A múlt héten kigördítették a NASA Kennedy Űrközpontjának történelmi 39B indítóállására a Space Launch System (SLS) nevű hatalmas rakétát, tetején az Orion űrhajóval. Ez az űrkomplexum legkorábban júniusban indul majd el az ember nélküli Artemis I tesztküldetésre a Hold körüli pálya felé. (Ha valaki szeretné a nevét az Orion kabinjában egy mikrocsipen megreptetni, az itt iratkozhat fel.) Természetesen az űrügynökség fejeseiben felmerült a kérdés, hogy ha már rengeteg pénzből megépült az SLS, mi mindenre lehetne még használni ezt az óriást a holdexpedíciókon kívül? A 2030-as évekre vonatkozó Decadal Survey (évtizedes felmérés) keretében többek között erre írtak ki pályázatot a tudományos közösség számára. A marylandi Johns Hopkins Egyetem Alkalmazott Fizikai Laboratóriumának kutatói egy jó ötszáz oldalas tanulmányt tettek le a NASA asztalára, benne az Interstellar Probe (csillagközi szonda) terveivel, melynek célja elrepülni több száz csillagászati egységnyire a Naptól, s alaposan megvizsgálni, hogy milyen fizikai viszonyok uralkodnak abban a tartományban, ami már nem igazán tekinthető a Naprendszer részének, s ahol már a napszél se fúj.
Persze nem az Interstellar probe lesz az első emberalkotta eszköz, ami átlépi a heliopauzát, vagyis azt a határfelületet, amelyen kívül már nem észlelhető közvetlenül a Nap mágneses tere és az onnan kiáramló töltöttrészecskék áramlása. Az elmúlt évtizedben a két, 1977-ben indított Voyager-űrszonda is eljutott ebbe a térségbe, s nagy szerencsénkre a veterán űreszközök néhány fedélzeti műszere még mindig működik és küldi a plazmafizikai adatokat. Ám a Voyagerek plutóniumos fűtésű termoelemei sem tartanak örökké: még a 2020-as évek során biztosan végleg lemerülnek a kozmikus utazók.
Az Interstellar Probe azonban, az SLS-nek hála eleve lényegesen nagyobb kezdősebességgel indulhat útnak, melyet ráadásul tovább növelhet a Jupiter gravitációs segítsége. Így nem kevesebb mint másodpercenkénti 36 kilométeres sebességgel száguldhat majd a szonda, simán utolérve és megelőzve a Voyagereket. Ha nukleáris energiaforrásai olyan jól bírják, mint a korábbi szondákéi, akkor még az sem lehetetlen, hogy akár ezer Nap-Föld távolságnyi messzeségből is küldhet majd adatokat egy emberöltőn belül az eszköz! Na de miféle adatokat? Mi mindent tanulhatunk egy ilyen meglehetősen sci-fi szagú de mégis teljesen megvalósíthatónak tűnő küldetés során? Kiderül a legfrissebb Sokolébresztőből. Hallgassátok szeretettel!
emTV.hu // cikk: Vincze Miklós // borítókép: JHU-AP // fotó: ESA, NASA
