Ezúttal egy lebilincselő kalandot vizsgálunk tudományos szempontból egy a Marson ragadt űrhajósról és a túlélési ösztöneiről. Ez a Mentőexpedíció, azaz Ridley Scott filmje Matt Damon főszereplésével Andy Weir: A marsi című műve alapján. Ebben egy Mark Watney nevű űrhajóst tévedésből halottnak hisznek, ami miatt magára marad a Marson. A férfi mindent megtesz az életben maradásért; élelmiszert termel, vizet állít elő, valamint masinákat szerkeszt, hogy felkészülhessen a Mentőexpedíció fogadására.
Ki ne emlékezne a Ron Howard-féle Apollo-13-ból arra a (valóságot remekül tükröző) jelenetre, amikor a houstoni mérnökök az irányítóközpontban főznek maguknak indokolatlanul sok erős kávét és kiöntenek az asztalra több kartondoboznyi űrhajó-fedélzeti csetreszt, hogy az idővel versenyt futva kitalálják, hogy hogyan lehet ezekből a darabokból MacGuyvert megszégyenítő módon egy működő széndioxidszűrő berendezést összeberhelni, hogy megmentsék az asztronauták életét? Nos, vagyunk egy páran, akik imádjuk azt a filmet, de ha kívánhattunk volna, ilyenfajta jelenetből kértünk volna még többet. Teljesen egyértelmű, hogy a kaliforniai Szilícium-völgyben programozóként dolgozó Andy Weir, aki amúgy a Blizzard alkalmazásában többek között a Warcraft II létrehozásában is részt vett, szintén ezek közé a kockák közé tartozott. És önmaga szórakoztatására el is kezdett ennek szellemében egy eléggé réteg-irományt írni, hogy szabadon kiélhesse NASA-geek űrperverzióit.
Így jött létre Weir élete első regénye, a szóban forgó The Martian című, és ha már megírta, jelképes összegért fel is pakolta az internetre, hátha egy-két hasonlóan antiszociális hard-sci-fi rajongó űrőrült véletlenül elolvassa e-book formátumban. Nos, innentől a dolog eléggé szürreális fordulatot vett, ami akár reményre is okot adhat az Emberiséget illetően, de mindenképpen bámulatos, és a legkevésbé sem szokványos. Történt ugyanis, hogy az online lényegében ingyen elérhető regény brutálisan népszerű lett, és hamarosan be is jelentkezett érte egy neves kiadó, hogy megjelentetné: még egyszer, mindezt azon a ponton, amikor centekért bárki letölthette, sőt akik rászántak 12 másodpercnyi időt egy Google-keresésre, ingyen is megtalálták az egész szöveget Weir saját honlapján.
A marsi annak rendje és módja szerint megjelent előbb puhakötésű, majd keményfedeles változatban is és óriásit ment a könyves toplistákon. Holott nem valami szuperhősös, vagy tyumtyumlézeres űrfantasyról beszélünk, hanem egy olyan sztoriról, ami leginkább úgy alakulhatott ki, hogy a szerző fogta a Robert Zubrin-féle Mars-referenciaküldetés terveit arról, hogy hogyan is lehetne relatíve olcsó de biztonságos és eredményes módon űrhajósokat küldeni a vörös bolygóra, és elgondolkozott azon, hogy mi történne, ha valami egy ilyen küldetés során súlyosan elcsesződne. Majd szépen leült és tisztességes mérnök módjára leszimulálta azt a pályát, amin a mentőexpedícióra visszaforduló űrhajó valóban repülhetne, hogy hazahozza a marsfelszínen ragadt szerencsétlen "űrkalózt".
Aztán történt egyszer, hogy e sorok írója (aki akkor már olvasta a regényt) 2014 novemberében frankfurti átszálláással hazafelé repült egy San franciscói fizikakonferenciáról, s a hatalmas A380-as repülőgépen nagyon határozottan filmipari népeknek tűnő emberekre lett figyelmes, akik meglepő módon Németországban szintén a Budapest felé menő gépre szálltak át, s még meglepőbb módon Ferihegyen egy jókora táblával várták őket az eléjük érkezők, melyen a képzeletbeli Ares-III küldetés emblémája volt látható, s alatta felirat: The Martian. Na, én ezen a ponton tudtam meg, hogy nyilván film készül a remek regényből, s azt alighanem Magyarországon forgatják. (Azt azóta sem tudom, hogy Matt Damon is ugyanazon a gépen utazott-e.) Hogy egy ilyen rétegregény hogyan lehetett sikeres, és még inkább, hogyan lett belőle aztán egy nagyköltségvetésű Ridley Scott-film Matt Damon főszereplésével, az számomra még mindig értelmezhetetlen, ám óriási pozitív csalódás a szórakoztatóipar-gépezet értékrendjét tekintve.
A mozi ráadásul egészen remekül sikerült, nekünk pestieknek pedig külön öröm látni, hogy a NASA közeljövőbeli székháza (a "Bálna") a 2-es villamossal mindössze négy villamosmegállónyira fekszik majd a kínai űrközponttól (a MüPától). S persze előbukkan a moziban örök kedvencünk, az idén épp negyedszázada Marsot ért Pathfinder űrszonda, hogy megmentse a helyzetet. S ha már itt tartunk, az sem volt kevésbé csodálatos, ahogy Géza megmentette ezt az epizódot azzal, hogy bolygóközi kommunikációt megszégyenítő technikai nehézségek ellenére beugrott az adásba és a Côte d'Azur térségében, egy kőhajításnyira a Földközi-tengertől leparkolt, hogy az út széléről podcastoljon egyet velünk a reptértől a szállodájáig vezető autóútja közepén. Az ilyen elkötelezett problémamegoldó attitűd hozta haza a filmbeli Mark Watney űrhajóst is a Marsról. (Köszönjük, Géza!) De minden tudományos-mérnöki hitelessége ellenére miért teljesen alaptalan mégis a film kiinduló problémája? És egészséges-e egy radioizotópos termoelektromos generátorral az anyósülésen melengetnünk magunkat, miközben többezer kilométert autókázunk egy idegen bolygón? Kiderül az adásból. Hallgassátok szeretettel!
emTV.hu // Parallaxis // cikk: Vincze Miklós // borítókép, képek: Disney
