Az emberi civilizációt folyamatos veszélybe sodorja a globális felmelegedés: a jégsapkák olvadnak, a tengerek szintje emelkedik és városokat önt el a víz, ugyanakkor a hőhullámokban több millió ember hal meg. Nemzetközi összefogással egy űrállomást és egy nagyjából ezer műholdból álló hálózatot hoznak létre, hogy kordában tudják tartani az időjárást. A Parallaxis aktuális adásában megkezdtük a Gerard Butler főszereplésével öt éve bemutatott Űrvihar című mozi tudományos vizsgálatát.
A klíma- és időjárás-befolyásolás ősi vágya az Emberiségnek, kezdve attól, hogy többtízezer évvel ezelőtti afrikai őseink először eljárták az esőtáncot, egészen addig, amikor a 2008-as olimpián a meteorológiáért felelős elvtársak megpróbáltak jó időt varázsolni Pekingbe azzal, hogy aeroszolokat hintettek a zivatargócokba. A kivesézésre kijelölt szuperprodukció kész tényként, történelmi alapigazságként tálalja azt a fizikailag amúgy elképzelhetetlen helyzetet, hogy az időjárás kontrollálható. Ha egy hurrikán fejlődne ki, a nemzetközi szakembergárdának nincs más dolga, mint valami apró fémizéket lepottyantani(?) Föld körüli pályáról a trópusi viharkezdeménybe és csiribú-csiribá, volt hurrikánveszély, nincs hurrikánveszély. A legfőbb gond az egész film alapvetésével az, hogy sajnos ilyen nem létezhet. Vagyis, akárhogy is igyekszünk, ha nincs végtelenül ponts idő- és térbeli felbontásunk (márpedig nincs és sohase lesz), akkor nem leszünk képesek 10 napnál pontosabb időjárás-előrejelzést adni, ha a fene kvantumszámítógépet eszik is.
Nade mi a helyzet azzal az ötlettel, hogy a Föld körüli pályán kötelekkel vagy mikkel összekötött műholdak ezrei kontrollálnák az időjárást? Legalább a jó öreg kepleri égimechanika lehetővé tesz bármi ilyesmit? És ki lehet-e egy pisztolylövéssel lyukasztani egy űrállomás ablakát? Aki kíváncsi minderre, és arra is, hogy mit művelt Gryllus Dániel a Kutatók Éjszakáján az semmi pénzért ne hagyja ki a legfrissebb Parallaxis Podcast-epizódot. Hallgassátok szeretettel!
emTV.hu // Parallaxis // cikk: Vincze Miklós // borítókép: Warner Bros.