2019-ben a Juhari Zsuzsanna-díj különdíjában, 2020-ban, 2021-ben és 2023-ban oklevéllel jutalmazott tudományos és fantasztikus podcast multiverzum

Egyre gyakoribb a szívroham a fiatal nők körében

2018. november 19. - emTV.hu

Az Amerikai Szívtársaság chicagói tanácskozásán vasárnap bemutatott és a Circulation nevű folyóiratukban közzétett tanulmányukban az Észak-karolinai Egyetem orvosi karának kutatói a szívroham előfordulását vizsgálták fiatalok körében, ezt a korosztályt kevésbé vonják be a kardiológiai tanulmányokba. Az egykoron idős férfiak betegségének tartott szívroham egyre gyakrabban fordul elő fiatal emberek, különösen nők körében amerikai kutatók szerint.

ill_parsziv.jpg

Bővebben

November 28-ig lehet pályázni az Ifjúsági tudományos és innovációs versenyre

November 28-ig lehet pályázni a Magyar Innovációs Szövetség ifjúsági tudományos és innovációs tehetségkutató versenyére – mondta Antos László, a szövetség ügyvezető igazgatója az M1 aktuális csatornán vasárnap. Hozzátette: olyan középiskolások jelentkezését várják, akiknek érdeklődését felkeltette valamilyen természettudományi vagy műszaki probléma, és igyekszik annak hátterét feltérképezni.

ill_matek.jpg

Bővebben

A mindennapi életben nem jelent változást az SI-mértékegységrendszer átalakítása

A mindennapi életben nem jelent változást, hogy átalakítják a Nemzetközi Mértékegységrendszert, amelynek alapegységei ezentúl természeti/technikai állandókhoz lesznek kötve. Ez biztosítja, hogy a 2019. május 20-ától érvényes új mértékegységrendszer hosszú távon stabil és konzisztens lesz – mondta Nagyné Szilágyi Zsófia szakértő annak kapcsán, hogy pénteken többek között elfogadták a kilogramm új definícióját a Párizs melletti Versailles-ban az Általános Súly- és Mértékügyi Konferencián (CGPM).

Bővebben

A felnőttekhez hasonló módon képesek dönteni a kisgyermekek társas helyzetekben

A kisgyermekek a felnőttekhez hasonlóan figyelembe veszik a kontextust, a múlt eseményeit, és más személyek tudását is a társas helyzetekre vonatkozó döntéseik meghozásakor – derül ki az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a Közép-Európai Egyetem tudósainak közös kutatásából, amelynek eredményeit az amerikai tudományos akadémia folyóirata közölte.

ill_gyerekek.jpg

Bővebben

Hatalmas szellemgalaxis van a Tejútrendszer peremén

Hatalmas szellemgalaxist észlelt az Európai Űrügynökség (ESA) Gaia űrszondája a Tejútrendszer peremén. Az Antlia 2-re (vagy Ant 2) keresztelt objektumot eddig nem sikerült felfedezni egyrészt nagyon kis sűrűsége miatt, másrészt azért, mert tökéletes fedezékben van a Tejútrendszer lemezének köde mögött.

Bővebben

A hőhullámok drasztikusan csökkentik a hím rovarok nemzőképességét

Az éghajlatváltozással összefüggő hőhullámok károsíthatják a rovarok spermáját és csaknem teljesen terméketlenné tehetik őket – állítják a Kelet-angliai Egyetem kutatói. A Nature Communications című folyóiratban publikált tanulmány szerint az öt napig tartó hőhullámnak kitett kukorica-kislisztbogarak (Tribolium castaneum) spermatermelése hetvenöt százalékkal csökkent, míg a nőstény egyedekre hatástalan volt a laboratóriumban végzett kísérlet.

Bővebben

A National Geographic az űrkutatásra helyezi a hangsúlyt új programsorozatában

Az Apollo holdra szállásának ötvenedik évfordulója alkalmából a National Geographic az elkövetkező évben kiemelten foglalkozik a világűrrel, bemutatva az űrkutatás múltját, jelenét és jövőjét. A tematika a tévécsatorna tudományos-ismeretterjesztő műsoraiban is megjelenik.

natgeo_utunk_a_marsra_a_spacexszel.jpg

Bővebben

A marsi egyenlítő környékére küldhetik az ExoMars űrexpedíció kutatórobotját

A Mars egyenlítőjéhez közeli Oxia Planum nevű vidéket tartják a szakemberek a legmegfelelőbb kutatási helyszínnek az ExoMars orosz-európai űrexpedíció 2020-ban útnak induló kutatórobotja számára, amely a múltbeli és akár a jelenkori élet lehetséges nyomai után fog kutatni a vörös bolygón.

Bővebben

Irány a Mars – játssz a NatGeóval!

November 18-án, vasárnap este tíz órakor a második évaddal folytatódik a Mars – Utunk a vörös bolygóra című sorozat a National Geographic csatornán! A majdnem teljes egészében hazánkban forgatott, világszerte népszerű sorozatban többek között olyan kérdésekre keresi a választ, hogy valóban élhetővé válhat-e az ember számára a vörös bolygó, és ha igen, képesek leszünk-e megóvni új otthonunkat, vagy ugyanazokat a hibákat követjük majd el, mint a Földön? A válaszokért nézd a sorozatot, ha pedig szívesen megnyernéd a csatorna által felajánlott ajándékcsomagot, játssz a NatGeo és a Parallaxis közös nyereményjátékán!

irany_a_mars_cover.jpg

Bővebben

A hosszú élet az eddig véltnél kevésbé írható a géneknek számlájára

A hosszú élet az eddig véltnél kevésbé írható a géneknek számlájára – állapították meg több mint négyszázmillió ember családfájának elemzése alapján amerikai kutatók. Noha egyes családokban valóban halmozódik a magas kort megéltek száma, a géneknek a becsültnél lényegesen kevesebb a befolyása az élettartamra, mint korábban gondolták – idézte a Sciencedaily tudományos hírportál a Genetics című szaklapban megjelent tanulmányt.

ill_dns.jpg

Bővebben

Új laboratóriumi technológia segíthet az élővilág diverzitásának megmentésében

Termékenységi laboratóriumokban kikísérletezett úttörő technológiával megőrzött növények jelenthetik a biztosítékot a természetben veszélyeztetett növényfajok fennmaradásában. A kutatást ismertető BBC emlékeztet, hogy világszerte példátlan mértékben halnak ki növényfajok: minden ötödik vadon élő növényt veszélyezteti a kipusztulás.

ill_termeszet.jpg

Bővebben

A daganatsejteket ragyogóra színező anyag segítheti a sebészeket

Az agydaganat biztonságos műtéti eltávolítását segítheti a gyorsan növekedő tumorsejteket fluoreszkálóra színező anyag egy új kutatás alapján. A BBC hírportálja arról számolt be, hogy a tudósok 5-aminolevulinsav (5-ALA) nevű vegyületet tartalmazó italt adtak kilencvenkilenc páciensnek, akiknek a gyanú szerint gyorsan növekedő gliómájuk (agydaganatuk) volt.

ill_sebeszek.jpg

Bővebben
süti beállítások módosítása