Hol van mindenki? – Kérdezte Enrico Fermi, a legendás fizikus a los alamosi kutatóintézet kantinjában arra utalva, hogy ha Tejútrendszerünk százmilliárdnyi csillaga közül a miénk egyáltalán nem különleges, akkor miért nem látjuk és halljuk a szuperfejlett földönkívüli civilizációk ilyen-olyan nyomait a szerte világűrben. Talán észleljük ezeket, csak nem értjük? Esetleg mi vagyunk az elsők, vagy a legutolsók? Védett faj lennénk egy kozmikus állatkertben, így senki nem akar háborgatni? Témánk a híres-hirhedt Fermi-paradoxon és lehetséges feloldásai.
Az egész úgy kezdődött (persze csak ha eltekintünk attól, hogy három és félszáz évvel korábban Giordano Bruno már eléggé hasonló dolgokon gondolkodott), hogy 1950-ben a Nobel-díjas olasz-amerikai Enrico Fermi Teller Edével és két másik kollégával elment a los alamosi nemzeti laboratórium menzájába ebédelni, és a beszélgetés során előkerült a földön kívüli élet lehetőségének kérdése. Ekkor tette föl Fermi az adásunk címéül is szolgáló kérdést: ha tényleg nem vagyunk különleges helyen és időben, és nincs fizikai akadálya az űrhajózni képes földönkívüli civilizációk kialakulásának meg a csillagközi utazásnak, miért nicsenek itt a többiek, vagyis "hol van mindenki?"
A kérdésre rengeteg válaszlehetőség ismert, kezdve attól, hogy "itt vannak", vagy voltak a közelmúltban. Ők felelősek a furcsa fénypontokért, amiket néha az emberek látnak az égen, vagy épp a piramisok építésétől kezdve a new yorki kukák eltűnésén át egy miskolci rockénekes űrbéli kalandjaiig. Esetleg ők maguk a magyarok, a politikusok vagy épp a gyíkemberek.
Persze vannak komolyabban vehető eshetőségek is. Elképzelhető, hogy egy technikai civilizáció szükségképpen rövid ideig él csak, hiszen az atomenergia felszabadításának felfedezése után néhány száz évvel biztos visszabombázza saját magát a kőkorszakba. De az is lehet, hogy a többiek egy rezervátumként tekintenek a magunkfajta primitív, az űrutazást épp csak tanulgató lények lakhelyére, ezért tudatosan elkerülik. Csúnyább megoldásjavaslatok is akadnak: amint elér egy életforma egy olyan fejlettségi szintet, amelynek birtokában néhány ezer év után már konkurálhatna az Első és Uralkodó Kozmikus Őscivilizációval, ők odamennek, és még csírájában elfojtják a problémát, kiirtják a nyiladozó elméjű fiatal fajokat, nehogy hosszú távon veszélyeztessék hegemóniájukat. Milyen egyéb megoldások magyarázhatják azt, hogy nem mászkálnak kis zöld emberkék nap mint nap a Váci utcán? Kiderül a legújabb Sokolébresztőből. Hallgassátok szeretettel!
emTV.hu // Parallaxis // cikk: Vincze Miklós // borítókép: ALMA // kép: Los Alamos National Laboratory
