Ezúttal a Greenland – Az utolsó menedék című 2020-as katasztrófafilm szolgáltatott számunkra kitűnő ürügyet, hogy újra átrágjuk magunkat egyik örökzöld témakörünkön: a különböző méretű és jellegű kisebb égi objektumok Földbe csapódásának elemzésén. Illetve azon, hogy hogyan reagálna egy kihalás szintű esemény fenyegetésére az emberi civilizáció, illetve az Egyesült Államok (ez a kettő Hollywoodban lényegében szinoníma). Ric Roman Waugh rendező alkotása az Armageddon–Deep Impact–Ne nézz fel!-tengely mentén felsorakozó mozikhoz képest attól lesz egyedi, hogy itt kizárólag "alulról", a Gerard Butler által megszemélyesített átlagember és családja nézőpontjából láthatjuk az eseményeket. A NASA és egyéb fontos szervezetek okosságai legfeljebb csak a tévéhíradókon keresztül jelennek meg, Bruce Willis-kategóriás eltérítő űrküldetésről pedig egy szó sem esik. Annál több viszont egy nagy bunkerről, ahova el kell jutni, mégpedig a minden próbálkozás ellenére továbbra is Dániához tartozó Grönlandon.
A csillagközi térből, vagyis Naprendszerünk határain (bárhol is legyenek azok) túlról érkező objektumokat éppen arról lehet felismerni – ahogy az Oumuamua vagy a Boriszov-üstökös esetében is történt – hogy nagyon gyorsan érkeznek. És ha gyorsan érkeznek, akkor persze nem nagyon juthat idő elhárító-küldetésekre, az ilyen tervek ugyanis azt feltételezik, hogy már évekkel, évtizedekkel korábban észreveszik a csillagászok, hogy egy kisbolygó vagy üstökös veszélyes mértékben megközelítheti bolygónkat. Ezért volt okos húzás, hogy a filmben egy ilyen intersztelláris látogató tesz keresztbe a Földnek. Így nem is nagyon kell magyarázni, hogy miért nincs mit tenni. Az egyetlen lehetőség ezen a ponton valamiféle Noé-bárkája projekt végrehajtása: menteni, ami menthető egy szinte nulláról történő újrakezdéshez a becsapódás-sorozat által kiváltott nukleáris tél és a teljes ökológiai katasztrófa utánra.
Hőseink szintjén ez az egész arra az alapproblémára egyszerűsödik, hogy a nem igazán magyarázott okokból éppen Grönlandon elhelyezett menedékbunkerbe akar eljutni a válófélben lévő, az életközépi válság minden közhelyes tünetét mutató házaspár és cukorbeteg kisgyermekük. Ez persze végül sikerül is, tehát akár happy endnek is nevezhetnénk a történet végkifejletét, ha éppen nem omlott volna össze az ökoszisztéma és semmisült volna meg például Nyugat-Európa.
De hogyan jutnak el idáig, mit tanulunk a filmből az emberek kollektív viselkedéséről, hogyan nézne ki egy teljes újrakezdés, illetve mekkora üstökös milyen mértékű károkat tudna okozni törékeny bolygónkon? Ez mind kitárgyalásra kerül a Parallaxis podcast legfrissebb epizódjában. Ráadásul patronálóink, akik az adás kibővített, extra hosszú változatához is hozzáférhetnek, azt is meghallgathatják, ahogy azon morfondírozunk, hogy milyen esélyekkel és milyen értelemben lehetne újrindítani az Emberiséget egy ilyen kataklizma után. Hallgassátok szeretettel!
emTV.hu // Parallaxis // cikk: Vincze Miklós // fotó: STXfilms
