Bolygónkat napról-napra bombázzák kisebb-nagyobb meteoroidok. Már a földtörténet legkorábbi szakaszában is sortűzként lyuggatták felszínét, s ha ez nem lett volna elég, egy szétcsapós szombat estén egy Mars méretű bolygó is belénkjött. A szétspriccelő törmelékből alakult ki holdunk, mely aztán szépen lelassította a Föld forgását és stabilizálta tengelyének dölöngélését. Mindeközben a folyamatos üstökös-szőnyegbombázás vízzel töltötte fel az ősóceánt. Ebben a levesben fejlődtek ki bolygónk első lakói, hogy aztán százmillió évek alatt szárazföldi lényekké fejlődjenek, például a majd' kétszázmillió évig uralkodó dinókká. Kedvenc őshüllőink talán épp egy brutális becsapódásnak köszönhették gyors elterjedésüket, de végül hétvégi terveiket is egy égi találat vágta haza, átadva a színpadot mókuscickány őseinknek, hogy aztán a legújabb podcastünkben éppen erről a témáról beszélgethessünk. De az univerzum máig fitogtatja erejét, és néha bizony ízelítőt ad bolygónk akciódús múltjából.

Eddigi legjobb összesített helyezését érte el a magyar csapat a Nemzetközi Csillagászati és Asztrofizikai Olimpián – közölte a Tudományos Olimpikonok főszerkesztője, Békés Gáspár pénteken az MTI-vel.

Az éghajlat megváltozása valószínűleg kulcsszerepet játszott a korai emberfajok kihalásában – derült ki a One Earth című folyóiratban publikált új tanulmányból, amely egy éghajlati modellt és a fosszilis rekordot ötvözve vizsgálta, hogy mi okozhatta a Homo nemzetségbe tartozó emberelődök vesztét.

A korábban hittnél kisebb és közelebb van a Földhöz a Betelgeuse óriáscsillag, még akár százezer évbe is telhet, mire szupernóvaként felrobban, állapította meg egy magyar csillagászt is a tagjai között tudó nemzetközi kutatócsoport – tudatta az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat pénteken az MTI-vel.

Petzval József, a főként a Petzval-objektívről híres matematikus, fizikus, mérnök és tanár a hazai tudománytörténet nemzetközileg is elismert alakjai közé tartozik. Írásunkban dióhéjban életének és munkásságának legfontosabb állomásait idézzük fel.

Ausztrál kutatók meghatározták, milyen összetételű a gyerekek ideális napja a csontjaik egészsége szempontjából. A Dél-ausztráliai Egyetem kutatói 804 gyereket vizsgáltak meg, mindannyian 11-13 évesek voltak. A témában a világon elsőként készített tanulmány megállapította, hogy a gyerekeknek több közepes-erős intenzitású testmozgásra, több alvásra és kevesebb üldögélésre van szükségük, hogy a csontjaik egészségesek maradjanak – olvasható az egyetem közleményében, amelyet a Science Daily tudományos hírportál ismertetett.

Elérte idei legnagyobb kiterjedését az Antarktisz feletti ózonlyuk, amelynek nemcsak mérete, de mélysége is az elmúlt évek egyik legnagyobbika volt. A Copernicus Sentinel-5P műhold méréseit a német űrközpont (DLR) elemezte részletesen.

Hol volt, hol nem volt, olyan négy és fél milliárd évvel ezelőtt, vagy egy kicsit még annál is régebben, volt egyszer egy gyanúsan átlagos, nagyjából százezer fényév átmérőjű spirálgalaxis, s annak egy külsőbb tartományában egy szörnyen közönségesnek látszó sárga törpecsillag. Volt ennek a kis csillagnak jó nagy por- és gázfelhője, ami örvénylett, forgott körülötte, mint valami lapos korong. Történt pedig, hogy ebben a lemezkében szépen lassan elkezdtek kisebb-nagyobb anyagsűrűsödési gócpontok keletkezni, s ahogy teltek-múltak a százmillió évek, a gömböcök egyre nagyobbak és nagyobbak lettek, végül jókora bolygókká terebélyesedtek. Ezek belseje aztán úgy, de úgy felmelegedett, hogy hosszabb-rövidebb időre mindegyikük izzó, forró katlanná változott, felismerhetetlenül átalakítva ezzel a bolygórendszer eredeti építőköveit, hogy aztán vulkánkitörések és felszínrepesztő nagy becsapódások révén jól szétterítsék az újjá formált anyagot. Ám akadtak kisebb gócocskák is, amik nem nőttek elég nagyra ahhoz, hogy igazán felmelegedjenek, s még csak gömb alakot sem öltöttek. Ezek azóta is szerényen, kő- jég- és vastömbök lazábban összetartó kis kupacaiként róják köreiket a Nap körül. A nagybolygók mellett eltörpülő "örök gyermekek" ők, s változatlanul hordozzák a bolygórendszer ősöreg, eredeti anyagát. Egy szép napon aztán az egyik gömbszerű bolygó felszínén kialakult egy szörnyen kíváncsi kis élőlény, akit nagyon érdekelt, hogy hogyan is kezdődött ez az egész mese, így aztán épített egy okos kis szerkezetet, s elküldte kétszázmillió kilométernyire az egyik keringő kiskupachoz, hogy leszakítson belőle egy darabka ősanyagot és hazahozza a kíváncsi lényecskéknek, hogy megvizsgálják.

Egy már nem működő orosz műhold, a Kozmosz-2004 és egy használaton kívüli kínai rakéta, a Csang-cseng darabjai kerültek egymáshoz huszonöt méteres közelségbe. Más kutatók korábban úgy számították, hetven méteres lesz a távolságuk.

A tudományos ismeretterjesztés egyik érdekes tapasztalati ténye, piszkos műhelytitka, hogy ha az ember leírja azokat a varázsszavakat, hogy "szupermasszív fekete lyuk" meg "szingularitás", jelentősen megugrik az adott bejegyzés vagy cikk olvasottsága. Ha mindehhez azt is hozzávennénk, hogy "posztapokaliptikus", akkor aztán tényleg leolvadna a szerver. Nos, a sors, mely tudvalevőleg a legjobb adásmeneteket és műsorajánlókat szerkeszti, úgy hozta, hogy minden előzetes tervünkkel ellentétben ez az írás és persze a hozzá tartozó friss Parallaxis Podcast bizony tobzódni fog ezekben a hiperkattintékony kifejezésekben. Ugyanis a következő történt: megegyeztünk abban, hogy új adásunkban megvizsgáljuk a science fiction és a tudomány látásmódját egy olyan Emberiségről, amely megfogyatkozva, múltját nagyrészt elfeledve, de átvészel valamiféle brutális, civilizációkat elsöprő kataklizmát. Miképpen hullana atomjaira a "világfalu" globalizált közössége, s miféle törzsi ellentétek formálnák a helyébe lépő új világot? Hogyan, mennyi idő alatt venné vissza az anyatermészet a beépített, megművelt földterületeket? S kell-e mindehhez egyáltalán egy grandiózus, drámai világvége-esemény, vagy alattomosan, szinte észrevétlenül is belecsusszanhatunk egy posztapokaliptikus jövőbe mai véleménybuborékokkal dúsított, babonákat piedesztálra emelő társadalmunkból? Szóval ilyesmikről lett volna szó, és csakugyan ez is lett műsorunk fő vezérfonala. De közben bejelentették a 2020-as fizikai Nobel-díjat.

A NASA New Horizon nevű űrszondája 2015-ben fedezte fel a havasnak tűnő hegyeket a törpebolygón. Ilyen vidéket még sehol másutt nem figyeltek meg a Naprendszeren belül, csak a Földön. De míg bolygónkon a légköri hőmérséklet a magassággal arányosan fokozatosan csökken, a Plutón fokozatosan emelkedik a napból érkező sugárzás hatására – olvasható a PhysOrg.com tudományos-ismeretterjesztő hírportálon: nem jég, hanem fagyott metán alkotja a "hósapkát".

Egy csillag "spagettifikációját", vagyis egy fekete lyuk által felfalt csillag utolsó pillanatait sikerült rögzítenie egy nemzetközi kutatócsoportnak. A világ több pontján lévő teleszkópok segítségével észlelték a ritka fényrobbanást, amelyet a szupernagy tömegű fekete lyuk által elnyelt csillag bocsátott ki.

Az északi félteke mintegy 0,1 Celsius-fokos melegedését idézték elő Kína erőfeszítései a levegő minőségének a javítására, az aeroszol-légszennyezés okozta egészségi kockázatok csökkentésére a Carnegie Tudományos Intézet kutatása szerint.