Csillagászok bizonyítékot találtak arra, hogy még egy bolygó kering a Proxima Centauri, a Naphoz legközelebbi csillag körül. Az égitest tömege a Föld negyede, és csillagához szélsőségesen közel, naprendszerünk legbelső bolygója, a Merkúr és a Nap távolságának tizedére kering – írta az Astronomy and Astrophysics című szaklap friss számát idézve a The Guardian online kiadása, amit az MTI szemlézett.
A Proxima Centauri mozgásának kis imbolygásait kutatva fedezték fel az új bolygót. Az imbolygásokat a csillag körül keringő égitest gravitációs vonzása okozza. Az Európai Déli Obszervatórium (ESO) chilei Nagyon Nagy Távcsövével (Very Large Telescope, VLT) végzett megfigyelések arra utalnak, hogy a bolygó ötnaponta kerüli meg a csillagát.
A felfedezés azt mutatja, hogy legközelebbi csillagszomszédunk "teli van érdekes új bolygókkal" és közelsége miatt folytatni lehet a kutatást – mondta Joao Faria, a portugál asztrofizikai és űrkutatási intézet tudósa, a tanulmány vezető szerzője.
A kutatók úgy vélik, a bolygó mintegy négymillió kilométerre kering a Proxima Centauritól, vagyis közelebb, mint ahol az élhető zóna lenne, amelynek hőmérsékleti tartományában létezhetne folyékony víz.
A Proxima d-nek elnevezett bolygó a harmadik – egyben a legkönnyebb –, amelyet a naprendszerünktől négy fényévre található Proxima Centauri körül felfedeztek. Két bolygót már észleltek a csillag körül, az egyik a Proxima b, egy Földhöz hasonló tömegű égitest tizenegynapos csillag körüli pályával, a másik a Proxima c, amelyikről úgy vélik, öt év alatt teszi meg az utat a Centauri körül.
Az új bolygó első jeleit 2020-ban észlelték, amikor azért figyelték a csillagot, hogy a Proxima b létét bizonyítsák. A mérések a csillag mozgásában kimutattak egy gyenge jelet, amely a Centauri körül ötnaponta keringő bolygó miatt keletkezhetett.
Az ESO Espresso nevű űrtávcsövével végzett megfigyelések megerősítették a csillagászok sejtését: egy bolygó okozta a jeleket, nem magának a csillagnak a változása.
"Nagyon kis tömegű bolygó, a harmadik a hozzánk legközelebbi csillag körül. Azt mutatja, hogy ezek a Földhöz hasonló bolygók elterjedtek lehetnek a galaxisunkban, ráadásul a közelünkben. Kíváncsiak vagyunk, milyenek az élet feltételei ezekben a bolygórendszerekben, és lehetséges-e, hogy az univerzum más helyein felbukkanhat az élet"
– magyarázta Faria.
emTV.hu // MTI // címlapképünk illusztráció / Pixabay