Az ENSZ által fenntartott kormányközi éghajlatváltozás-ügyi bizottság (Intergovernmental Panel on Climate Chnage) helyzetértékelő jelentései olyasvalamik, amiket nem árt komolyan venni. A természettudományos vonatkozások mellett a klímahelyzet gazdasági és társadalmi hatásait is vizsgáló testület 1990 óta többé-kevésbé szabályos öt-hét éves időközönként megjelentet egy-egy vaskos meta-tanulmányt. Ezekben többezer szakcikk eredményeit áttekintve javaslatokat fogalmaznak meg a világ döntéshozó politikusai számára arról, hogy hogyan is kellene tovább éldegélnünk egyre szűkebbé váló bolygónkon úgy, hogy közben ne gyújtsuk magunkra a házat.
A harmincegy évvel ezelőtti első ilyen elemzés jóslatai mára sok szempontból beigazolódtak, ezért talán bízhatunk abban, hogy az idén augusztusban megjelentetett hatodik átfogó helyzetértékelés sem téved röhejesen nagyot. De persze a klímarendszer rettentő bonyolult ám, az előrejelző modellek sosem tökéletesek és sok fontos részkérdésben még zajlik a tudományos vita, főleg az éghajlatváltozás lokális hatásainak tekintetében. Mi áll tehát a legfrissebb jelentésben és mit jelent mindez ránk, s a jövőnkre nézve?
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a hatodik értékelő jelentés (Sixth Assessment Report, AR6) valójában még nincs is teljesen készen. Az IPCC jelenleg három munkacsoportra oszlik ugyanis, melyek rendre a jelenségkör fizikai hátterével (I), a hatásokkal az alkalmazkodás és a sérülékenység problémakörével (II) és a klímaváltozás veszélyes következményeinek elhárításával, megelőzésének praktikus módjaival (III) foglalkoznak. Ezen csapatok közül múlt hónapban csak az I-es tette le elemzését a világ asztalára, a másik két albizottság munkáira még a 2022-es évig várnunk kell. Annyi azonban már a megjelent összefoglalóból is világos, hogy a helyzet nem valami rózsás.
A 234 klímakutató által jegyzett mű úgy értékeli a tudományterület és a bolygó helyzetét, hogy a globális átlaghőmérséklet 1,5-2 °C-os emelkedése csak úgy lenne elkerülhető, ha gyors és radikális széndioxidkibocsájtás-csökkentést léptetne életbe az Emberiség. Értelemszerűen ettől az albizottságtól nem várhatjuk, hogy arra is tippeket adjon számunkra, hogy ezt mégis hogyan kellene végrehajtanunk úgy, hogy a csaknem 7,7 milliárd lakosú Földön ne csökkenjen, sőt, nagy részén lehetőleg növekedjen az emberek életminősége. De miért is olyan lényeges ez a 1,5-2 °C-os bűvös határ? Mi ennek a jelentősége, amikor napi vagy évszakos skálán ekkora hőmérsékletingadozásnak a sokszorosát tapasztalhatjuk? Ahogy sejthetjük, a lényegi problémát itt nem is igazán a globális átlagérték megváltozása, hanem sokkal inkább a melegedés egyenlőtlen térbeli eloszlása jelenti. Miközben az Egyenlítőn alig-alig növekszik napjainkban az évi középhőmérséklet, a sarkvidékeken a bolygóra vett átlagnál kétszer gyorsabb ütemben emelkedik. A csökkenő sarkvidék-egyenlítő hőmérsékletkülönbség pedig gyökeresen átrendezi a mérsékelt égöv időjárási és tengerjárási viszonyait. De mit fogunk mindebből érezni Magyarországon a következő ötven évben, illetve lehet-e erről tudni egyáltalán bármit? Hogyan lehetne "gyorsan és alattomosan" megoldani ezt a globális problémát anélkül, hogy tovább növelnénk a nagyon is létező társadalmi feszültségeket? Nem túl meglepő módon a kérdésekre nem sikerült megtalálnunk a végső és üdvözítő válaszokat, de azért beszélgettünk egy érdekeset ezekről a fontos ügyekről. Hallgassátok szeretettel!
emTV.hu // Parallaxis // fotó: NASA, cikk: Vincze Miklós
