2019-ben a Juhari Zsuzsanna-díj különdíjával, 2020-ban, 2021-ben és 2023-ban oklevéllel jutalmazott tudományos és fantasztikus podcast multiverzum


Holdkutatás – holdkutat áss?

Sokolébresztő #92

2020. november 05. - Sokolébresztő

A kéthetente jelentkező rádiós kozmikus háttérműsorunk legfrissebb adásában mi másról is lehetett volna szó, mint a NASA múlt heti bejelentéséről, mely szerint vízmolekulák jelenlétére utaló spektrumvonalakat figyeltek meg a Hold felénk forduló oldalán. Ráadásul nem ám holmi hidegcsapdákban,…

Bővebben

Ozirisz király és az ősanyag

Sokolébresztő #91

Hol volt, hol nem volt, olyan négy és fél milliárd évvel ezelőtt, vagy egy kicsit még annál is régebben, volt egyszer egy gyanúsan átlagos, nagyjából százezer fényév átmérőjű spirálgalaxis, s annak egy külsőbb tartományában egy szörnyen közönségesnek látszó sárga törpecsillag. Volt ennek a kis…

Bővebben

Lakossági űrutazás, avagy kalandtúrák a légkörön túl

Sokolébresztő #90

A legfrissebb Sokolébresztőben, vagyis a Tilos Rádión jelentkező kozmikus háttérműsorunkban ezúttal a "lakossági űrhajózás" kérdését vettük górcső alá, vagyis azt, hogy 2020-ban mi a helyzet az űrturizmus világában. Szinte a legelső emberes űrrepülésekkel egyidősek az azt célzó tervek, hogy ne…

Bővebben

Hát élet ez?! – A vénuszi foszfin nyomában

Sokolébresztő #89

Léteztek-léteznek Naprendszerünk kutatásának fontos sorsfordító eseményei, olyanok, amelyek aztán évtizedekre meghatározzák, hogy milyen kutatási témák kerülnek előtérbe, mely célégitestek válnak az űrszondás küldetések szupersztárjaivá és melyek lesznek azok, amelyeknek "felé se néznek". Azt…

Bővebben

Az űrállomás vajon mi?

Sokolébresztő #88

Idén október utolsó éjjelén érkezik el az a történelmi pillanat, amikor elmondhatjuk majd, hogy immár húsz éve nem telt el egyetlen perc sem, amikor az Emberiség minden tagja egy bolygón tartózkodott volna. Ugyanis 2000 október 31-én indult útnak Bajkonurból a Nemzetközi Űrállomás (International…

Bővebben

Magyar gammadetektor egy cseh műholdon: egy nemzetközi űrműszer-fejlesztés kalandos története

Sokolébresztő #87

A hétfői Sokolébresztőben végre-valahára sikerült a stúdióban egyesíteni az "állandó" szakértői csapatot, azaz Werner Norbert és Pál András kollégák is bejöttek a Tilos Rádió stúdiójába, hogy alaposan beszámoljanak az elmúlt heteik, hónapjaik eseményeiről. Barátaink az ezerrel pörgő…

Bővebben

Emberek a Marson – mikor és hogyan?

Sokolébresztő #86

A nyáron három űrszonda is útnak indult a Mars felé, hogy kiegészítsék a jelenleg is aktívan a vörös bolygón és a körölötte húzódó orbitális pályákon dolgozó nyolc űreszköz igen eredményes hálózatát. Az új flotilla legkomolyabb tagja, a NASA Perseverence rovere több szempontból is az emberes…

Bővebben

Nők a világűrben!

Sokolébresztő #85

Tegyük föl, hogy van kettő tökéletesen képzett, ugyanannyira tapasztalt, mindenféle orvosi, pszichológiai, szellemi teszten egyformán kitűnő eredményekkel levizsgázott űrhajósjelöltünk, de az egyikük nyolcvan kilót nyom, másikuk viszont csak hatvanat. Melyikük menjen föl? Tekintetbe véve, hogy az…

Bővebben

Kézfogás a világűrben: a negyvenöt éves Szojuz-Apollo űrrepülés

Sokolébresztő #84

Hol volt (a valóságban), hol nem volt (a szovjet hivatalos sajtókommunikáció szerint), de volt egyszer egy nagyhatalmi versenyfutás a Hold eléréséért. A küzdelem célja természetesen az űrhajósok Holdra juttatása volt, hiszen amúgy minden űrszondás Hold-elsőség terén a Szovjetunió masszívan…

Bővebben

Az űrbéli vécézés kultúrtörténete

Sokolébresztő #83

"És mondja, hogy mennek ki az űrben a vécére?" – a Holdat megjárt Apollo-űrhajósok szerint rögtön a "Milyen érzés az űrben repülni?" után ez volt az a kérdés, amit a legtöbbször tettek föl nekik az emberek szerte a világon. Legtöbbjük ilyenkor próbálta elviccelni az ügyet, mint ahogy a Jim Lovellt…

Bővebben

Fényvitorlásokkal a csillagokig!

Sokolébresztő #82

A hétfő reggeli Sokolébresztőben, vagyis a Tilos Rádióban kétheti rendszerességgel jelentkező "űrös" műsorunkban a közeljövő csillagközi űrkutatási projektjeiről beszélgettem Werner Norbert asztrofizikus és űrfanatikus barátommal. Jurij Milner orosz-izraeli milliárdos és IT-guru nem kevesebb, mint…

Bővebben

A sárkány, a milliárdos meg a politika: a Crew Dragon első repülése

Sokolébresztő #81

A hétfői Sokolébresztőben mi másról is beszélhettünk volna állandó szakértő barátommal Werner Norbival, mint az időközben Endeavour (törekvés) névre keresztelt Crew Dragon űrhajóról, mellyel 2020. május 30-án egy valóban új korszak kezdődött az emberes űrtevékenységben. A SpaceX által kifejlesztett,…

Bővebben

Elindult az amerikai űrhaderő rejtélyes űrsiklója: startközvetítés egy óvodással

Sokolébresztő #80

Rohamosan közeledik a Dragon-2 űrhajó első emberes útja, mely a tervek szerint jövő héten véget vet annak a csaknem kilenc éve tartó dicstelen állapotnak, hogy az Egyesült Államok nem képes önerőből embert indítani az űrbe. Addig pedig nem kis nosztalgiával gondolunk a NASA legendás space shuttle…

Bővebben
süti beállítások módosítása