"A világ, amely már ötször véget ért, most újra elpusztul!" – Ha filmet forgattunk volna, talán egy ilyesmi mondattal promotáltuk volna a Planetocast első adását, mely az egyre-másra bekövetkező, és ugyanígy el is maradó világvégéket mutatja be. Ki ne találkozott volna olyan hírrel, miszerint egy aszteroida / bolygóegyüttállás / rejtélyes jóslat / ezredforduló pusztítja el szeretett világunkat? Azt már mondani sem kell, hogy ezeket a híreket nem tudományos-ismeretterjesztő szakfolyóiratokban olvassuk. Vettünk hát egy nagy levegőt és belevetettük magunkat a világvégék sűrűjébe!

Már maga a világvége definiálása is kérdéses volt számunkra. Mit jelent a világvége? A Világegyetem végét? A Föld fizikai elpusztulását? Az emberiség kipusztulását? Vagy csupán mi magunk, az egyén életének végét? Esetleg, hogy elmegy az internet, leáll a Facebook Messenger? Vagy csupán átvitt értelemben van szó világvégéről, mely alatt egy radikális paradigmaváltást, gyökeres társadalmi, gazdasági vagy éppen spirituális szemléletváltást kell érteni?

Miután átgondoltuk, milyen lehet egy igazi világvége, az eddig bekövetkezett világpusztulásokat vettük sorra, természetesen a teljesség igénye nélkül. Beláttuk, hogy ezeket az eseményeket néhány kivétellel képesek vagyunk tipizálni: léteznek a különféle égi eseményeken alapuló világvégék (1962. február 5-én hét Naprendszerbeli égitest, a Nap, Hold, Merkúr, Vénusz, Mars, Jupiter és Szaturnusz együttállása vetett véget a világnak), a számmisztikán alapulóak (a Kheopsz-piramis méricskélésekor jött ki az 1936, majd az 1953, mint potenciális világvégék), valamint azok, melyeket a mitológia, illetve az ókori civilizációk hagytak ránk (mindannyian emlékszünk, mi történt 2012. december 21-én. Semmi).

Mégis, miért jön folyton be a köztudatba valamilyen formában a világunk megsemmisülése? Miért materializálódik a modern ember legmélyebb félelme, saját világának pusztulása és miért köti össze ezeket olykor számára baljós, a valóságban viszont ártalmatlan eseményekkel és miért olyan divatosak például Nostradamus jóslatai? Végül, de nem utolsó sorban, ahogy Kulin György (akiről lánya közreműködésével készített műsort a Parallaxis) mondta, miért van az, hogy:

"Kétezer éve nagyon sok világvége megjövendölt dátuma rémítgette az emberiséget, de úgy látszik, nem tanultunk belőle. Az elgondolkodtató az, amikor egy-egy ilyen pánik elmúlik, az emberekben nem a tudományos szemlélet rögződik meg, hanem a félelem tovább él és csak új dátumra vár."

A világvégékben rejlő furcsa ellentmondás az, hogy az emberek elfogadják a mindennapi életüket körülvevő technikai vívmányokat, de azokat, amikkel a fejük fölött lévő világot akarjuk bemutatni nekik, nem, sajnálatos módon az emberek többségében még mindig él a Föld és ég szétválasztásának középkori maradványa. Lehet, hogy az emberi faj még fennálló földhözragadtsága az, ami miatt még nem tudtuk ezt a félelmünket levetni magunkról? Eljön-e az az időszak, amikor az ember lesz már olyan fejlettségi szinten, hogy elengedheti ezt az alapvető, igen mélyről fakadó félelmét, vagy még évszázadok, netán évezredek fognak eltelni úgy, hogy civilizációnk rettegve él egy nem létező mumus árnyékában? Ezekről beszélgettünk a nyári szünetét töltő Parallaxis podcastet szeptemberig pótolni hivatott Planetocast első epizódjában. Fogadjátok szeretettel!

emTV.hu // Planetology.hu // cikk: Kovács Gergő