2019-ben a Juhari Zsuzsanna-díj különdíjában, 2020-ban, 2021-ben és 2023-ban oklevéllel jutalmazott tudományos és fantasztikus podcast multiverzum

A BME és az ELTE is tagja az EU mesterséges intelligencia pályázatát megnyerő konzorciumnak

2018. szeptember 07. - emTV.hu

Az Európai Unió mesterséges intelligenciával összefüggő kutatási és innovációs pályázatát hét pályázó közül az AI4EU konzorcium nyerte el, amelynek tagja a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem és az Eötvös Loránd Tudományegyetem is – tájékoztatta a BMI…

Bővebben

Magyar kutatók szerint fekete lyukakból álló korongok rejtőzhetnek a galaxisok közepén

Fekete lyukakból álló korongok rejtőzhetnek a galaxisok közepén az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) kutatóinak új tanulmánya szerint – közölte az intézmény az MTI-vel szerdán. Csillagászati megfigyelések szerint a legtöbb galaxis közepén egy szupernehéz fekete lyuk…

Bővebben

Mozgásba jött az Antarktiszról leszakadt hatalmas jéghegy

Tizenhárom hónapnyi veszteglés után a Larsen-C-ről leszakadt hatalmas jéghegy déli vége jelentősen elmozdult, a parttal eddig párhuzamos tömb most nagyjából derékszögnyit fordult el. Szakértők szerint a déli félteke közelgő nyara is segítheti az északi irányú sodródást.

Bővebben

Félelmetes napkitörést rögzítettek augusztusban

Lélegzetelállító felvételt rögzített augusztus 13-án az Amerikai Űrkutatási Hivatal Napdinamikai obszervatóriuma. Napunk változékonyságát egyszerre több elektromágneses hullámhosszon figyelő műhold extrém ultraviola fényben rögzített felvételén látható, a csillagunk…

Bővebben

Ha a dinoszauruszok metropoliszban éltek, ma már nem tudnánk róla

Dr. Vincze Miklós, a Parallaxis című tudományos és fantasztikus podcastünk fizikusa visszatért, hogy a júniusi, ötödik adásban a földönkívüli élet és a klímakutatás világában kalauzoljon el minket – miután Stephen Hawkingtól végső búcsút veszünk, és a neutrínókutatás aktuális helyzetét is…

Bővebben

Az űr katonai célú felhasználása

Oroszország nemrég egy gyanúsan viselkedő műholdat állított pályára, Trump pedig valamilyen Space Force felállítását szeretné. Ennek kapcsán ma reggel a Tilos Rádió Sokolébresztő című műsorában Miles, valamint a Parallaxis podcast állandó fizikusa és műsorvezetője áttekintette, amit az űr katonai…

Bővebben

A csillagkapuk nyomában

A féreglyukon át

Az áprilisi Parallaxisban kívülről-belülről körbejárjuk a féregjáratokon történő utazás élményét, hiszen a Csillagkapu sorozatok világát tanulmányozzuk. Dr. Vincze Miklós fizikus ezúttal is kíméletlenül helyreteszi, hol húzódnak a fizika határai, és hol kezdődik a művészi ámokfutás. A tudományos…

Bővebben

Nem velünk ér véget az evolúció

A jövő nyomában Kömlődi Ferenccel

A Parallaxis májusi adásában Kömlődi Ferenc író és jövőkutató kalauzol el minket a technológia trendek fejlődési irányai között: a mesterséges intelligencia, a robotizáció, vagy a transzhumanizmus témakörei már napjainkban is fontos kérdésekké váltak, ennek megfelelően elengedhetetlen, hogy…

Bővebben

A térhajtómű nyomában

Parallaxis #1

A Falcon Heavy kora tavaszi sikeres tesztrepülése révén a közelmúltban újabb sikeres mérföldköveken jutottunk túl az űrkutatás területén, egy korbábban a Parallaxisban folytatott érdekfeszítő beszélgetés azonban kíméletlenül rávilágít az előttünk álló tudományos kihívásokra, amik az űrbe történő…

Bővebben
süti beállítások módosítása