Rezsabek Nándor alkalmazott környezetkutató, tudományos újságíró enyhén szólva sem ismeretlen a Parallaxis Univerzum hallgatótábora számára, hiszen a legutóbbi évadban nagyon jókat beszélgettünk vele mindenféléről, például a tudományos ismeretterjesztés buktatóiról, Kulin György munkásságáról, vagy…
Volt egyszer, hol nem volt, volt egyszer egy szovjet emberes holdprogram. Ennek létét ugyan a nyolcvanas évek legvégéig tagadták a kontinensnyi ország politikusai és űrkutatói, de ma már tudjuk: a hatvanas-hetvenes években nemhogy egy, hanem mindjárt kettő olyan terv is létezett, amely azt célozta,…
Amikor a nyolcvanas években a Voyager-űrszondák először repültek el a Szaturnusz közelében úgy, hogy rálássanak annak északi sarkvidékére (a korábbi Pioneer-11 küldetésen erre nem nyílt lehetőség) valami döbbenetest vettek észre: egy teljesen szabályosnak tűnő, a környezetétől színében is markánsan…
A múlt héten kigördítették a NASA Kennedy Űrközpontjának történelmi 39B indítóállására a Space Launch System (SLS) nevű hatalmas rakétát, tetején az Orion űrhajóval. Ez az űrkomplexum legkorábban júniusban indul majd el az ember nélküli Artemis I tesztküldetésre a Hold körüli pálya felé. (Ha valaki…