2019-ben a Juhari Zsuzsanna-díj különdíjában, 2020-ban, 2021-ben és 2023-ban oklevéllel jutalmazott tudományos és fantasztikus podcast multiverzum

A Golf-áramlat bekrepált, a tudománynak egy szót se!

Parallaxis #64

2022. március 31. - Parallaxis Univerzum

Az aktuálisan górcső alá vett filmünkben szereplő időjárási jelenségek nagy része a fizikai lehetetlenség határát súrolja, sőt nem egyszer orvul át is lépi azt. Mégis, gyakorlatilag ez lett "a klímás film", amire mindmáig sokan hivatkoznak, s amelyre (többnyire negatív kontextusban) még maguk az…

Bővebben

Magyarországról is megfigyelhető üstökös tűnik majd fel

Május elején szabad szemmel is látható lesz, majd kis távcsövekkel egész nyáron át megfigyelhető

Az áprilisi napközelsége után májusban földközelbe kerülő C/2021 O3 (PANSTARRS) nevű üstökös az előrejelzések szerint május elején szabad szemmel is látható lesz, majd kis távcsövekkel egész nyáron át megfigyelhető lesz az északi égbolt csillagképei között – írta Tóth Imre, az Csillagászati és…

Bővebben

Először találtak emberi vérben műanyag mikroszemcséket

Egészségre gyakorolt hatásukat egyelőre nem ismerjük

Először találtak emberi vérben műanyag mikroszemcséket, a kutatók a vizsgált emberek majdnem nyolcvan százalékánál kimutatták a szennyezést. A felfedezés azt bizonyítja, hogy a részecskék terjednek a szervezeten belül és a szervekben is megtapadhatnak. Egészségre gyakorolt hatásukat egyelőre nem…

Bővebben

A fénynél gyorsabb utazási módok fizikája

Parallaxis Reload #1

A téridő görbítésén alapuló utazás több mint fantázia: Einsteintől Alcubierre-ig számos tudományos elmélet hivatkozható teljes nyugalommal, ettől függetlenül az ikerparadoxonnal, a gamma-sugárzással és a negatív energia előállításával is meg kell küzdenünk, ha a fénynél gyorsabban szeretnénk eljutni…

Bővebben

Csillagközi űrszonda (Interstellar probe)

Sokolébresztő #128

A múlt héten kigördítették a NASA Kennedy Űrközpontjának történelmi 39B indítóállására a Space Launch System (SLS) nevű hatalmas rakétát, tetején az Orion űrhajóval. Ez az űrkomplexum legkorábban júniusban indul majd el az ember nélküli Artemis I tesztküldetésre a Hold körüli pálya felé. (Ha valaki…

Bővebben

Az EU megkönnyíti az ukrán kutatók hozzáférését az uniós tudományos programokhoz

Segíteni akarják az Ukrajnából elmenekült kutatókat is

Az Európai Bizottság portált hozott létre az Ukrajnában dolgozó és az Ukrajnából elmenekült kutatók számára, hogy megkönnyítse hozzáférésüket az unió tudományos és kutatási kezdeményezéseihez és a támogatási lehetőségekhez – közölte a brüsszeli testület kedden.

Bővebben

Ukrán atomerőművek a háborúban

Parallaxis Extra #1

A Parallaxis Extrában arra kerestük a választ, hogy hogy milyen eddig nem várt biztonsági kockázattal jár egy háború a nukleáris létesítményekre, illetve, hogy jelen helyzetben mennyire fenyegeti komolyan az ukrán atomlétesítmények biztonságos működését az orosz invázió. Perger Andrással, a…

Bővebben

A Parallaxis Univerzum a segítségeteket kéri

Csak Ti biztosíthatjátok a Parallaxis Univerzum jövőjét!

Mi itt a Parallaxis Univerzumban már 1999 óta igyekszünk szórakoztatva bemutatni a tudomány és fantasztikum világát. A Parallaxis több mint 20 éves története során számtalan magyar és külföldi kutatót láttunk vendégül, mint például Avi Loebet, a Harvard Egyetem Csillagászati Tanszékének vezetőjét,…

Bővebben

Húsvétkor jön a Star Trek rajzfilm – ők lesznek a magyar hangok

Exkluzív

2004. március 23-án indult utoljára szinkronizált Star Trek sorozat Magyarországon, akkor az Enterprise bevezető részét izgulhattuk végig. Most, tizennyolc évvel később ismét magyar nyelvű premier-tartalomnak örülhetünk, ráadásul az első eset, hogy animációs Star Trek szériát mutatnak be itthon!…

Bővebben

Nem indul el idén az Európai Űrügynökség marsszondája

Az orosz űrhivatallal közös Mars-missziója nem indul el idén az ukrajnai háború miatt

Az Európai Űrügynökség (ESA) csütörtökön úgy döntött, hogy az orosz űrhivatallal közös Mars-missziója nem indul el idén az ukrajnai háború miatt Az ESA tagállamai hivatalosan csütörtökön szavazták meg, hogy felfüggesztik az Oroszországgal közös ExoMars missziót – írta a BBC hírportálja, amit az MTI…

Bővebben

A felskálázott leguán és a terhességi teszt

Parallaxis #63

Godzilla először Honda Isiró rendező 1954-es filmjében szerepelt, azóta azonban a Szörnyek királya igazi világhírnévre szert tett. Az óriásszörnyről hazájában több mint harminc film készült, mígnem 1998-ban Roland Emmerich vitte vászonra Godzilla történetének első amerikai feldolgozását. A…

Bővebben

Az űrszektorhoz köthető szakirányú továbbképzés indul itthon

Tizenhat egyetem vállalta az együttműködést

Az űrszektorhoz, az űrkutatáshoz köthető szakirányú továbbképzés indul 2022 őszén az UniSpace konzorciumnak köszönhetően, amelyben tizenhat egyetem vállalta az együttműködést. A konzorciumot bejelentő szerdai, budapesti sajtótájékoztatón Sztáray Péter, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM)…

Bővebben

Kihaltnak vélt patkósdenevér bukkant fel negyven év után Ruandában

Egy tíznapos, barlangokat vizsgáló expedíció talált rá a denevérre

A természetvédők attól tartottak, már kihalt a súlyosan veszélyeztetett Hill-féle patkósdenevér, negyven év után azonban találtak egy példányt Ruandában. A kis repülő emlős továbbra is él Ruanda Nyugwe esőerdejében – közölte a felfedezést tevő szervezet.

Bővebben
süti beállítások módosítása