Ezúttal 2061-ben járunk, amikor egy magánűrhajó indul a Jupiter egyik holdjára, az Europára, hogy a lehetséges élet nyomait kutassa. Az űrjármű egy napkitörés során elveszíti kommunikációs kapcsolatát a Földdel, ráadásul a holdhoz közeledve egy áramlat el is téríti az egységet az eredetileg kijelölt…
A legfrissebb Sokolébresztőben Bartha Bencével, a Kennedy Űrközpont mérnökével beszélgettünk izgalmas életéről és munkásságáról. A budapesti srác 1987-ben érkezett Amerikába, ahol idővel a repülő- és űripar bűvkörébe került: diplomát majd doktorátust szerzett a témában, majd 2008-tól a NASA floridai…
A valaha látott legnagyobb kozmikus robbanást rögzíthették csillagászok, a Naprendszer méretének százszorosát elérő tűzgömb a kutatók szerint egy szupermasszív fekete lyuk által beszippantott hatalmas gázfelhő miatt keletkezhetett – számolt be a felfedezésről pénteken a The Guardian online kiadása,…
Vendégünk Detre Örs Hunor, akit már ismerhetnek hallgatóink mint "Webb-fejlesztőt" Heidelbergből. Most azonban nem magáról az űrteleszkópról beszélgetünk, hanem arról, hogy hogyan kell elképzelni az űrkutatói illetve űrmérnöki fejlesztő- és kutatómunkát a hétköznapokban? Hogyan, milyen hosszadalmas…