában – állapították meg a Zürichi Műszaki Egyetem Légkör- és Klímakutató Tudományos Intézete és a Newcastle-i Egyetem kutatói statisztikai elemzések és modellezés révén.

Bővebben

Melegedést idéztek elő az északi féltekén Kína légszennyezés elleni erőfeszítései

Az északi félteke mintegy 0,1 Celsius-fokos melegedését idézték elő Kína erőfeszítései a levegő minőségének a javítására, az aeroszol-légszennyezés okozta egészségi kockázatok csökkentésére a Carnegie Tudományos Intézet kutatása szerint.

Bővebben

Egyre nagyobb veszélyt jelent a klímára a kéjgázkibocsátás

A növekvő kéjgázkibocsátás (N2O) veszélyezteti a párizsi klímamegállapodásban megfogalmazott célokat a globális felmelegedés féken tartásáról egy nemzetközi kutatócsoport nagyszabású tanulmánya szerint. A kéjgáz egy olyan üvegházhatású gáz, amely háromszázszor erősebb, mint a szén-dioxid és több…

Bővebben
süti beállítások módosítása