2019-ben a Juhari Zsuzsanna-díj különdíjában, 2020-ban, 2021-ben és 2023-ban oklevéllel jutalmazott tudományos és fantasztikus podcast multiverzum


Mikor megyünk már a Marsra?

Sokolébresztő #183

2024. május 02. - Sokolébresztő

Az aktuális Sokolébresztőben ezúttal azt a kérdést feszeketjük, hogy mikor jut el végre ember a Marsra, vagy legalább mikor hoz haza egy űrszonda néhány kődarabot a vörös bolygóról? Van-e reális esélyünk arra, hogy megtaláljuk a marsi élet esetleges nyomait a következő egy-két évtizedben? S melyik…

Bővebben

Földönkívüli civilizációk keresése (Almár Iván)

Sokolébresztő #173

Témáink ezúttal a SETI-nek, vagyis a földönkívüli intelligencia keresésének története és trendjei. Erről Almár Iván csillagász-űrkutatóval beszélgetünk, aki szinte a kezdetektől "testközelből" átélte, sőt alakította a SETI fejlődését.

Bővebben

Leszállás egy üstökösre: a Rosetta-program

Sokolébresztő #169

Ezúttal olyan hazai szakembereket szólaltattunk meg, akik fontos részt vállaltak az ESA feledhetetlen Rosetta-programjában, minden idők egyik legbonyolultabb űrszondás küldetésében, amely 2014-ben elsőként hajtott végre pályára állást egy üstökösmag körül, és leszállást annak felszínére. Horváth…

Bővebben

Újabb félmillió csillagot térképezett fel a Gaia űrtávcső

A munkában nyolc hazai kutató is részt vett

Új tudományos eredményeket tett közzé a galaxisunkról és azon túlról is az európai Gaia űrmisszió. A csillagászok többek között újabb félmillió csillagot katalogizáltak egy sűrű csillaghalmazban, azonosítottak csaknem négyszáz lehetséges kozmikus lencsét, és több mint százötvenezer kisbolygó…

Bővebben

Avi Loeb, a Harvard professzora: "Futok egy magasabb intelligencia felé a csillagközi űrben"

Sokolébresztő Extravideó

Immár harmadik alkalommal köszönthettük Avi Loeb professzort a Harvard Egyetemről a Parallaxis Univerzum műsoraiban: beszélgettünk már a csillagközi űrszondának tűnő Oumuamuáról, és hogy biztonsági mentésként tároljunk minden emberi tudást a Holdon, most pedig egy hihetetlen kutatásról, és az első…

Bővebben

Avi Loeb és az óceánaljzati "ufóroncs"-keresés

Sokolébresztő #168

A Sokolébresztő legfrissebb adásában Avi Loeb professzor vendégeskedett a Harvard Egyetemről, aki nyáron expedíciót vezetett a Csendes-óceánra, hogy begyűjtse az első bizonyítottan Naprendszeren kívüli eredetű meteorhullás apró repeszdarabjait. Mi több, a tengeraljzaton talált kozmikus gömböcskékről…

Bővebben

Az élet, a Világmindenség meg minden

Sokolébresztő #167

Ezúttal az elmúlt közel egy évben felgyülemlett, emailben érkezett hallgatói kérdések megválaszolásának veselkedünk neki, rendkívül érdekes felvetésekkel a gravitációs hullámoktól az idő irányának problémáján át a távoli jövő földlakóinak küldött üzenetekig.

Bővebben

A megváltás sugarai, avagy bebikázni a Napot

Parallaxis #92

A Napfény (2007) című film egy rendkívül ambiciózus sci-fi alkotás, amely egy olyan jövőbe visz minket, amikor központi csillagunk haldoklik. Az emberiség utolsó reményként egy küldetés indul a Naphoz, hogy újra életre keltsék azt. A történet nem csak a technológiai csoda és a tudományos kihívások…

Bővebben

A Nagy Bumm nyoma az űrben

Sokolébresztő #162

Honnan tudjuk, hogy az Univerzum véges idővel ezelőtt, nagyjából 13,8 milliárd évvel ezelőtt egy forró "tűzgömbszerűségben" született? A válasz talán meglepőbb, mint gondolnánk, s az is kiderül, hogy űreszközök nélkül nem tudhatnánk ilyen bizonyossággal még azt sem, hogy egyáltalán megtörtént-e az…

Bővebben

A Naphoz hasonló csillagok születéséről érkeztek felvételek

A James Webb űrteleszkóp több tucat születőben lévő csillagról készített felvételt

A James Webb űrteleszkóp több tucat születőben lévő csillagról készített felvételét tette közzé az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) szerdán. A fotókon a Földtől mintegy 390 fényévre lévő Rio Opiuchi csillagközi felhőben mintegy 50 csillag születése látható, amelyek többsége a Naphoz hasonló. A…

Bővebben

A modern magyar csillagászat kezdetei

Sokolébresztő #161

A Sokolébresztő legújabb adásában Konkoly Thege Miklós (1842–1916) csillagász, meteorológus, mérnök, zeneszerző, vagyis az egyik utolsó igazi polihisztor kalandos életéről, munkásságágáról és napjainkig kiható örökségéről beszélgettünk, amelynek felderítésében Orha Zoltán és Rakétafüst kolléga…

Bővebben

Űrorvostan!

Sokolébresztő #158

A legújabb Sokolébresztő témája az űrorvostan volt: milyen orvosi és pszichológiai problémákkal szembesülnek az űrhajósok az űrben? Mire számíthatnak a Hold-, pláne a Mars-utazó személyzetek? Ezen kérdéseket és másokat Dr. Boross Katalinnal (aki neurológus rezidens, leendő űrorvos), és visszatérő…

Bővebben

A valaha észlelt legnagyobb kozmikus robbanást örökíthették meg

Több mint tízszer fényesebb, mint bármely eddig ismert szupernóva

A valaha látott legnagyobb kozmikus robbanást rögzíthették csillagászok, a Naprendszer méretének százszorosát elérő tűzgömb a kutatók szerint egy szupermasszív fekete lyuk által beszippantott hatalmas gázfelhő miatt keletkezhetett – számolt be a felfedezésről pénteken a The Guardian online kiadása,…

Bővebben
süti beállítások módosítása