2019-ben a Juhari Zsuzsanna-díj különdíjában, 2020-ban, 2021-ben és 2023-ban oklevéllel jutalmazott tudományos és fantasztikus podcast multiverzum

Holdra szálló automaták a hatvanas évekből

Sokolébresztő #180

2024. március 21. - Sokolébresztő

Témánk ezúttal a hatvanas évek szovjet és amerikai holdszondái, amelyek először hajtottak végre sima leszállásokat egy másik égitesten. Hogyan sikerülhetett mindez a korabeli technológiával, ha láthatóan manapság sem kis problémát okoz a világ űrmérnökeinek az automatikus landolás a Holdon?

sokol_ep180_cover.png

csik_patreon.jpg

Emberalkotta tárgy, a szovjet Luna-2 űrszonda már 1959-ben elérte égi kísérőnk felszínét, de a kutatóknak és mérnököknek további hét évükbe került, mire sikerült olyan eszközöket alkotniuk, amelyek nem csak becsapódnak, hanem simán leszállnak a holdfelszínre, legalább annyira, hogy onnan adatokat tudjanak hazaküldeni. A Holdra elsőként relatíve puhán landoló (azaz nem becsapódó) szovjet Luna-9 1966-ban teljesítette a küldetését. Az ezt megelőző Luna-4,-5,-6,-7 és -8 azonban nem: mind egy szálig sikertelenek voltak! A hatvanas évek kilenc amerikai Ranger-holdszondájából is csak az utolsó három működött jól. (S tegyük hozzá: mindenezeket a "pechszériákat" állami pénzből finanszírozták annak idején. Ez manapság elképzelhetetlen lenne.) Ehhez képest azért nem is olyan rossz, hogy az elmúlt hónapokban teljesen új tervezésű űrszonda-típusok - Japánból és Amerikából - elsőre működőképes állapotban elérték a Hold felszínét, még ha fel is borultak szegénykék.

surveyor-3.jpg

Csodálatos volt viszont a NASA Surveyor-programának sikere: a háromlábú könnyűszerkezetes holdszonda-típusnak már a legelső példánya, a Surveyor-1 is váratlanul nagy sikerrel járt, működőképes állapotban elérte a Viharok óceánja nevű hatalmas síkságot, alig néhány hónappal a szintén arrafelé leérkező Luna-9 után. Az pedig mai szemmel szinte teljesen hihetetlennek tűnhet, hogy milyen navigációs és vezérlőrendszerrel teljesítette mindezt a bravúrt a Surveyor: a szondán nem volt digitális fedélzeti számítógép, vagyis a teljes leereszkedést a kráterszabdalta felszínre elképesztően ötletesen megszerkesztett analóg áramkörök és különböző irányokba néző radarok bonyolult rendszere irányította. Hogyan működött mindez? S milyen érdekességekre bukkantak a kutatók, amikor 1969 végén az egyik Surveyort felkeresték az arrajáró Apollo-űrhajósok? Kiderül az adásból. Hallgassátok szeretettel!

Keresd műsorainkat a Facebookon, Soundcloud- és YouTube-csatornánkon, Apple és Google Podcasts-en, valamint Spotify-on, premier előtt pedig a Patreon oldalunkon! Kattins és válassz platformot!

emTV.hu // Parallaxis // cikk: Vincze Miklós // borítókép, kép: NASA 

ban_premierelott.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://parallaxis.blog.hu/api/trackback/id/tr218360717

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása