A hepatitis C vírus felfedezéséért két amerikai és egy brit tudós, Harvey J. Alter, Charles M. Rice és Michael Houghton kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat – jelentették be hétfőn a stockholmi Karolinska Intézetben. Az illetékes bizottság indoklása szerint a három tudós eredményei döntő jelentőségűek voltak a vér útján terjedő májgyulladás, azaz a hepatitis elleni küzdelemben. Jelenleg mintegy hetvenegymillió, hepatitis C-vel krónikusan fertőzött ember él a világon, ami csaknem egy százaléka a lakosságnak. Ebből látszik, hogy egy népegészségügyi szempontból nagyon jelentős betegségről van szó – mondta Schaff Zsuzsa Széchenyi-díjas orvos, patológus hétfőn az MTI-nek, hozzátéve, hogy az idei orvosi Nobel-díjjal kitüntetett kutatók a legelső lépést tették meg ahhoz, hogy megszabadítsák az embereket ettől az évente több százezer ember haláláért felelős betegségtől.