2019-ben a Juhari Zsuzsanna-díj különdíjában, 2020-ban, 2021-ben és 2023-ban oklevéllel jutalmazott tudományos és fantasztikus podcast multiverzum

Szereplők és beszélgetőtársak – Géza

2022. szeptember 01. - emTV.hu

csapat_geza.jpg

Pécsi Kálmán Géza

Gépészmérnök (BSc)
STA (supplier technical assistance) beszállító fejlesztő mérnök, Jaguar Land Rover
a Parallaxis Univerzum felelős szerkesztője

Már évek óta hallgattam a Parallaxis podcasteket (előtte a Sokolébresztő adásait a Tiloson), amikor egy posztra lettem figyelmes, amely érdeklődő szellemű beszélgetőtársakat keresett a Parallaxisba. Kapva kaptam az alkalmon és jelentkeztem, majd hirtelen azon vettem észre magam, hogy felvételre készülök.

A Budapesti Műszaki Egyetem Gépészmérnöki karán végeztem 2013-ban Épületgépész mérnök szakon, ezután igen kalandos karrierem volt: a gyógyszeripari gyártás igen sok ipari eljárástechnikai (ez is az épületgépészet része) mérnököt kíván, így az EGIS gyógyszergyárban töltöttem szakmai pályafutásom hajnalát. Innen nagyjából másfél év múlva átpártoltam az autóiparhoz, és a váci Continental ContiTech gépjárműipari gyártó telephelyen kezdtem dolgozni ugyancsak mérnök gyakornokként. Mindeközben ösztöndíjat kaptam Németországba a Kaiserslauterni Műszaki Egyetemre, ahol két félévet töltöttem (2015-16) Haszongépjármű-technológia szakirányon. Innen visszatértem a munka világába, ahol már minőségügyi mérnökként kezdtem tevékenykedni. 2018-tól, a tárgyévben alapult budapesti Jaguar Land Rover iroda büszke mérnöke vagyok, ahol az új modellekbe kerülő fékalkatrészek sorozatgyártásba történő minőségügyi ellenőrzését auditálom ezek beszállítóinál, nagyrészt Európán belül.

Munkám során sokat utazom, amit nagyon szeretek, hiszen – véleményem szerint – ez egy olyan élmény ami maradandó, az ember minden utazással tapasztaltabb és bölcsebb lesz. Na és mennyivel élvezhetőbb egy hosszú autós utazás, ha közben podcastokat hallgat az ember és művelődik...?

Első találkozás
Relatíve fiatal koromban kezdtem el gondolkozni a dolgok végtelenségén; példának okáért egy fa a Földhöz képest parányi, a Naphoz képest még kisebb, hát még ha kijjebb gondolkodunk. Ezzel szemben a fán élő hangya a fához képest kicsi, de mi van a hangya lábán lévő piszokkal? Na és az azt alkotó atomokkal??

Később, amikor tanultam a fizikát, kémiát és matematikát, tudtam, hogy ezek az én tantárgyaim. Nagy hatással volt rám középiskolában fizikatanárom, Dr. Tóth Eszter, aki fizika fakultáción az atomfizikát tanította nekünk.
Kedvenc tudomány

Kedvenc tudomány
A fizika és a matematika. Minden, minket körülvevő folyamat leírható és elmagyarázható fizikai összefüggésekkel. Ahhoz, hogy értsük ezeket az összefüggéseket, tudnunk kell a matematikát. Véleményem szerint nagyon fontos, hogy már a legkisebbek is így nőjenek fel, hiszen az emberiségnek igen nagy szüksége van természettudományban jártas szakemberekre.

Minden energia, amit alakíthatunk ide-oda, természetesen veszteségekkel tűzdelve. De ilyen az élet. Mi, mérnökök azért vagyunk, hogy megkönnyítsük a szegény halandók életét.

Favoritok
Stephen Hawking – hihetetlen tudás összpontosult ebben a testileg szegény emberben, mindezt érthetően és szerényen tálalva.
Kármán Tódor – talán kevesen tudják, de ez a magyar tudós volt az, akinek a modern repülés köszönhető.
Galamb József – a Ford T-modell egyik feltalálója
Dr. Pécsi Kálmán Géza – édesapám, aki ugyancsak gépészmérnök, építőmérnök Dr., közgazdász, valamint polihisztor :) , köszönöm itt is hogy kitartóan támogatott tanulmányaim során.

Hobbik
Leginkább sokrétű barkácsolással szoktam a munkahelyi stresszt levezetni. Legyen az kőműves munka, földmunka, villanyszerelés, autó- vagy motorszerelés, engem ezek kapcsolnak ki igazán. Gyerekkoromban zongoráztam, utána középiskolában elkezdtem dobolni. Ezt a mai napig űzöm.

Fontos a testmozgás, erre kitűnő a hegyi kerékpározás. Mivel a Dunakanyarban élek, tudok e szenvedélynek hódolni, erre van elég domb. Ha pedig lehullanak a levelek ősszel, mi sem jelent jobb kikapcsolódást, mint a vadászat. Na jó, őszintén szólva egyáltalán nem kényelmes 5 fokban kinn ülni egész éjszaka a vadászlesen, úgy, hogy semmit sem látsz... Viszont egy laza délelőtt a lőtéren elég rendesen ki tud kapcsolni.

2017 óta vagyok házas, 2019-ben született gyönyörű kislányom, Lilla. Idén nyáron Lilla kapott egy kutyust, Pihét, egy pajkos szamojéd spiccet, ami elég kárt tesz a kertben, hogy legyen mit tennem a fennmaradó időmben.

Zene
Szeretem az elektronikus zenét, kedvencem a drum’n’bass. Viszont, középiskola óta hallgatok Rockot is. Eleinte a keményebb rockot hallgattam/játszottam mint pl.: metalcore, pop-punk, ma viszont már a classic rock a kedvenc.

Sci-fi
Tinédzserkoromban Jules Verne regényein éltem; Utazás a Holdba, Nemo kapitány, Hódító Robur. Mind-mind eszméletlen találmányokat és megoldásokat mesél el iszonyatosan olvasmányos módon. Talán lehet hogy emiatt is választottam a mérnöki pályát. Star Trek – the original series: Zseniális.
Nem vagyok Star Wars fan, talán ha az első részből láttam pár percet
A 90-es évek sci-fi filmjeit is nagyon szeretem újra nézni, kár, hogy ma már kevés ilyen film készül.

Miért csatlakoztam a Parallaxishoz?

Mert vagány dolog ilyen témákról beszélgetni, főleg hogy sokminden új információt is megtudhat a hallgató. Bízom benne hogy adásaink inspirálni fognak sok fiatalt, hogy a műszaki ill. tudományos pályát válasszák. Ellenkező esetben remélem, hogy felnyitjuk azok szemét, akik szerint lapos a Föld és nincs Balaton XD.

MŰSORAI A PARALLAXIS UNIVERZUMBAN
Parallaxis Podcast
White Sam
Screamcast
Űrszekerek

fotó: Pécsi Géza tulajdona

VISSZA A MŰSORVEZETŐK FŐOLDALÁRA

A bejegyzés trackback címe:

https://parallaxis.blog.hu/api/trackback/id/tr3617921017
süti beállítások módosítása