2019-ben a Juhari Zsuzsanna-díj különdíjában, 2020-ban, 2021-ben és 2023-ban oklevéllel jutalmazott tudományos és fantasztikus podcast multiverzum


Az eddig azonosított legközelebbi fekete lyuk nem is létezik

A bináris rendszer egyik csillaga egy vámpír

2022. március 04. - emTV.hu

A Telescopium, azaz a Távcső csillagkép HR 6819 jelű rendszere 2020-ban került be a hírekbe, amikor a csillagászok bejelentették, hogy fekete lyuk található benne. A Földtől csak ezer fényévre lévő, tehát kozmikus mértékben igen közeli égitest volt az eddig azonosított fekete lyukak közül a…

Bővebben

Kihirdették a Fornax asztrofotó versenyének győzteseit

Fornax Mounts Asztrofotó Verseny 2021

A csillagászatieszköz fejlesztő és gyártó Fornax Mounts csapata bejelentette a 2021-es Fornax Mounts asztrofotó verseny nyerteseit. A zsűri közel ezer pályaműből választotta ki három kategória nyertes képeit, ezért a szervezők örömüket fejezték ki, hogy már a verseny első megrendezésekor ennyi…

Bővebben

Létezhet egy élhető bolygó egy fehér törpe körül

Ez lenne az első, az élethez szükséges feltételekkel rendelkező planéta egy fehér törpe közelében

Egy haldokló, élete utolsó szakaszába lépő nap, vagyis egy fehér törpe közelében létezhet egy bolygó, melyen lehetséges az élet egy új kutatás szerint. Ha az eredmények megerősítik, ez lenne az első, az élethez szükséges feltételekkel rendelkező planéta egy fehér törpe közelében – írta a Royal…

Bővebben

Új bolygót fedeztek fel a Naphoz legközelebbi csillag körül

Legközelebbi csillagszomszédunk teli van érdekes új bolygókkal

Csillagászok bizonyítékot találtak arra, hogy még egy bolygó kering a Proxima Centauri, a Naphoz legközelebbi csillag körül. Az égitest tömege a Föld negyede, és csillagához szélsőségesen közel, naprendszerünk legbelső bolygója, a Merkúr és a Nap távolságának tizedére kering – írta az Astronomy and…

Bővebben

Webb-bekapcs, szupernóvák, cseh műhold és Nap-tapi

Sokolébresztő #125

A legújabb Sokolébresztőben valódi "kocka sztárparádéra" kerülhetett sor, köszönhetően az elmúlt néhány hét igencsak mozgalmas űreseményeinek. Újra bakapcsolódott az adásba a heidelbergi Max Planck Csillagászati Intézetből Detre Örs Hunor, aki a James Webb Űrtávcső egyik legfontosabb…

Bővebben

Országos médiakampány indul a természettudományok népszerűsítéséért

A márciusban induló projekt részeként minden héten új videós tartalmak válnak elérhetővé

Országos médiakampány indul kutatók és civilek, az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont (CSFK), a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) és a Magyar Csillagászati Egyesület (MCSE) munkatársaiból álló csapat tagjainak összefogásával a természettudományok…

Bővebben

2022 Űrodüsszeia

Sokolébresztő #124

Az aktuális Sokolébresztőben megbeszéltük, hogy mi minden várható az űrtevékenységben 2022-ben. Szerencsére eléggé mozgalmasnak ígérkezik ez az év! Már eleve azzal kezdődött az esztendő, hogy a sokat emlegetett James Webb űrtávcső sikeresen kihajtogatta magát ahogy kell (Örs barátunk és kollégái jól…

Bővebben

Kísérteties, villogó sugárzást észleltek az űrből ausztrál kutatók

Ráadásul elég közel van hozzánk, mintegy 4000 fényévnyire

A Curtin University kutatócsapata az univerzum rádióhullámait tanulmányozta, amikor észlelték az égbolt egyik legfényesebb rádióforrását, egy új típusú, villogó sugárzást. Felfedezésük részleteiről a Nature című tudományos lapban számoltak be – írja a The Guardian, amit az MTI szemlézett.

Bővebben

Egy fiatal csillagrendszerbe hatoló idegen égitest nyomaira bukkantak a csillagászok

A Naprendszerben is történt már hasonló

A Z Canis Majoris (Z CMa) nevű, születőfélben lévő kettőscsillag közvetlen közelében elrepülő idegen égitest nyomait fedezte fel egy nemzetközi kutatócsoport, magyar csillagászok részvételével. A kutatók eredményeit bemutató publikáció csütörtökön jelent meg a Nature Astronomy című szakfolyóiratban…

Bővebben

Autókázás a Holdon

Sokolébresztő #123

Az amerikaiak mindenhová autóval járnak. A személygépjármű olyannyira alapvető lételeme a kontinensnyi ország lakosságának, mint a levegő, a víz, a juharszirup, vagy a kábeltévé. Neil Armstrong és Buzz Aldrin kitűzték ugyan a csillagos-sávos lobogót a Holdra már 1969-ben, de az amerikai életmód (és…

Bővebben

Először figyeltek meg valós időben egy szupernóva-robbanást

Egy vörös szuperóriás robbanással végződő haláltusáját figyelték a csillagászok

Először figyelték meg valós időben egy vörös szuperóriás robbanással végződő haláltusáját csillagászok: a hatalmas csillag gyors önpusztítása végén összeomlott és II-es típusú szupernóvává vált. Két Hawaiin lévő teleszkóp segítségével végezte egy szakértői csoport a fiatal szupernóvákat vizsgáló…

Bővebben

A NASA lelkészeket és teológusokat vesz fel

A földönkívüli élet esetleges azonosításakor várható emberi és egyházi reakciókat vizsgálják

A NASA, az amerikai űrkutatási és űrrepülési kormányzati ügynökség lelkészeket és teológusokat vesz fel, hogy segítsenek megértetni, hogyan reagálhatnak az emberek arra az esetleges bejelentésre, hogy más bolygókon is találtak intelligens élet nyomaira – jelentette a The Western Journal című…

Bővebben

Felbocsátották a James Webb Űrteleszkópot

A Hubble utódja a világegyetem legkorábbi korszakát fogja feltárni

Többszöri halasztás után felbocsátották szombaton a James Webb űrteleszkópot az Európai Űrügynökségnek (ESA) a Francia Guyana-i Kourouban lévő indítóállomásáról egy Ariane-5 rakéta fedélzetén. A rakéta indítását a Spacejunkie élőben közvetítette.

Bővebben
süti beállítások módosítása