Huszadik alkalommal adták át idén a kivételes tehetségű magyar kutatónőknek járó, hatmillió forint összdíjazású elismerését a Magyar Tudományos Akadémián csütörtök délután – közölték a szervezők az MTI-vel. Spohn Réka biológus, Bajusz-Rácz Anita és Hetényi Anasztázia vegyészek kapták idén a L'Oréal…
Hét előadással és interaktív bemutatókkal várják a városligeti intézmény szakemberei az állatkerti szakmai munka és annak tudományos alapjai, az állatkertészet, valamint az állatkerti kulisszatitkok iránt érdeklődőket pénteken. A Fővárosi Állat- és Növénykert szerdai közleménye szerint a programokra…
A mesterséges intelligenciáról, a klímaszorongásról és a magyar kriminalisztika érdekességeiről is lesz szó az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) által szervezett több mint 250 programon, amelyeket szeptember 30. és október 1-je között tartanak, a Kutatók Éjszakája sorozathoz kapcsolódva, sőt, még…
A Földnek ütköző aszteroidák okozta lökéshullámok különleges gyémántszerű anyagokat hoznak létre, melyek szabályozott előállításával ultrakemény és képlékeny anyagok is tervezhetők – derült ki egy friss kutatásából, amelynek során a magyar vezetésű nemzetközi kutatócsoport tagjai egy vasmeteoritból…
Él Budapesten egy fantasztikus figura, Schuminszky Nándor, aki olyan történeteket tud mesélni az űrhajózás hőskorának főszereplőiről, mint senki más. Személyes ismerősként tekinthet több legendás kozmonautára és asztronautára, akik nem egyszer mulattak otthonában, vagy utaztak hírhedt Trabantjában.…